Felségjog [BEFEJEZETT]

Huszonkettedik fejezet

- Az ég megáldjon Amelia - kiabálja a telefonban Edward. Éppen készülődtem, amikor megcsörrent a telefonom ezért egyszerűen csak kihangosítottam és letettem az asztalra. - Emlékeztesd magad, hogy mit mondtál nekem két nappal ezelőtt...

- Sietek Edward, de elhagytam a cipőm párját - mondtam idegesen, mert tegnap megtakarítottam az egyik sötétkék magassarkúmat, amit kitettem száradni és egyszerűen eltűnt. Néztem már mindenhol, az udvart háromszor körbejártam, az egész szobámat feltúrtam és sehol nem lelem meg.

- Siena karóra fog bennünket húzni - mondta nagyot sóhajtva.

Tegnap Siena közölte velünk, hogy aki nem érkezik időben, azt jól megveri a körömsarkújával. Neki nagy nap a mai, ő fogja megnyitni a bált, mint a tavalyi bálkirálynő. Nyilván az oldalán ott lesz Ben, hiszen ő meg a bálkirály volt. De eldöntöttem, hogy akkor most nem késhetek el, ez nagyon fontos Siena számára, ott kell lennünk. Edward és én külön érkezünk meg a helyszínre, ez is amolyan protokoll szabály, két trónörökös nem ülhet egy kocsiban, hajóban, repülőben, satöbbi. Ő már nyilván megérkezett és valahol a limuzinjában várja, hogy végre én is ott legyek.

- Az ég verje meg! - ordítottam fel idegesen és már sírni kezdtem volna, de nem tehetem, mert nem sírhatom le a tökéletesre sikeredett sminkemet.

- Amelia, figyelj rám - szólalt meg szelíden a telefonból és az ölembe helyeztem a készüléket, ahogy leültem az ágyra. - Engem az sem érdekel, hogy ha mezítláb jelensz meg, az sem, ha rikító neon sárga cipő lesz rajtad, de kérlek, indulj el.

- De nem lehetek ennyire szerencsétlen Edward, tegnap még ott tisztítottam a fürdőben és... a fürdőben van! - Rögtön felpattantam és berohantam a fürdőbe és mindent alaposan átvizslattam, majd megtaláltam a szennyes kosár mellett.

- Amelia, hahó, ott vagy? - A telefonomat az ágyamon hagytam addig, szegény Edward csak hatalmas dörömböléseket hallhatott, hiszen rohantam a fürdőbe - a sarkamat levágva, nyilván - és kivágtam minden egyes ajtót.

- Igen, két perc és úton leszek, szia - és bontottam a vonalat.

Még egy utolsó pillantást vetettem magamra és mosolyogva néztem a tükörképemet. A sötétkék tüllös fodros ruha jobban áll, ha a hajam is megfelelő hozzá. Csupán begöndörítettem és egy dísszel hátrafogtam pár elülső tincset és rámondtam az áment. A sminkem megegyezik a ruhám színével ajkaimra pedig egy egyszerű nude rúzst helyeztem fel. A fülembe helyeztem egy egyszerű fülbevalót, ami csupán egy kő. A nyaklánc pedig az, amit még Edward adott nekem karácsonyra, még mindig gyönyörű ez a csillag medál.

Megfogtam a ruhámat és elindultam kifelé, ugyanis kint áll már a limuzin és benne George. Amint kiértem a szobámból anyám és apám karba font kézzel néztek végig rajtam.

- Édesapám, édesanyám - mosolyogtam feléjük.

- Nem fekete a ruhád - jegyezte meg anyám.

- Valóban nem, úgy gondoltam, hogy erre az egy napra egy kis csalás belefér. Holnaptól újra feketébe fogok járni.

- Szép - tudta le ennyivel anya és elindult vissza az irodája felé. Már az is nagydolog édesanyámtól, mindig csak annyit szokott válaszolni, hogy „nem rossz", vagy „elmegy".

- Hol a tiarád kislányom? - Ez is az egyik szabály, nagyobb eseményekre, bálokra, tiarát kell felvenni, elvileg még kesztyűt is kellene húznom.

- Ez csak egy iskolai bál, édesapám, igazán nem találom szükségesnek.

- Csak aztán ne hozz szégyent a fejünkre, és egy órára itthon legyél, rendben? - mondta hátratett kézzel és szigorú arccal.