szombat este

907 54 32
                                    

Fél éve kezdtem el járni a szerencsejátékterembe, és ennyi ideje is ismerem Gojo Satorut. Annyit  tudok csak, hogy hogy hívják, illetve, hogy miképp játszik. Semmivel sem többet. Ez pedig azért van, mert a szerencsejátékteremben nem az számít, hogy ki mennyi idős, vagy milyen ember. Ott csak az számít, hogy elmenekülhetünk a világ elől, és nem az a fontos, hogy kik vagyunk. Azt elfelejtjük addig, amíg játszunk. Hiszen ott csak az a fontos, hogy egy olyan énünk léphet felszínre, mely mindig is el volt nyomva.
  Miután találkoztunk Gojoval, sokat játszottunk. Ám mindig az lett a vége, hogy hamar nyertünk a másik ellen, éppen ezért egy hónap után már unalmas volt, hogy pénzzel és kézzel fogható értékekkel játszunk. Éppen ezért, az egyik alkalommal, Gojo felvetette azt, hogyha egyikünk nyer a másik ellen, akkor lefekszik a másikkal. Én pedig belementem. Akkor már nem voltam szűz, előtte mindössze egyetlen egy fiúval voltam, 16 évesen, az is két éve volt. Az volt az első és utolsó szexuális élményem, őt pedig Gojo követte. Valóigaz, 18 évesen nem kellene így viselkednem, azonban, akármennyire is hangzik különösen, ebbe menekültem. Elmenekültem az otthoni gondok elől, a magány elől, majd egy szerencsejátékteremben találtam magamat, később pedig egy játékostársam is lett, Gojo személyében. Nem tudunk szinte semmit a másikról, mégis sokat beszélgettünk és mindig jól kijövünk egymással. Akármennyire is fájt sokszor az élet, akárhányszor akartam sírni, vagy keservesen bőgni, mégse tettem. Ugyanis amint a szerencsejátékterembe értem, ez elmúlt. Ott játszhattam azokkal az emberekkel, akik a saját problémáik elől, szintén ide menekültek. Ők megértettek, és nem ítéltek el. 
  Nem voltak barátaim a rendes életemben, és nem volt senki, akinek számítottam volna. Ott viszont nem számított senkinek, hogy ki vagyok. A számított, hogy jól kijöttünk. Viszont ezek nem voltak igazi emberi kapcsolatok, ugyanis semmit se tudtunk a másikról és a termen kívül nem is beszéltünk. Egyedül Gojoval beszéltem a szerencsejátéktermen kívül, amikor a szokásos motelben voltunk. Ez pedig jó volt így nekem, hiszen, ha csak pár órára is, elmenekülhettem a valóság elől.

A motelhez érve, Gojo elkérte a szokásos kulcsot, majd felmentünk a lépcsőn, míg a másodikra nem értünk. Ott kinyitotta az ajtót, majd előreengedett. Mikor beértünk, ő bezárta belülről az ajtót, majd levette magáról a dzsekijét, és a fal melletti fotelba dobta.

  - Meddig érsz rá? - kérdezett rá a szürke hajú, miközben levette a bakancsát.

  - Nincs programom vasárnapra - vontam vállat, miközben én is levettem a dzsekimet, valamint a cipőmet - És neked?

  - Reggel kilenckor van némi elintéznivalóm.

  - Szóval majd haza kell mennem.

  - Maradhatsz itt is, és reggel elmész - szólt, miközben kigombolt pár gombot az ingjén, majd ezt követően elém lépett és lenézett rám.

Gojo közel 180-90 centiméter magas volt, míg én a 170-et ütöttem csak. Így igencsak lekellett rám néznie.
  Felnéztem rá, majd az inge gombjaira vezettem a kezemet és elkezdtem tovább gombolni, míg végül teljesen ki nem gomboltam az ingjét. Ő ekkor a pólómra vezette a kezét, majd benyúlt alá és végigsimított hideg ujjaival meleg bőrömön. Beleremegtem az érintésébe, mire ő mosolyra húzta ajkait és belemart az oldalamba.

  - Hideg vagy - jegyeztem meg.

  - Hozzáfogsz szokni - suttogta, majd tovább vezette kezeit, és egyszer csak előre húzta őket és a melltartón keresztül megszorította a melleimet.

Az ajkamba haraptam, ő pedig láthatóan élvezte ezt. Végül kezei segítségével levette rólam a pólót, majd a földre hajította. Ahogy ez megtörtént, egy hirtelen mozdulattal nyúlt a combomhoz, majd rántott fel magához. Én egyből megkapaszkodtam a nyakában, ő pedig a fenekemre vezette a kezeit és ott fogott magához.
  Belenéztem kék szemeibe, ő pedig lepillantott az ajkamra és megcsókolt. Szinte beleszédültem a csókjába és azonnal viszonoztam. Még a mai napig se tudtam hozzászokni a csókjához, mely tele volt szenvedéllyel és forrósággal.
  Gojo elindult velem az ágy felé, ott pedig letérdelt a bútorra és elfektetett rajta. Amint ez megtörtént, feltérdelt és elkezdte kigombolni a nadrágját. Amint megvolt vele, levette magáról és az ágy mellé dobta. Rövid időn belül az én nadrágomtól is megszabadított, majd ezt követően rám feküdt, és kicsit nekem lökte a csípőjét, mire erősen belemartam a takaróba. A sötét szobában próbáltam megtalálni az ajkait, azonban ő ahelyett, hogy megcsókolt volna, elkezdte a bőrömet szívni és közben ki is csatolta a melltartómat. Ahogy ezzel megvolt, szinte seperc alatt levette a bugyi, valamint a saját boxerét is. 

Est, Ikebukuroban  |Gojo × Reader - Befejezett|Donde viven las historias. Descúbrelo ahora