Farkas királynő

6. fejezet: Keserédes vallomás 🐺

Nap szálló

Kaname megfogta a törékeny lány kezeit és az ajkaihoz emelte. Apró puszit hintve rá. Érezte, ahogy feszültség vágtázik benne. Nem akart fájdalmat okozni, de hallania kellett az igazságot. Tőle, az ő szájából kellett hallania.

- Bocsáss meg nekem Yuuki, ha oly módon közeledtem mi félrevezetett a szándékaim illetően.

Az igazgató lánya megrázta fejét és megtörölgette szemeit. Mosolygott a szeretett úrfira.

- Nem te voltál, aki hibázott. Hiába tudtam mindig is, hogy hatalmas szakadék van kettőnk között valahol reménykedtem ennek az ellenkezőjébe. Még annak ellenére is, hogy láttam mikor Ruka kisasszony vérét vetted.

Ekkor elnevette magát, mint a Kuran-ok legtisztábbja nem tudott eligazodni.

- Olyan kíváncsi lettem, milyen érzés lehet és én...

Kaname lesütötte szemeit, tudta mit akart mondani. Tudta, hogy miért nem bánja, ha Zero fogai a puha húsába hatolnak és tudta, hogy szégyelli magát emiatt.

- Úgy hittem sohasem kell kimondjam. Szeretlek Yuuki, nagyon szeretlek. Fontos számomra a biztonságod, hogy védve légy minden fenyegetéstől. Senkit sem szeretek ilyen óvva, te és Reira birtokoltok csak a szívemből.

Yuuki elsírta magát és elhúzódott a szeretett úrfijától. Kaname nem erőltette, de nem is hagyta magára. Nehéz szívvel várta, hogy megbékéljen.

- Számodra mindig is csak az a tudatlan kislány maradok, akit védelmezned kell. Mindig próbáltam emlékeztetni magam, hogy mivel tartozom neked és ez még is kevés volt.

Kaname felnézett Yuuki szemébe és újra beszélt.

- Nem tartozol nekem semmivel sem. Én vagyok, aki örökké az adósod lesz. A világ sosem volt jó vagy szép, de a szemeiddel nézve még is gyönyörűnek látszik. Az életemet ez a dolog ragyogja be és sosem tudom neked eléggé megköszönni neked.

Yuuki arcára pír szökött, megtörölgette arcát és újra mosolygott.

- Már megint problémát okoztam neked.

A kezén lévő kötésre nézett és újabb könnycsepp bukott ki szép szemeiből.

- Mint egy tudatlan kislány, aki képtelen túllépni egy gyerekes rajongáson.

Kaname átölelte a törékeny kis testét.

- Ne beszélj butaságokat! Yuuki én bármit megtennék érted, hogy boldog légy és ne kelljen félned semmitől se. Sosem tudtam volna osztozni a gyöngéd figyelmességeden vagy a szereteteden. Melletted oly könnyű volt megfeledkezni a kötelezettségeimről, ami bár nem okoz terhet, még is fájdalmat okozok vele neked.

Yuuki teste remegett, de már nem sírt. Ugyan kissé szipogott még, kislányosan kérdezte.

- Mindig lesz helyem a világodban?

Az éj ura még erősebben ölelte magához és a hajába csókolt.

- Örökké, te leszel a legdrágább kincsem.

Yuuki ebben a percben, amint hallotta e szavakat megnyugodott. Elveszett a meleg, biztonságot nyújtó ölelésben.

Hold szálló (Reira szemszög)

Kaname azóta nem jött ki a szobájából, hogy beszélt Yuuki-val. Ichijo úrfi szólt, hogy talán ránézhetnék. Minden egyes vámpír nemes meghajolt, akivel csak találkoztam. Ami elég szokatlan volt. Hozzá voltam szokva a fújtatáshoz. Kain a lépcsőnél állt, Ruka és Aido társaságában. Miután meghajoltak Kain felajánlotta a karját. Kissé felemeltem a bársonyruhám és elfogadtam a karját. Aido pirultan követett minket, persze az ajtótól viszáb megálltak egymás mellett. Kopogásra emeltem a kezem, de végül csak megfogtam a kilincset. Visszapillantottam a két nemesre és apró mosollyal biccentettem. Beléptem, a vőlegényem az ágyán pihent. Arcán elgyötört mosoly volt. Itt nem volt szükség szavakra. A szekrényhez léptem kibújva a ruhából és belebújtam Kaname egyik selyem ingébe. Mellébújtam és átöleltem. Éreztem, minden rezdülésében, minden porcikája sóhajában a szomjúságot. Finoman fogom kezeim közé az arcát. Lágyan simogatom és kényszerítettem, hogy az én ciklámen íriszeimbe nézzen. Önmarcangólt és ez egyáltalán nem tetszett. Farkas vagyok. A legtisztább és legősibb vérből. Ha a szívem birtokba veszik onnantól a legapróbb fájdalmat áttudom érezni.

- Már átadtak neked. Kaname már a menyasszonyod vagyok, nincs semmi ami visszatarthat. Elszakadtak a láncok melyek megbéklyóztak. Szerelmem, ne kínozz tovább minket.

Rubin vörös íriszei skarlát pirosan izzottak. Finom, ugyanakkor hazározot mozdulattal vont maga alá. Forró csókot lehelt az ajkaimra, a nyakamhoz hajolt, de csak belecsókolt.

- Kaname?

Megfogta a kezem és az ajkaihoz emelte. Végig nyalt a puha húson. A szívem oly sebes ütemet járt, hogy féltem bent sem marad. Minden vámpír ura lenézett rám. Kérdőn, sóvárgón, félve. Lágy mosollyal válaszoltam. A következő percben halk kéjes sikoly szaladt ki a torkomon. A fogai felhasították a húsom, és képtelen voltam más fele nézni. Nem bírtam nem nézni, ahogy a vérem veszi. Érzem, ahogy a vérem egészen a részévé válik. Ahogy a lelkében, a szíve mélyében a háborgó viharként tomboló érzések elcsendesednek.

Mesélő szemszög

Az édes fűszeres illat nehéz lepelként szállt alá. A Hold szálló nemesei egymásra sem pillantva tiltakoztak némán ösztöneik ellen, hogy ne töltekezzenek a farkas királynő tiszta vérének aromájával. Zero megállt egy pillanatra, ametiszt íriszeit a hold felé fordította. Egyetlen pillanat volt csupán, majd tovább haladt. A éjjeli szelek egy távoli kúriába vitték az illatokat. S a nappalit borzongató nevetés töltötte be.

- Ó, hát már is beért volna az egyik gyümölcs mire, oly rég várok!

Kuran Rido kiállt a teraszra miközben feltépte a tanács egy tagjának torkát. Hogy csitítsa végtelen szomját. Mélyen belélegezte az éjjeli levegőt.

- Úgy lakomázz csak hamis király! Lakomáz, hogy még gyötrőbb érzés legyen mikor a kicsi farkas az én hű szolgám lesz!