Kezdet

18 4 0
                                    

Reggel 6:00-kor keltem, hiszen suli... Yupii!
Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból és elindultam a fürdőbe hogy elrendezzem a fáradt fejem. 30perc alatt késznek nyílvánítottam magam, majd felvettem egy fekete szaggatott farmert egy fekete polóval. Leszaladtam ahol már a testvérem várt. Mivel nem volt hajlandó köszönni ezért oda mentem, megálltam, ő csak értetlen arcot vágott. Majd egyszer csak elkezdetem indián hangot kiadni és ráugrottam a hátára majd összeborzoltam a haját, adtam neki egy puszit, a szendvicsemet felkaptam az asztalról és útnak is eredtem.
A buszomat pont elértem és nem voltak rajta sokan de persze Dean ott ült és végig nézte ahogy felszállok, mikor észre vette, hogy én is észrevettem (értelmezzétek) akkor intett egyet, hogy üljek mellé. Nem ellenkeztem odamentem és helyet foglaltam.

-Jó reggelt Dean!-szólítottam meg kedvesen mire ő csak végigmért majd vigyorogva ezt mondta:

-Neked is jó reggelt Em!-igen ő már kiskorom óta Em-nek hív. A szüleink együtt dolgoznak és folyton utazgatnak szóval mindig elvittek hármonkat vagy a mi mamánkhoz vagy az ővéékhez.

Az út eléggé csendesen és kínosan telt, de éreztem hogy Dean le se veszi rólam a szemét. Már nagyon zavart ezértmegkérdeztem.

-Dean!-mondtam egy kicsit ingerülten-Miért nézel folyton?!-kérdeztem majd a szemébe néztem abba gyönyörű barnás-zöldes szemébe....NEM! Miket beszélek? Hiszen ő a suli "nagymenője", minden lányt megkaparintott már rajtam kívűl és a legjobb barátnőmön kívűl. Nem fogokneki bedőlni.

-Csak mert olyan gyönyörű vagy. Mondtam már?-majd megint végig mért és farkasszemezett velem mikor egyszer csak a busz hirtelen elfordult és én sajnos rádőltem Dean-ra. Ő pedig csak kajánul vigyorogva fogta a kezem, de gyorsan elrantottam majd elfordultam, mert éreztem, hogy egy kicsit elpirulol...

Hála az Istennek a barátnőm is felszállt és nem kelett kettesben maradnom Dean-nal.

Mikor beértünk a suli kapujába, 2 mp se kellett de Dean-on már ott volt az összes ribanc. Majd megjelent a méhkirálynő: Callei. Az összes kisk*rva csak szaladt a suliba gondolom fosnak, hogy Callei összetöri a lelküket. Nem is gondolnátok de nagyon kemény a csaj ha Dean-ról van szó.

-DEAAAN!!-sipítozott-már azt hittem el se jössz, hogy itthagysz ezzel a pornéppel.

-Callei te már a múlt vagy!-mondra Dean-Hagyj engem békén!-de Callei megcsókolta. Ez nagyon fájt de nem tudom miért. Éreztem hogy ég a szemem ezért elsiettem onnan.

A lány wc-be voltam mikor valaki kopog gondolom Annabella az ezért mondtam hogy gyere be. Betuszkolta magát mert egy wc kabin nem olyan nagy ám. Még lelkiztünk egy kicsit. Hazudtam neki, mert nem akartam, hogy megtudja mit érzek Dean iránt. Már tavaly us éreztem valamit de jött a szünet és inkább a bátyám ment át Dean-hoz, nem pedig Dean hozzánk...

-Nem akarsz indulni? Mindjárt kezdődik az óra.-kérdezte Anna, mire bólintottam egyet, és már indultunk is.

____________________________________
Ez egy kis rövid rész így az elejére. Remélem tetszik ha igen akkor véleményt szeretnék kérni tőletek. Majd holnap ha minden jól megy jön a kövi rész, még én magam sem tudom...
Ha tetszett, kérlek nyomd meg a vote gombot. Köszii<33

A Fiú és ÉnDonde viven las historias. Descúbrelo ahora