Egyek vagyunk

1

Riadtan néztem rá. A hold lágy fénye megvilágította az arcát. A szeme már nem tükrözték azt az előbbi vadságot, inkább fájdalmasan néztek az én sötét íriszeimbe......

Keller Emily vagyok! Vagyis csak simán Emily... A Keller a nevelő szüleim család neve. 10 évesen kerültem hozzájuk. Miranda és Greg, nagyon sokat törődnek velem, de tudják, hogy nem fogják tudni helyettesíteni az igaziakat. Akikre én sem nagyon emlékszek. Hat éves voltam mikor egy rendőr rám talált a városba. Nem tudtam ki vagyok vagy, hogy hol lakok, ezért elvitt az ottani nevelő otthonba. Csak annyit tudtam magamról, hogy Emilynek hívnak és hogy a szüleim nem jönnek vissza. Ha még nem mondtam 16 éves vagyok. A nevelő szüleim úgy gondolják, hogy itt kel hagynunk a nagyvárost, New York-ot és valahova a hegyekbe mennénk. Nem zavar, hogy itt kell hagynom a nagyvárost, ellenkezőleg! Örülök neki. Semmi nem hiányozna innen. Nincs egy barátom sem, a suliban csak úgy hívnak a "fura csaj". NA igen akkor mennyünk. Holnap fogunk indulni. A nevelő szüleim mindent elintéztek már. Be írattak az ottani gimibe. . Az egész "város" az erdő közepén van. Ez nem is város, inkább egy túlméretezett falu. A google térképen fent sincs! Nem mintha zavarna. A nagy senki, a senki földjére megy. Milyen ironikus nem? Inkább megyek aludni.....Az út kellemesen telt. A nevelő szüleim beszélgettek, én pedig az ablaknak dőlve zenét hallgattam. Figyeltem ahogy az egymásnak sorakozó házak eltűnnek és fel váltja őket az erdő zöld lombjai. Ahogy elhaladtunk Skrín városa mellet , nem láttam több házat csak az erdőt. Cikcakkos, buckás utak öveztek minket. De egyhamar elértünk Haller város elejét. Az új otthonomhoz. Ahogy láttam nem nagyon van sok hely bandázni. Mint ha én bármikor is mennék...Egy két kávézó, egy ruhabolt, kettő kisebb élelmiszer bolt és egy posta. Az utcákon több velem egykorú gyerek járkált. Természetesnek vettem mindent kivéve egyet. Épp csak egy másodpercre láttam őket de... de olyan érzésem volt mintha óvakodnom kellene tőlük. Egy öt fős fiú csapat. Elhaladtunk mellettük és az egyikük ide nézet. A szeme, tengerkék. Haja épp hogy fekete de mékse. Pont a szemembe nézet. Pedig sötétített üvegek vannak a kocsin. De mintha tudta volna, hogy ott vagyok.Éreztem, hogy nem most találkoztunk utóljára.....