Részletkérdés

𝐬𝐢𝐱

Másnap dél környékén vetemedtem arra, hogy kikászálódjak biztonságot nyújtó ágyamból. Nem akartam felkelni, mégis muszáj volt. Legkevésbé se érdekelt, hogy milyen lehet az ábrázatom, gyanútlanul sétáltam le a lépcsőn. Megszokott volt, hogy melegítőben és egy elnyúlt pólóban lébecolok a házban. Már-már az számított meglepőnek, amikor itthon másképp festek. Senki se lát ilyenkor, így nem éreztem kötelességemnek normális göncöket magamra kapni.

Beszélgetést hallottam, így lelassítottam. A fülemet hegyeztem, hátha ki tudok szűrni valamit. A korlát mögé bújtam, hogy közelebb tudhassam magam hozzájuk. Nem a legerényesebb tulajdonságaim közé tartozott a túlzott kíváncsiság, azonban nem tudtam mit tenni ellene. Hagytam, hogy ismét eluralkodjon rajtam ez az érzés.

-Te hoztad haza tegnap? Hallottam mozgolódást az éjjel- mondta egy férfihang, aki valószínűleg édesapám lehetett.

-Igen- felelte valaki. Nem tudtam azonosítani, hogy ki lehet az, így kilestem a korlát takarásából. George kortyolgatott egy pohár vizet. Édesapám gyanakvóan méregette őt. A fiú vonásai tiszták voltak. Semmilyen érzelmet nem tudott róla leolvasni az ember. A hazugság egyetlen egy nyomát sem lehetett látni.

Elrúgtam magam a korláttól, majd feléjük léptem. Mindketten rám pillantottak. A hűtőhöz vánszorogtam, majd kikaptam belőle egy almát. Helyet foglaltam mellettük. Kérdőn pillantottam a fiatal fiúra. Meg akartam tudni, hogy mit keres nálunk, azután, hogy tegnap faképnél hagyott, hogy egy lánnyal enyelegjen.

-Visszahoztam a kulcsod- mutatta fel a kulcscsomót, ami tegnap nála maradt. Kikaptam a kezéből, majd az asztalra dobtam.

-Beszélhetnénk fent?- mutattam az emelet irányába. Kitoltam a székemet, majd felálltam. Bevártam a fiút, aki ugyanígy tett. Édesapám érdeklődve méregetett minket, de én egy legyintéssel lezavartam a dolgot. Vállat vonva bújt a telefonjába, hogy egy alkalmazottjával egyeztessen. Mindössze pár másodpercet szánt rám, tovább nem foglalkozott a dologgal. Megszokott volt tőle, hogy amiben nem látja érdekét, arra nem fecséreli az idejét.

-Igen?- vonta fel a szemöldökét George érdeklődve. Nem értette, hogy miért vagyok ilyen feldúlt. Mindent a legnagyobb rendben talált, ahhoz képest, hogy semmi sem volt igazán rendben.

-Tartozol nekem egy magyarázattal- csuktam be a szobám ajtaját, hogy az arratévedők ne hallják a beszélgetésünket. Fent állt ígyis annak az esélye, hogy valaki elkap néhány beszélgetésfoszlányt, de így biztonságosabbnak éreztem.

-Te is nekem. Hova tűntél? Téged kerestelek órákon keresztül!- tett szemrehányást. Ebben a helyzetben úgy éreztem, hogy én nem tartozok neki semmilyen magyarázattal. Velem ellentétben, ő igen.

-Sikerült észrevenni, hogy leléptem? Pedig azt hittem már nem is lesz időd felfogni, miközben egy másik lány szájában matattál-vontam fel a szemöldökömet. Hátat fordítottam neki. Az éjjeliszekrényemnél matattam, kerülve a szemkontaktus. Próbáltam leplezni idegességem, több- kevesebb sikerrel.

-Sajnálom! Nagy hibát vétettem. Nem is értem, hogy mit gondolhattam, amikor leálltam vele. Nem szerettelek volna megbántani, hiszen szeretlek- esedezett bocsánatomért. A szeretlek szó, ami elhagyta a száját, mentőöv volt az érzelmekben fulladozó szívem számára. Nyugtató volt, egyben felháborító.

-Tudod milyen szörnyűségek történtek volna, ha meglát valaki más is?- rivalltam rá. Egyszer már majdnem elszúrtam, nem akartam több nehézséget.

- Tényleg nagyon sajnálom!- esküdözött. Szívem egy aprócskát meglágyult. Nem tudtam rá haragudni igazán. Egyedül az a lány képe motoszkált a fejembe, akivel rajtakaptam. Kapcsolatunk nem volt igazi, így nem tekinthető megcsalásnak. Mégis rosszul esett.