𝚂𝚣á𝚐𝚞𝚕𝚍ó 𝚂𝚣𝚎𝚛𝚎𝚕𝚎𝚖

18.rész

Haza felé utón nagyon ideges voltam, aminek köszönhetően sikerült el hánynom magam. Anyuék már rég otthon voltak így rendesen gondolkoztam, hogy mit mondjak nekik. Biztos, hogy meg látszódót az idegeségem, mert Carlos erősen megszorította a kezemet.

-Nem lesz semmi baj! -nézett a szemembe, ahogy meg álltunk a ház előtt. Csak egy aprót bólintottam és kiszállva a járműből útnak indultam a ház felé. Meg torpantam egy pillanatra az ajtó előtt, de megéreztem a vállamon egy biztató kezet így le nyomva a kilincset beléptem a helyiségbe. A nappali felől jött a fény és elindultunk oda, ahol három nem várt vendég fogadott minket.

-Sziasztok. Gyerekek! -köszönt a Peter miközben Rachel a feleségével együtt felálltak a kanapéról és őket követte Theo a gyerekük, aki osztály társam volt és egy kis köcsög.

-Jó napot és szia! -néztem értetlenül rájuk.

-Már titeket vártunk. Üljetek le! -mondta anya idegesen és a másik kanapéra mutatott, ahova le is ültünk.

Percek teltek el és csendben ültünk, de nekem elfogyott a türelmem.

-Oké. Ők mit keresnek itt? -kérdeztem bunkón. Erre apától csak egy csúnya pillantást kaptam.

-Még nem is mondták? -nézett ránk Rachel.

-Még is mit? -fordultam a szüleim felé.

-Tudjátok gyerekek a nagyszüleiteké volt ez a ház, amit én örököltem és annak idején nem ment nekik jól az üzlet, ezért kötöttek egy szerződést a Williams családdal, hogy ha idővel igényt tartanak rá akkor az övék az egész! -mondta apa és Carlosal össze is néztünk.

-De hajlandóak vagyunk nem elvenni, ha hozzá mész Theo-hoz! -ahogy ki mondta Peter éreztem, hogy lepereg a szemem előtt az életem. Újra és újra lejátszódót ez a mondat a fejembe még az sem halódtam, hogy Carlos miket mond ki kelve magából. Ez a fajta ledöbbenést lassan át vette a tisztán látás. Eszembe jutottak a nagyszüleim, akiket nagyon, de nagyon szeretem, hogy mi mindent tettek meg, azért, hogy ez a ház meg maradjon nekik így egy mély levegő után ki mondtam, ami ellen a szívem tiltakozott.

-Rendben! -mindenki ledöbbenve fordult felém.

-Kicsim nem kell...! -kezdett bele apa, de félbe szakítottam.

-De. Tartozok ennyivel a nagyiéknak! -el lépve Carlos mellett a leendő férjemhez mentem. -A jövőheti verseny utána megtarthatjuk az esküvőt!

-Nem számítottam erre, de rendben! -ahogy kimondta rögtön szájón is csókolt. Annyira undorodtam tőle, hogy csodálom, hogy nem hánytam el magam.

A távozásuk után anyáék többször is megkérdezték, hogy biztos ezt akarom, de mindig igen volt a válasz. Ezek után nem mertem el mondani, hogy terhes vagyok, mert annak kitudja mi lett volna a vége. Az ágyamon feküdtem és sírtam. Egy részben a hormonok miatt meg ez az egész hülyeség miatt is. Az agyam tisztán látott, hogy ezt kell tennem, de a szívem erősen tiltakozott még mindig és tudata velem, hogy valójában kit is szerettek, akitől gyereket is várok. Már majd nem elaludtam, amikor nyílt az ajtó.

-Te teljesen hülye vagy Laura? -csukta be maga után az ajtót Carlos és halkan ordibált velem.

-Nem Carlos. Nem vagyok hülye, de ezt akarom és kész! -ültem fel az ágyban.

-Értem, hogy a nagyiék miatt csinálod, de Laura. Terhes vagy Daniel-től!

-És? Lehet jó is ki sülhet belőle! -de, hogy is. Csak próbálom le nyugtatni.

-Szerinted meddig tudnád eltitkolni? Még Theo sem olyan hülye, hogy bedőljön majd a hazugságaidnak! -mondta miközben felült mellém. -És ott van az is, hogy ha elmondod Daniel-nek akkor úgy sem fogja hagyni, hogy hozzá menny!

-És ha nem tudja meg?

-Ezt ugye nem gondolod komolyan? -pattant fel idegesen mellőlem. -Nem titkolhatod el egy apától a gyerekét még is, hogy gondolod?

-Most miért mondod ezt? Honnan tudod, hogy akarja-e egyáltalán?

-Talán onnan, hogy annyira szeret téged, hogy kockára tette még kétszer az állását? -válaszra nyitottam a számmat, de erre nem tudtam már mit mondani. -El fogod neki mondani a versenyen úgy, hogy te nem fogsz versenyezni!

-Mi? -ugrottam ki idegesen az ágyból. -De. Carlos versenyezni fogok, mivel ez az utolsó és nem tudom mit adjak be Richardnak és tudom, hogy kockázatos, de nem lesz semmi baj. Kérlek? -sétáltam oda hozzá és megfogtam a kezét.

-Rendben, de akkor vigyáz is magadra! -puszilt homlokon és ki is ment a szobából.

Vissza dőltem az ágyba és elég hamar el is nyomott az álom.