Titokzatos Idol (Minsung)

4.Rész

Másnap reggel elhatároztam, hogy beszélek Jisungal, de mire felkeltem, már hűlt helye volt. Szomorú voltam, amiért lelépett hamarabb, csak hogy ne kelljen találkoznunk. A konyhában csak Min volt, aki aggódva nézte a bénázásom.

– Minhoooo -szólított meg a lány, úgy hogy elnyújtotta a nevem.

– Igeeeen Min? -néztem rá és hasonlóan válaszoltam.

– Még mindig nem tudom felfogni -ingatta a fejét – Miért nem tagadtad le?

– Miért tettem volna? -mosolyodtam el.

– Hát mert mi van ha világgá kürtölöm?

– Bízom benned, amúgy meg akkor nem kapnád meg a legelső példányát az új albumomnak -vigyorogtam rá.

– Tényleg?? -ugrott fel a székről ami fel is dőlt, majd szorosan megölelt.

– Tényleg -viszonoztam az ölelését.

Egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy esetleg felfedi a kilétem ezért nem tagadtam le. Amúgy sem hitte volna el és talán így lesz a legjobb. Már csak azt szeretném, ha Jisung meghallgatna. Semmi másra nem vágyom, csak arra hogy a karjaim között legyen.

Min és én együtt sétáltunk az iskolába. Nem nagyon beszéltünk, csak néha tett fel egy-egy kérdést, amire készségesen válaszoltam. Egy kicsit el tudtam terelni a gondolataimat, de az udvaron megláttam őt és Hyunjint ölelkezni. Mosolyogtak és percekig fogdosták egymást, ami kibaszott szarul esett. Lehet hogy Hyunjin kell neki és nem én. Tényleg romokban hever az életem és senkinek sem beszélhetek róla. A szőke észrevett, majd ellökte a fiút, aki sebesen igyekezett felém. Lehet még sincsenek együtt és csak nagyon jóban lettek.

– Szia Minho -állt meg tőlem pár lépésre.

– Sungie drágám -szaladt hozzánk egy lány és magához rántotta a fiút, majd megcsókolta – Este ugye átjössz? Anya már nagyon vár téged, ne bántsd meg.

– Yeji én nem nagyon akarok -pillantott rám Jisung, de csak felvont szemöldökkel figyeltem a jelenetet.

– Nem fogadok el nemleges választ, ha már a pasim vagy -csókolta meg újból, aztán már rohant is tovább.

Fogalmam sincs hogy most mit kéne mondanom, vagy hogy kéne erre reagálnom. Barátnője van aki amúgy gyönyörű, de nem Jisunghoz való. Féltékeny vagyok a lányra, mert ő érezheti azokat a puha, mézédes ajkait, amíg én csak szenvedek. Tegnap kellett volna elmondanom neki mindent.

– Ez nem az aminek látszik -kezdett magyarázkodni.

– Semmi közöm hozzád és örülök ha boldog vagy -erőltettem magamra egy mosolyt – Megyek, mert az igazgatóval van néhány megbeszélnivalóm.

– Minho... -szólt utánam, de úgy csináltam mint aki nem hallotta.

Tudom hogy csak azért mert idol vagyok, még rám is ugyan úgy vonatkoznak a szabályok, de most semmi sem érdekelt. Az otthonom felé vettem az irányt és a szobámig meg sem álltam. Egyedül voltam otthon, így büntetlenül sírhattam ki magam. Előszedtem a jegyzetfüzetem és kiírtam magamból a fájdalmamat. Egy óra alatt összehoztam egy szuper depis számot és még ki is száradtam, de egy kicsit sem éreztem jobban magam. Újra és újra elolvasva a szöveget rá jöttem hogy sose lehet az enyém Jisung. Ő túl jó hozzám. Ő átlagos, míg én híres vagyok. Céltábla lenne amit egyáltalán nem akarok.

Kopogtak, majd egy halk „gyere" után be is lépett valaki a szobába.

– Eltűntél és aggódtunk -jelent meg Min és Hyunjin.