Részletkérdés

𝐞𝐢𝐠𝐡𝐭

Lágy szellő kapott a hajamba, ami már a kelleténél jobban összekócolódott. Ujjaimmal próbáltam elfogadhatóvá varázsolni göndör tincseimet, amik egykor tökéletes összképet nyújtottak. Sóhajtva ejtettem ölembe a kezeimet, feladva a próbálkozást. Menthetetlennek éreztem. Fejemet a félig-meddig lehúzott üvegnek támasztottam. Mély levegőt vettem. Az orromat a fiú erős illata csapta meg, ami bejárta az egész járművet. Egészen az orromig kúszott, szívemnek melegséget adva. Megbabonázva fordultam az utat fürkésző fiú felé. Hanyagul, csak az egyik karját tette a kormányra. A másikat a combján pihentette, amin a zene ütemére, az ujjaival dobolt. Szőkésbarna fürtjei hanyagul lógtak a homlokába. Fekete pólója, a biztonsági öv miatt, a mellkasára feszült, látást engedtetve kidolgozott felsőtestének vonalaira. Tekintetét elkapta az útról, mint aki érezte, hogy figyelik őt. Szürke íriszeivel az enyéimet kereste.

-Ha gondolod, mondhatsz is valamit, hiszen látom, hogy szenvedsz a csendtől.- Orrnyergére húzta sötétített lencsés szemüvegét.

-Ő ki?- mutattam rá az aprócska fényképen szereplő fiúra. A visszapillantó tükör aljára volt aggasztva. Érkezésem óta szemeztem vele, de sosem mertem rákérdezni. Nem tudtam illendő lenne- e. Most viszont megtettem, kapva az alkalmon, hogy a fiú szeretne kommunikálni.

-Senki- vágta rá kapásból. Megbánóan lehunyta a szemét, amiért ilyen hevesen reagált.- Tudod, róla nem szeretek beszélni.

-Miért nem?- kérdeztem kíváncsian. Tudtam, hogy belenyúltam valamibe, de késő lett volna már ráhagyni, így szabadjára engedtem azt az énem, ami betegesen kíváncsi az olyan dolgokra, amiket nem tudhat.

-Mert már nincs mit mondanom- vonta meg a vállát. Minél jobban hitegette magát és engem is, annál inkább azt sugallta, hogy igenis törődik vele.

-Ennyire összevesztetek?- húztam össze a szemöldököm. Bár ez annyira nagy hülyeségnek tűnt, hiszen akkor miért tartana képet róla magánál, mégis ez tűnt a legreálisabb válasznak, tekintve, hogy csak unszolásra volt hajlandó beszélni.

-Bárcsak! Anthoine a legjobb barátom volt. Még mindig az- javította ki magát keservesen nevetve. Kicsúszott a száján, bármennyire is próbált ellenállni. Érzelmei robbanás szerű gyorsasággal törtek felszínre. - A legodaadóbb és legszorgalmasabb ember, akit valaha ismertem. Nem lehetett nála jobb embert kívánni sem. A legrosszabb pillanataimban is támogatott.

-Igazán szeretheted őt- húztam mosolyra a számat egy pillanatra.-De miért nem vagytok már barátok?- értetlenkedtem. Az agyam nem volt képes feldolgozni ezeket. Egyszerűen nem működött. Nem tudtam gondolkodni és rájönni, hogy ki is ez az Anthoine, és mit is tett vele.

-Hosszú történet- sóhajtott, majd megpróbált erősen az útra koncentrált, de agya másfelé járt. Még mindig a fiún kattogott az agya.

-Csomó időnk van- vontam meg a vállam. A fiú sóhajtva pillantott rám, mint aki jeleket akarna küldeni, hogy még mindig van időm kihátrálni ebből a témából, és valójában nem is vagyok rá kíváncsi. Ez nem így volt. Mindennél jobban akartam tudni a valóságot. Rizikós volt, hiszen ez által akár megváltozhat az eddigi felépített képem Pierreről és pillanatok alatt unszimpátia alakulhat ki felé. Elsülhet akár jó irányba is, ezáltal jobban megismerem őt, aki akaratlanul csöppent bele a drámai életembe.

-Spa volt a kedvenc pályám mindigis. Gyönyörű környezet és izgalmas futamok. Nem kellett ennél több, hogy egy pálya igazán belopja magát a szívembe. 2019-ben is így álltunk oda. Bizakodó voltam, hogy végre megmutathatom a bennem rejlő erőt és kitartást, az időmérős szereplésem után, a futamon is. Forma-2 verseny zajlott akkor a pályán. Mindig időt fordítottam arra, hogy egy kicsit legalább beletekintsek az alsóbb kategóriás futamokba. Szemmel tartottam őt. A televízió előtt álltam és néztem a felszálló port és füstöt, amit az összeütközött autók okoztak. Emlékszem, hogy nagyon remegtem. A szám kiszáradt és az ájulás kerülgetett. Éreztem, hogy valami nincs rendben. A testem jelezte. Azt szajkóztam magamban, hogy csak ne Anthoine legyen, csak ne ő. És amikor meghallottam a nevét, a körülöttem álló emberek szájából, istenem! Az tartott észnél, hogy volt arra esély, hogy tévednek. Ezután lerohantam a családomhoz és az akkori barátnőmhöz. Le voltak törve. Sírtak. Abban a pillanatban realizáltam, hogy ő nincs többi. Meghalt. Nem akartam elhinni, pedig ez volt a valóság. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen korán fogom elveszíteni. Akkor értettem meg igazán, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy azon agyaljunk mire nem vagyunk képesek. Mindent véghez tudunk vinni, ha erősen küzdünk. Akkor nemcsak a legjobb barátom halt meg, hanem az a Pierre, aki addig voltam. Szörnyű belegondolni, hogy az a narancssárga bukósisakos kölyök, aki keményen harcolt az álmaiért, már nincs köztünk. De az álmai nem haltak meg, én őrzöm tovább őket. És 2020-ban, Monzában, a pódium tetején, az ő álmait váltottam valóra. Egyedül álltam ott, de nem voltam egyedül. Tudtam, hogy néz engem. Tudtam, hogy büszke rám. Arra a pillanatra gondoltam, amikor nyilvánosságra került, hogy lefokoztak a Red Bull-nál. A média letámadott. Tudni akartak mindent. Értetlenül álltam a dolgok előtt. Nemsokára kaptam egy üzenetet tőle. Azt írta, hogy bizonyítsam be nekik, hogy tévedtek velem kapcsolatban. És akkor, ott, a pódium tetején,úgy éreztem, hogy sikerült. Megmutattam nekik, akik nem hittek bennem és a világnak, hogy tévedtek.

-Én ezt nem tudtam...- ennyit bírtam kinyögni. Könnyeim eláztatták az arcom. Annyi mindent akartam mondani, de nem tudtam. Legszívesebben megöleltem volna fiút, de a végtagjaim is a nyelvemmel együtt lefagytak.

-Nem tudhattad- legyintett. Az arcához nyúlt, letörölve a könnyeit, amik kicsordultak. Nehéz volt a fiúnak mindezt elmondani, de még nehezebb volt neki megélni.

-A legjobbat érdemled ezek után! Ennyi mindent elviselni nem könnyű.

-Nem volt egyszerű, de szeretném, ha nem beszélnénk róla többet. Ha lehet, akkor felejtsük is el. Nem szeretném, ha te is csak azért maradnál mellettem, mert sajnálsz.

-Jelen helyzetben nem is tudnék máshogy tenni, mint maradni melletted- utaltam arra, hogy egy mozgó járműben ülünk. A szemét forgatva nevetett fel. Jó volt mosolyogni látni.

-Megálljak valahol, hogy ki tudj lépni az életemből?- pillantott rám fenyegetően, de a mosoly még mindig ott pihent az arcán.

-Nem kell- nevettem.

-Gyönyörű vagy mikor nevetsz- pillantott bele íriszeimbe, mikor levette az útról a tekintetét, pár pillanat erejéig. Éreztem, hogy az arcomat pír lepi el, és vált a bőrszínem pirossá. Elfordítottam a fejem az ablak felé, hogy a fiú ne vegye ezt észre.

-Pierre...- suttogtam a fiúnak.

-Ne kezd kérlek megint, hogy George menyasszonya vagy! Csak szimplán megdicsértelek. Olyan nagy baj ez?- rázta a fejét értetlenkedve.

-Nem baj, de azért ismétlem el ezt, hogy véletlenül se gondold túl a dolgot. Nem lehet köztünk semmi több barátságnál. Jóformán barátok se lehetnénk, de ez már részletkérdés.

-Nem is szerettem volna semmi többet- rázta a fejét.- Szimplán csak végre találtam egy olyan lányt, akibe szorult egy kevés műveltség és elvihetem ilyen helyekre. Aki többé-kevésbé normális, és nem egy buta liba szerencsére.

-Álljunk meg egy szóra! Mi az, hogy többé-kevésbé normális?- emeltem magasba a szemöldököm.

-Hát... Néha vannak elvetemült ötleteid, amik nem igazán utalnak  normálisságra - magyarázta meg a dolgot, ami nem tetszett nekem, így a karjára csaptam. Fájdalmasan szisszent fel.

-Alapjáraton nem bántanám a sofőrt, de ezt most nagyon megérdemelted- mérgelődtem.

-Igaz, megérdemeltem. Nem szabadna ilyeneket mondanom. Normális vagy. Ezer százalékban- elnyújtotta a mondatvégeket, arra célozva, hogy nem gondolja ezeket úgy.

-Most gúnyolódsz rajtam- ingattam a fejem mosolyogva.

-Talán.

-Gondoltam- forgattam meg a szemem.

________________________________________________________________
Hola Todos!
Ez a rész különösen közel áll a szívemhez, mivel említésre kerül Anthoine, aki örökre a kedvenc f2-es pilótám lesz. Nem egyszer pityeredtem el írás közben. Próbáltam átadni Pierre érzéseit, amit a you want to know the real Pierre -ben is megfogalmazott. Remélem sikerült!:>

Iszonyatosan boldog vagyok, hogy Daniel végre talált valamit, amivel a régi, sikeres Daniel tud lenni. Rettentően büszke vagyok rá, hogy a sprintfutamon harmadik lett, ami holnap egy első sorból való indulást eredményez, Bottas büntetése miatt! Remélem, hogy  sikerül az a dobogós helyezés, vagy akár meg is nyeri  a futamot! <3

Legyen csodálatos estétek!