Titokzatos Idol (Minsung)

1.Rész

Már csak két nap van a kezdésig. Rohadtul izgulok, mert csomó új diákkal bővül az osztály. Changbin és Jeongin is írt, hogy hozzájuk már megérkezett a két ausztrál. Áradoztak egy sor, hogy mennyire aranyosak, aztán megbeszéltük hogy találkozunk. Állításuk szerint nekem is meg kell ismernem őket.

Nagy nehezen összekapartam magam, aztán elindultam a sötétség birodalmába, tehát Changbinhoz. Útközben vettem egy kis nasit, amit el is fogyasztottam. Amikor elindultam, akkor még úgy éreztem hogy felesleges a reggeli, de visszagondolva hiba volt kihagyni. Hát már mindegy.

Megérkeztem az aranyos családi házhoz. Tudom hogy Changbin utálja ha csengetek, mert amúgy nyitva van az ajtó és betudnék menni, viszont imádom idegesíteni. Ezért is feküdtem rá a csengőre.

– Remélem a pokol bugyraiban fogsz megpusztulni Han Jisung!! -nyitott ajtót a sötétség hercege, vagy inkább törpéje.

– Nyugi törpe. Fel ne robbanj mérgedben -nevettem ki, majd mellette ellépve sétáltam be. Levettem a cipőm és a szobája felé mentem.

-Tudod ki a törpe! -ordította el magát. Rohantam a lépcsőn, ő meg utánam. A szoba ajtóban utolért és szó szerint beestünk rajta.

– Szia Jisung -integetett Jeongin egy hatalmas mosoly kíséretében.

– Szia babám -viszonoztam a mosolyát –Binnie baszd meg, szállj már le rólam -vergődtem az említett alatt.

– Kérj bocsánatot -ült rá a hátamra.

– Felejtsd el törpe -nevettem fel.

– Addig nem mész sehova. Látod ezt Lix? -beszélt az ágyán ülő szőkeséghez.

– Binnie, ne bántsd a mókuskát -biggyesztette le a száját a szeplős – Engedd el, kérlek -nézett rá hatalmas kiskutya szemekkel. Elolvadtam tőle.

– Van egy őrangyalod Jis -sóhajtott, majd lemászott rólam, mire fellélegeztem.

– Ezer hála angyalkám -hálálkodtam a szeplősnek.

– Amúgy Felix vagyok -állt fel, majd egy szoros ölelésbe vont.

– Én Chan vagyok, de azt felejtsd el, hogy megölellek -szólalt meg a másik srác is.

– Nem is vártam volna el -forgattam a szemem mosolyogva.

Órákig beszélgettünk és igazuk volt a srácoknak, mert ez a két fiú nagyon aranyos. Úgy érzem hogy jó évnek nézünk elébe.

Anya írt, hogy délre legyek otthon, mert vendégünk érkezik és ne merjek késni, vagy élve megnyúz.

*Minho*

– Ön biztosan Lee Know -szólított meg egy ötvenes éveiben járó férfi. Őszes haja és ráncai elárulták, hogy mennyi mindenen mehetett már keresztül az idők során.

– Az a művésznevem. Szólítson Minhonak -mosolyogtam rá, amit ő viszonzott.

– Rendben kedves Minho. Mint te is tudod, beszéltem a menedzsereddel és arra jutottunk, hogy nem lenne célszerű betenni téged a kollégiumba. Szerencsére a cserediák programnak köszönhetően nem lennél feltűnő, ezért is helyezünk el az egyik diákunknál -mondta, majd elém tolt egy papírt.

– Han Jisung, tizenhét éves -olvastam fel, de a képénél megakadtam. Aranyos volt a maga módján és egyből mocskos gondolataim támadtak, amiket nem tudtam hova tenni.

– Ő az egyetlen aki szóba jöhet -szólalt meg egy idő után – Remélem nincs kivetnivalója vele kapcsolatban.

– Nincs -ráztam a fejem, bár csak a nevét, a korát és a képét sikerült megnéznem.