Specialty

3.

Viszont bátyjával még mindig nem vehette fel a kapcsolatot.

Teltek múltak a napok a 'főhadiszálláson' és hamar el is érkezett az ősz első napja.
Az utolsó napokban a Weasly család is hazament, akik megígérték Dumbledorenak és Aurórának, hogy hallgatnak, mint a sír, a lány létéről.

A Rend tagjai kitalálták a lehető legbiztonságosabb és legtisztább tervet. Ami nem takart mást, mint egy színpadiasnak mondható nagy belépőt takar és kellemetlen utazási módot. Mivel a Roxfortba nem lehet behopponálni, ezért ő is a szokványos Roxfort Expresszel kényszerül utazni. Csakhogy még mindig veszélyes lehet az alig 14 lánynak egyedül rónia az ilyenkor varázslóktól és boszorkányoktól hemzsegő utcákat rónia az árulkodó kinézetével (ami hát egy kissé feltűnő a belőle áradó elegancia és tekintélyt parancsoló aura miatt), egy teljesen új külsővel kell megjelennie és a tanároknak fenntartott külön kúpéban utaznia teljesen egyedül, mivel az összes tanár már a kastélyban várja a tanulókat (úgy, mint minden évben).

Így hát szerda reggel (Auróra szerint inkább hajnalban) már teljesen máshogy nézett ki, mint az előző este. Szőke hullámos derékig érő haj, Kék szemek, új arcforma és más testalkat. A ruhája pedig egy egyszerű fekete talár volt. Erre lehetne mondani, hogy megszokott csakhogy a lány utált unalmasan vagy közönségesen, esetleg tömegbe illően öltözködni és viselkedni. Szerette a rivaldafényt, és határozott, magabiztos személyiség volt. És neki minden megvolt ahhoz, hogy amint elérte azt a kort, hogy senki nem nézi le fiatalsága miatt, akkor világrengető dolgokkal fog előrukkolni. És ahogyan őt a világ ismeri, ő mindent IS el fog érni.

Viszont most kénytelen volt beolvadnia a varázsvilág által átlagosnak titulált öltözékben a pályaudvaron, és meghúzva magát, gubbasztani egyedül egy kabinban, a fenevadnak kikiáltott kis kedvencével Ase-sal.

~ ~ ~

Már rendesen a délután közepe felé volt az idő, amikor hirtelen a vonat megállt, és a kúpéban keringő kevés meleg levegő is elillant. Bár hiába nem járt még a Roxfortban, tudta, hogy még nem lehetnek ott.

A kabin folyosóra néző ablaka előtt más diákok siettek el a dermesztő hidegben.

A vonatra lebegő csuklyás alakok szálltak fel, ezzel halálra rémisztve az összes diákot. Vagyis majdnem az összes diákot, mivel a mindenki számára ismeretlen lány az eddig is megtapasztalt unalommal teli arccal bámult maga elé és várt. Persze ez csak egy álca, mivel ő is, mint mindenki más, rendkívül izgatott volt az első Roxfortos éve előtt állva. Ő nem a tananyagért, meg a mágikus világ megismeréséért kereste fel a Roxfortot. Auróra emlékeket és élményeket szerezni jött. És ezzel minden tanár, kísértet és diák is tisztában van már most, vagy a nebulók esetében lesznek ezzel a ténnyel. Dumbledoreral már megbeszélte, hogy csak néhány órán köteles megjelenni, a többi óra keretében pedig minden tanár szívesen látja bármikor. Más szóval, ha szeretne, akkor első órában a másodikosokkal unatkozhat mágiatörténeten, míg következő órában már a hatodikosokkal készíthet mérgeket a bájitaltan RAVASZ-előkészítőn. És ezt a lehetőséget a lány örömmel szeretné majd kihasználni.

A legújabb tanuló által már ismert lények, a dementorok, kik minden boldogságot elszívnának az összes emberi lényből (már ha tehetnék), minden kabinba benéztek a szökött gyilkos után keresve.
Ahogy benyitott volna egy a lányhoz, az gyorsan pálcáját előkapva, elmotyogott egy varázsigét és a pálcájából egy hatalmas méretű kígyó szökkent ki, és mintha a dementorba mélyesztené a fogait, a szörny, akárcsak egy gyáva kisegér kiiszkolt a kúpéból. 

Hamarosan a meleg visszatért a vonatra, a világítás is visszatért, és a diákok most már zavartalanul folytathatták az utazásukat. Bár az már nem tartott sokáig, mivel kevesebb, mint 10 percen belül meg is érkeztek.

A folyosón a minden évi dulakodást látva, még pár percre visszaült a padra, és csak akkor indult el, amikor már az utolsó diák is elhagyta Hagrid kíséretében a peront.

~ ~ ~

Auróra a nagyterem hatalmas ajtaja előtt állva hallgatózott. Végig hallgatta, ahogyan egy lanyha tapsot kap az új tanár, és azt is hallotta, hogy a vadőr (mostantól professzor) törve-zúzva feláll az asztaltól, amikor éljenezik, vagy mérgelődik a társaság, kinek mi. Ő, a bejelentésre vár, miután az elsős kis törpék beosztása már hátra van. Immáron a saját alakjában, fekete, hosszú hajjal, egy fehér ingben, és egy térd felett érő, előkelőnek mondható ceruzaszoknyában, fekete köpennyel a hátán, ami mindig mögötte suhan, akárcsak egy árnyék.
Hallotta, hogy a beszéd már a végénél tart, amikor meghallotta az őt jelző sorokat.

-És mielőtt a temérdek finomság átveszi a tudatunk felett az irányítást, bejelentenék még egy utolsó fontos dolgot! – szónokolta az öreg. – Egy új diák csatlakozik hozzátok idén a harmadévesekhez. Fogadjátok sok szeretettel Auróra Potter, ki szembeszállt a halállal! – és ebben a pillanatban, hirtelen kivágódott a nagyterem hatalmas ajtaja, és az őt pásztázó tekintetek között a lány végig haladt az asztalok között. Felszegett fejjel, határozott léptekkel és hatalmas magabiztossággal járt. A teremben mindenféle sutyorgások voltak hallhatók, viszont ő nem foglalkozott vele.
- Az, az Auróra Potter?
-Ő nem halt meg?
-Biztos Griffendéles lesz!
-Nagyképűnek néz ki.
-Igaz, amit róla mondanak? – és ehhez hasonló mondatok abban a pillanatban elhaltak, mikor odaért a rozoga székhez. McGalagony professzor odalépett mellé, és a fejére helyezte a süveget.

Auróra egyenes, semmitmondó tekintettel várt, hogy a híres neves Teszlek Süveg végre megszólaljon a fejében. Szerencsére erre nem kellett sokat várni. Az már mondta is a magáét.

-Ohhh! Már vártam a beosztásodat. A te beosztásodat Auróra Potter. De nézzük csak. -Bonyolult. Nagyon bonyolult. Bátorság, okosság, jószívűség, büszkeség. Ezekkel a tulajdonságokkal bárhol megállnád a helyed, viszont neked van néhány rejtett zugod, amiért csak egy helyre rakhatlak, akármennyire is próbálnál ellenkezni. Ravasz vagy. És van még itt valami, amit még nem kell tudnod. Házad legyen hát: MARDEKÁR! – hallotta a süveg szavait.

Arcával leplezve cikázó gondolatait, mosolyogva felállt, és egy intéssel mardekáros címert intézett a köpenyére, ami most már méregzöld színben pompázott.

Az asztalhoz vezető út alatt megpillantotta a griffendéles barátait, akik bár rámosolyogtak, látta a szemükben, hogy már nem tekintenek rá úgy, mint régen.
A teremben síri csend volt. Senki sem tapsolt. Még a professzorok is megdöbbentek a hallottakon, mivel a lány nem tudta, de az ő beosztását, mindenki hallotta. Pedig nem kellett volna. Csakis a cipője sarkának a kopogását lehetett hallani, de amikor leült az asztal közepe felé, szinte az egész asztal és a tanárok is egyszerre kezdett el tapsolni és éljenezni. A többi ház tagjai pedig lehet, hogy még mindig a hallottakon gondolkozott.

-Köszöntök mindenkit a Roxfortban! – kiáltotta az igazgató, és egy intés kíséretében megteltek az arany tálak és kupák.

Itt lenne a legújabb rész! Ha tetszik, dobj egy csillagot!

Juli