Titokzatos Idol (Minsung)

3.Rész

Rosszul voltam a saját látványomtól amikor a tükörbe néztem. Kisírt és vörös szemek néztek vissza rám. Az arcom is felpüffedt, amitől még nagyobbnak látszott az amúgy is nagy fejem.

– Jó reggelt -köszöntöttek egyszerre amint meghallották hogy jövök le a lépcsőn.

– Jobbat -morogtam és levágtam magam a székre, majd enni kezdtem.

– Jisung a tegnap este miatt borzasztóan haragszom és nagyot csalódtam benned -ingatta a fejét anyám.

– Sajnálom, legközelebb szólok ha kimaradok -néztem rá bűnbánóan, amire csak bólintott.

– Szarul festesz bátyus. Minden oké? -kérdezte Min, mire ránéztem, de Minho is engem nézett, ezért elkaptam a tekintetem és folytattam az evést.

– Persze, csak szarul aludtam -vontam vállat.

– Akkor semmi köze ahhoz hogy hajnalban Minhonál jártál? -kapott be egy újabb falatot, én meg félre nyeltem és a mellkasom ütögettem.

– Se...mmi -nyögtem ki amikor meg tudtam szólalni.

– Okés -vont vállat, majd felállt és a cipőjét kezdte húzni.

Kerültem mindenféle érintkezést és kommunikációt Minhoval amíg a sulihoz nem értünk. Utána külön váltunk és mindenki ment a maga dolgára. Láttam ahogy szünetekben Hyunjinnal és a többiekkel lóg, de nekem nem volt kedvem hozzájuk. Rengetegen állták körül őket és akárhányszor oda ment hozzá egy lány beszélgetni, a bensőm összetört. Annyira kétségbeesetten akartam hogy velem foglalkozzon, de a hülyeségemmel csúnyán elszúrtam és most biztosan utál. Sose viselkedtem még ilyen hülyén, bár nem is éreztem eddig senki iránt sem ilyet. Minho más. Jézus isten, hogy mondhatok ilyet? Négy napja ismerem a srácot, ismétlem srácot és csak rá tudok gondolni a nap huszonnégy órájában. Ez már beteges a részemről. Úgy döntöttem hogy inkább zenét hallgatok, ezért előkaptam a telóm és a fülesem. Pörgettem egy ideig a dalok listáját, majd megálltam egy számnál. Rohadtul utáltam a srácot, mégis ez a szám annyira leírja azt amit éppen érzek. Az elutasításról és a mérhetetlen fájdalomról szólt. Elindítottam és elmerültem az önsajnálat és az önmarcangolás legmélyebb bugyraiban.

– Mit hallgatsz? -szedte ki az egyik fülemből a fülhallgatót Minho. Furán méregetett és elkomorodott amikor bedugta a sajátjába a felét –Ennyire utálsz?

– Nem, dehogy is -mentegetőztem azonnal – Magamat utálom, azért amilyen vagyok.

– Csodálatos vagy Jisung -mosolyodott el.

– Mégsem kellek senkinek -szöktek könnyek a szemembe.

– Jisung én...

– Hagyjuk a francba, nem történt semmi -vágtam közbe és egy hamis mosolyt erőltettem magamra – Utolsó óra után, majd Min hazakísér nekem dolgom van.

– Milyen dolgod? -nézett a szemembe.

– Nem tartozik rád -fordítottam el a fejem – De ha ennyire érdekel, akkor a tegnapi csajhoz megyek -vártam, hogy megállítson de nem ez történt.

– Oké, de szólj anyukádnak -állt fel mellőlem, aztán elsétált.

Ismét egyedül maradtam a gondolataimmal. Eszem ágában sincs visszamenni ahhoz a ribihez, csak azt hittem hogy érdekli. Csalódnom kellet és rá kellett ébrednem hogy egyirányú a vonzalmam. Lehet ezt egyáltalán vonzalomnak nevezni?

Kicsöngetéskor azonnal felpattantam és szinte hazáig rohantam. Köszöntem anyámnak, majd megkértem hogy ne szóljon arról hogy itthon vagyok. Furcsálta a kérésem, de csak bólintott és utamra engedett. A szobámba érve a puha párnák közé vetettem magam és újfent sírni kezdtem. Csoda hogy még volt víz a testemben ami távozhatott. Kimerültem és szép lassan lecsukódott a szemem.