A víz iskolája

3.fejezet

Fuldokoltam. Nem tudtam, hogy hol vagyok, vagy hogy mi történt velem. Sem Estella, sem Noryn, sem Neva prof., sem senki nem volt velem. Egyedül voltam, egy sötét helyen, ahol egyre inkább fuldokoltam, nem tudtam mit tegyek.

-Ez már biztosan a halál.-gondoltam.

-Lisoyan!-hallottam meg, hogy valaki engem szólít.-Lisoyan!-mondta ismét.

A következő pillanatban a teremben feküdtem. Mindenki körülöttem állt.

-Mi a fene volt ez?- kérdezte Robin félve. Tőlem félt. Hogy őszinte legyek, hirtelen azt sem tudtam mi történt, és mit vár tőlem Robin, hogy mit magyarázzak el. Nem csak Robin várta. Szó szerint mindenki csöndben bámult engem, a választ várva.

- Nem tudom miről beszéltek, vagy hogy mi történt, de ha megengeditek, kimennék a mosdóba rendbe szedni magamat.- néztem rájuk, majd a véres kezemre. Eddig egy padon feküdtem, ahogy le ugrottam róla, bokáig érő vízbe érkeztem.

-Itt meg mi történt?-néztem Estellára.

-Ha én azt tudnám!-nevetett fel.

A következő pillanatban Neva prof. szaladt a terembe, szorosan mögötte az iskola gyógyítójával.

- Uram atyám! Mikor tért magához a kisasszony?- lépett hozzám.

-Épp most!-tájékoztatta William.

A gyógyító elvégzett rajtam egy sor vizsgálatot, mire megállapította hogy kutya bajom.

-Úgy gondolom egyelőre elég az izgalmakból, vacsoráig mindenki vonuljon vissza.- utasított bennünket az igazgató úr, ugyanis időközben ő is megjelent, miután értesült a történtekről.

-Oké Lis-fordult felém Estella az ágyán feküdve-Most már igazán elárulhatnád, hogy mi a franc volt ez!

-Nem tudom miről beszeltek! Az egyik pillanatban még melletted álltam és Norynnal veszekszek aztán már egy padon fekszek, ti pedig engem álltok körül. Inkább ti mondjátok meg hogy mi történt!- akadtam ki, majd kifeküdtem az ágyamon.

-Hát..-kezdte Vivienne-Noryn elég durva szavakat vágott a fejedhez, aztán BUMM! Ablak betör, víz be, Noryn vérzik, aztán te is és össze estél.- mesélte el nagy vonalakban.

A következő percekben mind csendben ültünk a saját ágyainkon, mikor is kopogtattak az ajtón.

- Grewin kisasszony, az igazgató úr szeretne kegyeddel pár szót váltani!-nyitott be egy nálam nem sokkal idősebb férfi az ajtón.

A folyosón csendben haladtunk. Cipőink sarkának kopogása töltötte meg egyedül hanggal az őrülten hosszú folyosót.

-Bajban vagyok?-néztem a férfira.

-Amennyire jómagam tudom, nem. Csak beszélni szeretne.-mosolygott rám megnyugtatóan.

-Ennek örülök-könnyebbültem meg.-Megkérdezhetem, hogy hogy hívják, uram?

-Nem hiszem hogy a kisasszonynak a jövőben a nevemen kell szólítania, tekintettel arra, hogy nem igazán tartózkodom ezen intézmény területén.-mondta, miközben szigorúan csak és kizárólag a folyosó végét nézte.

-Csak nem árt tudnom, hogy ki maga...-mondtam a plafonra nézve.

-Nézze Grewin kisasszony...

-Lisoyan.

-Ragaszkodom a Grewin kisasszonyhoz!

-Én pedig ahhoz, hogy megmondja a nevét!-dobbantottam dühösen.

-Grewin kisasszony, kegyedet legközelebb valószínűleg csak egy véletlen folytán látom viszont, tehát nem szándékosan. Nem fontos hogy a nevemet tudja!

-Rendben, de még nem végeztünk uram!-szóltam dühösen.-Mellékesen szeretném megkérdezni, hogy miért beszél ily'régimódian?

-Parancsol?

-"Ragaszkodom...", "Kegyed","Jómagam", "ezen" és még sorolhatnám!-ismételtem a szavait, hangját utánozva.

-Szóval az, ha egy Úr illedelmesen beszél, szavait megválogatja és próbál választékos kifejezéseket használni, az rögtön, hogy is mondta? Régimódi?

-Ha nem is régimódi, mindenesetre szokatlan...-mondtam mosolyogva az igazgató úr ajtajához érve.

-Nos, Grewin kisasszony, szórakoztató utunk ezzel véget is ért. Öröm volt kegyedet megismerni és szót váltani a Önnel!-búcsúzott

-Önnel is uram, örülök hogy megismertem, Névtelen Férfi! Remélem Utunk hamarosan keresztezi egymást!

-Ne reménykedjen! Viszlát!

-Viszlát!- azzal megfordult és ott hagyott. Kellemes ember. Kifejezetten kellemes.

-Ülj le Lisoyan.- Utasított Growenfield igazgató úr.
Az igazgatót nem nevezném sem idősnek, sem ifjúnak. Valahol a kettő között. Szőke haját összefogva horda, kék szeme egy vastag szemüveg mögé rejtőzött. Csontos de egyben izmos alkata jól passzol magasságához. Azt kell hogy mondjam, ha nem lenne kb 40 éves, még jól is nézne ki.
- Megtudnád mondani, hogy mi történt?-nézett rám türelmes tekintettel.
- Nem igazán. Az egyik pillanatban még veszekedtünk, aztán BUMM! Egy padon fekszek és tiszta víz minden.
- Értem. Előfordult már, hogy mikor dühös voltál, szomorú vagy más, intenzív hangulat tört rád, esetleg az erőd magától "bekapcsolt"?
-Nem, de... Várjunk...Ön azt hiszi én tettem? Maga szerint szándékosan bántanék valakit?- néztem rá.
- Én csak próbálok rá jönni mi történt. A többi gyerekkel tartod a kapcsolatot?- kérdezte. Nem tudtam mit válaszoljak. Sok gyerekre értheti, de egyértelmű hogy kikre gondolt.
-Nem. Csak annyit tudok hogy egy napon születtünk és ők is...mások.
- Ahogy mondod. Szeretnél többet megtudni róluk? Hogy melyik elem választotta ki őket? Vagy csak annyit hogy fiúk-e vagy lányok?-nézett kedvesen.
-Nem, köszönöm. Ha a sors úgy akarja, úgyis találkozok velük, addig nem idegesítem magam ilyen dolgokkal.- válaszoltam sok gondolkodás után.
- Rendben. Akkor végeztünk. Menj vissza a szobádba, aztán menjetek vacsorázni!-tessékelt ki.
-Nem kapok semmi büntetést?
-Ha nem te vagy a bűnös akkor miért adjak büntetést?-mosolyodott el.
Ráérősen sétáltam a szobánkhoz vezető folyosón, mikor Lysander lépett ki a szobájuk ajtaján.
-Szia Lisoyan! Hogy vagy?- mosolygott rám. Hogy itt milyen mosolygós mindenki...
- Szia Lysander, minden oké, jól vagyok. - mosntam. Ugyan furának tartottam a beszélgetést, de vissza kérdeztem hogy ő hogy van.
- Ami azt illeti nem jól. Az első napomon az iskolában el ázott a terem és két lány vére vegyült a tenger vízzel.
- Marha vicces vagy. Egyébként Noryn hogy van?
- Jól, csak pár karcolás, túléli.
- Ennek örülök.- mondtam őszintén.
- Hát ha te monod...Merre mész?
- A lányokhoz aztán együtt megyünk vacsorázni.
- Ők már le mentek, de gyere velem, én is oda tartok, csak Williamre várok.
- Itt is vagyok!- mondta az épp megérkező William.
A fiúk elszórakoztattak az ebédlőig vezető úton. Úgy viselkedtek mintha semmi nem történt volna. Mintha normális lennék.