Ments meg!

Ebbe bele őrölnék..

Egy hónapja sikerül elkerülnöm a fiúkat. Bár az is igaz hogy alig aludtam esténként. Volt olyan is hogy elöntöttek az érzelmek, és elsírtam magam.

Tegnap este döntöttem el hogy elmegyek, és elmondok mindent, az elejétől a végéig.

Reggel (pont e miatt) a rosszullét kerülgetett. Tudtam, ha ezt az Uram megtudja, akkor én holnap már felkelni se fogok tudni.

A boltba elmentem, az ebédet megcsináltam, és paranóiából egy fekete kapucnis pulcsit vetem föl. Becsöngettem a garzonba. Amikor mondtam, hogy „Anna vagyok" Olivér nem is válaszolt csak ajtót nyitott. Már az ajtajukban állt, amikor beértem és egy öleléssel fogadott, bár látszott rajta hogy meglepődött azon, hogy feketében vagyok. Leültünk a kanapéra Milánnal kiegészülve, egy pár perc néma csend, és nagy lélegzetvétel után elkezdtem a mondandómat.

Elmondtam tényleg mindent. Az elrablástól kezdve, a parkból elvivős sztorin át, a verésekkel, addig, amíg Milán véletlen pont beletrafált az igazságba.

Mindketten megdermedve hallgatták a történetet, amit a kezemen, és lábamon lévő hegekkel, és a véraláfutásokkal támasztottam alá.

-Azonnal megyünk a rendőrségre és bejelentést teszel! - Milán határozottnak tűnik, engem meg már a sírás fojtogatott

-Ne, hidd el hogy nem jó ötlet. Nem tudod hogy milyen mócerei vannak, azonnal tudná. Nektek se kellett volna elmondanom..... - egy pillanatra tényleg megbántam

-Akkor mit csináljunk? - Olivér üres tekintettel nézte a szőnyeget

-Semmit. Már próbáltam számtalanszor és nem jött össze.

-De valamit tennünk kell. Nem maradhatsz ott. - föl állt, és elkezdett fel-alá járkálni

-Folytatjuk a nyomozást utána, és börtönbe juttatjuk. Utána beadod a válópert, és följelented. Akkor már nem tud ártani. - ő is fölállt

Pár másodperc csönd után muszáj volt megkérdeznem.

-Hogyha már az igazságnál tartunk. Miért követtél? - Milánra néztem, ő meg Olivérre, ő válaszol

-Akkor már tudtam hogy a testvérem vagy. Zsolt egy kemény fickó, és féltettelek. Én kértem meg hogy kövessen.

-De az hogy elcsaltad Rexet az már nem direkt volt. – halvány mosoly ült ki az arcomra

-És te,- Olivérre mutattam - mi közöd van Zsolthoz?

-Nem vagyok bűnöző. - vissza ült mellém, tudta hogy erre gondoltam

-Tudsz a nyomozásról. Kellett egy beépített ember aki át látja a helyzetet.

Elgondolkoztam, ha Olivér a beépített ember volt akkor már rég tudtak Zsoltról, és arról hogy a felesége vagyok. Egyrészt fura hogy nem csukott le engem/Zsoltot azonnal. Másrészt nekem legutóbb azt mondta hogy nem tudja hogy ki az a bizonyos „középkorú férfi".

-De miért nem árultad el hogy tudod hogy kit keresel.....vagy, inkább kit találtál meg?

-Alapból e miatt nem akartam beszámolni erről az ügyről. Tudtam, hogy a felesége vagy, és akkor még nem volt biztos, hogy nem a „bűntársa"- idézőjelet mutatott a kezeivel-vagy áldozat.

Pár percig némán bámultunk el egymás mellett. Fel kellett dolgoznunk az egymástól hallottakat, bár szinte biztos volt, hogy erre nem lesz elég 2 perc. (részemről biztos nem) Már maga a tudat, hogy elmondtam, a félelem attól hogy az Uram megtudja........ Előre tudom hogy ma este sem fogok tudni aludni.