Farkas királynő

2. fejezet: A Cross akadémia 🐺

Reira szemszög

Ez azon eszményi képzelgés helyszíne volt, ahol a vámpír nemesek gyermekei és az emberek egy helyen tanulhatnak. Persze vannak kedves és emberséges vámpírok, de ettől még nem lesznek mind olyanok. Én itt az akadémián, mint felügyelő tanulok. Távol tartom a nappalis idiótákat az ifjú vámpíroktól, persze nem egyedül. Itt van velem Kiriyu Zero, a családját egy tiszta vérű mészárolta le. Emiatt nem is csoda a zárkózottsága, de ettől még remek barát. Ezentúl itt van még Cross Yuuki. Az igazgatónk kislánya, aki fülig szerelmes az Ő hős megmentőjébe. Kuran Kaname úrfiba. Kicsit megmosolyogtat, hiszen tizenkét évvel ezelőtt engem is Ő mentett meg. Tíz évvel ezelőtt pedig Yuki-t. Ő talán valamiféle őrangyal lehet.

- Mindenki vissza! Hányszor kell elmondanunk.

Yuuki szavait meg sem hallották. Zero fintorogva rázta meg fejét mire vállba boxoltam és a barátnőm mellé léptem.

- Kuss legyen! Csorgatni akarjátok a nyálatok? Felőlem, de akkor mindenki el az útból!

A diákok sorban egymás mellé álltak a fűben. Jó a fülem, így nyilván hallottam a szitkozódásuk, de nem érdekelt. Yuki rám mosolygott és megölelt.

- Olyan szuper vagy Reira!

Megsimogattam a buksiját, közben a kapuk kinyíltak és mindenki visítani kezdtek. Mi is arréb mentünk, hogy az éjjeliseknek utat engedjünk. Egyértelműen lenézően viselkednek és ezt eszméletlen undorítónak találom. Engem és Zero-t gyilkos pillantással bombáznak. A barátommal ellentétben én gunyoros félmosollyal fogadom őket, de mikor Kaname mellém ér ellágyulnak a vonásaim. Ő mosolyt küld és gyengéden megcirógatja az arcom. A kezétől nem láthatja más, hogy mosolygok. Tovább lép, de én még mindig szeretettel nézek utána. Ez a nap csendesnek ígérkezik, addig amíg Yuuki-t fel nem lökik. Kaname felsegíti és kicsit beszélgetnek, finoman simogatja meg és Zero eddig bírta. Kissé erőszakosan fogta meg Kaname kezét.

- Kezdődik a tanítás Kuran úrfi.

Kaname elfolytja haragját és elindul, én halkan kuncogok rajta.

- Jaj nekem, felügyelő.

Yuuki tíz percig ecseteli, hogy megsértette az úrfit. Végül közbe szólok.

- Gyerekek elég legyen! Szürkül, inkább nézzünk körül. Hátha maradt itt valaki.

- Ha Reira-t simogatja meg vagy beszél vele abba miért nem szólsz bele?!

Megborzolom a hajam és elindulok. Még hallom, hogy Zero taglalja az okokat. "Mert Reira megtartja a távolságot, mert Reira nem nyitott könyv neki."

Nem lennék? Ez erős túlzás. Nekem Kuran Kaname az egyik legfontosabb személy az életemben. Pont olyan vagyok, mint Yuuki. Csak én próbálom megtagadni mindazt, amit érzek. Több, kevesebb sikerrel. Mintha nem tudnám, hogy ez lehetetlen egyesülés. Hisz Ő teljesen más mint én.

" A fiú belépett a kúriába és egyenesen a kandallóhoz ment. Majd ott leült a szőnyegre, ugyanolyan szorosan ölelve a kicsi farkast. Percek teltek el mire visszaváltozott kislánnyá. Kipirultan húzta össze magát, hogy eltakarhassa meztelen testét. A fiú elnyúlt a kanapén lévő pokrócért és belebugyolálta a kislányt, aki nem tudta tekintetét elszakítani a fiú karmazsin vörös íriszeitől.

- Hogy hívnak?

A fiú hangja még mindig meleg és bársonyos volt. Hasonlóan csodálta az immár smaragdzöld tekintetett.

- Reira, Serizawa Reira.

A hangja rekedtes és félénk volt. A fiú szorosan megölelte és biztosította, hogy semmi baj sem fogja érni. Hogy a szülei segítenek majd és elmondta a nevét. Kuran Kaname."

Lassan belopta magát a sötét ebbe a napba is. A folyosókat ellenőriztem mikor megláttam Ichijo úrfit szaladni a terem felé. Kicsit megnevettem. Kaname mellett Ő a kivétel akit szimpatikusnak tartok. Felém kapta smaragd zöld íriszeit és halvány mosollyal ajkain intett. Viszonoztam és tovább sétáltam az iskola udvarán. A hold teljes egészében pompázott, narancsos fénye beragyogta a lelkemet. A róka hold bevilágít mindent, érzem az ereimben lüktető vért. Ha lehunyom a szemeim pedig hallom a távolban szoló melengető farkas dalt.

Az elmém hirtelen elönti a vér szaga. Gondolkodás nélkül szaladok az irányába. Két nappalis lány ájultan hevert a fa tövében. Aido volt, aki lefogta Yuuki-t, Kain pedig hátal állt neki. A vámpír feltépte Yuuki tenyerén a puha bőrt. Oda ugrottam és a falnak szorítottam a torkánál fogva. Nem is figyelve szemeim ciklámen színére. A vámpír nemes arca reszketett.

- Reira!

Yuuki hangja olyan messziről jött. Kain nem moccant csak a nézett szótlanul. Ezután csak azt éreztem, hogy valaki felém magasodva karol át finoman.

- Kérlek hagyd ezt a szerencsétlent, most már itt vagyok.

Kaname hangja elmosott mindent. Elengedtem Aido-t, aki összerogyva köhögött. Közben befutott Zero is, aki Yuuki-hoz lépett majd a két ájulthoz. Félve néztem fel, de Kaname tekintette ugyan olyan melengető volt mint mindig. Magához ölelt és Yuuki felé fordult.

- Bocsáss meg nekem Yuuki. Miattam sérültél meg.

A barátnőm felemelte kezeit és szokásához híven mosolygósan magyarázni kezdett. Zero bekötötte a kezét és visszaindult vele a Nap szállóba. Időközben a több éjjelis is megérkezett.

- Később számolunk!

Aido és Kain a bólintottak míg engem Kaname a karjaiba vett. Túl fáradt vagyok, hogy ellenkezzek vele. Az átváltozás hanyagolása egyre több energiámba kerül. Kaname a szobájába vitt és lefektetett az ágyra. Gyöngéden simogatta meg az arcom. Amitől kissé bánatos lettem.

- Mi bánt Reira?

A hangja pont olyan volt, mint régen. Elfordítottam a fejem és kerestem a szavakat. Csak hogy, ugyan hol jövök én hozzá, hogy ki is mondjam. A meleg keze ismét az arcomon pihent. Némán kérve, hogy ránézzek.

- Szereted Yuukit, igaz?

Az arcom pont olyan vörös volt, mint a hajam. Éreztem ahogy lángba borul. Kaname lehunyta szemeit és halványan mosolygott.

- Igen és, ha emiatt féltékeny vagy, akkor csak örül a szívem ennek.

Kaname közel hajolt és homlokon csókolt, majd folytatta.

- Szeretem, de nem úgy ahogy téged. Ebben sohasem kell kételkedned.

Egyre nehezebbnek éreztem a testem és az álom elragadott.