Szeress önmagamért-avagy Hermione és a Szörnyeteg

11. fejezet

Szörny szemszöge:

Másnap korán reggel nyugodtan nyitottam ki szemeim. Ez a higgadtság egészen addig tartott amíg meg nem rohamoztak a tegnap emlékei. Hermione gyűlöl engem. Fáradtan szedtem össze magam miközben magyarázaton gondolkoztam. Sajnos agyam ezúttal cserben hagyott, így bizonytalanul, kétségekkel indultam meg a lány szobája felé. Lassú léptek vezéreltek a háló irányába, mintha csak lelassult volna az idő körülöttem. 

Végül megtorpantam a hatalmas tölgyfa ajtó előtt. Nagy nehezen rászántam magam a kopogásra, és pillanatokkal később véghez is vittem. Hosszasan vártam a választ, amely végül nem érkezett meg. Néhány perc múlva megismételtem előző tettem, bár most kissé ingerültebbre sikeredett, mondhatnám akár dörömbölésnek is. A reakció ismételten elmaradt, így úgy döntöttem nem várok tovább és benyitok. 

Úgy éreztem a történtek után nem lennék képes a szemébe nézni, viszont az idevezető utamon elhatároztam magam. A helyiségbe lépve egyszerre járt át a döbbenet és a düh érzése, ugyanis a szoba üres volt. Ahogy jobban körbenéztem az ablaknál megpillantottam egy ruhákból készült kötelet. Egyből az odarohantam, majd kilestem rajta. Hermione lábai éppen akkor értek földet, ezzel egy időben fel is pillantott, egyenesen rám. Szembetalálta magát dühös ábrázatommal, ennek hatására arca egy pillanat alatt rémülté vált, és futásnak eredt. Egyből utána is indultam.

Hermione szemszöge:

Egész esti forgolódásomat az első napsugarak szakították meg, amikor is érzékeltem hogy ideje felkelnem. Egész éjszaka a történteken gondolkoztam, és arra a megállapításra jutottam hogy el kell tűnnöm innen. Az ajtón nem sétálhatok csak úgy ki, mivel szinte az egész kastély él. Így hát az ablak bizonyult az egyetlen megoldásnak. Már az sem érdekel ha a pálcám nélkül távozok, csak a menekülésre tudok gondolni. A szekrényhez sietve kikapkodtam belőle a ruhákat, majd pillanatok alatt kötelet készítettem belőlük. Rögzítettem a szabadságot jelentő tárgyat és kidobtam. Gyorsan ki is másztam majd a földet érésemet követően zajt hallottam. Tekintetem az ablakra szegeztem, és szembetaláltam magam a szörny ideges tekintetével. Elsápadtam a félelemtől és egy pillanatra mozdulni sem mertem. Ahogy realizáltam a helyzetet, egyből futásnak eredtem. 

Egyenesen az istállóhoz vezetett az utam, fel is pattantam a lovamra, majd lóháton közelítettem meg a birtok kapuját. Hamar beértem a fák közé és elindultam a hazautat jelentő ösvényen. Már félúton jártam amikor is egy különös hangra lettem figyelmes.

-Ilyen hamar utolért volna a szörny?-kérdeztem magamtól.

Sajnos, vagy nem sajnos tévednem kellett, mivel egy hatalmas medvével találtam szemben magam. Próbáltam higgadt maradni, viszont Csikócsőr már kevésbé tűnt nyugodtnak. Hirtelen iramodott meg az út mentén ledobva engem a hátáról. Nagy huppanással értem földet, a hatalmas állat pedig vészesen közeledni kezdett felém. Feltápászkodtam majd futásnak eredtem az erdő sűrűjébe, amikor is megbotlottam, így ismét a földön kötöttem ki. A szívem a torkomban dobogott ahogy megláttam, hogy a medve közelít. Próbáltam felállni de hirtelen fájdalmat éreztem a bokámban. Már éppen beletörődtem volna sorsomba, amikor is a szörny bukkant fel a fák között. Már a puszta jelenléte is elég volt, hogy megfutamítsa a medvét. 

Lassú léptekkel indult meg felém, majd szó nélkül, akaratom ellenére felkapott a karjaiba. Elindult velem a kastély felé, így porrá lett az utolsó esélyem is a hazajutásra.

Igen, ismét itt egy rendkívül hosszú kihagyás után. Reméljük vannak itt még néhányan, és hogy tetszett nektek a rész <3

Igyekszünk rendszeresen hozni az új részeket, és megelőzni még egy ilyen hosszú-hosszú kimaradást.