attraction| charles l.& selection fanfic.

3.

Hűvös a levegő. Érezni, hogy őszbe vágyakozik a nyár, holott épp hogy csak szeptembert írunk. Különös idő, de melengető egyszerre az érzés, hogy napról napra besétálunk az őszbe. Ezt egyértelműen lehet érezni; más járása van a szélnek és más íze a levegőnek. Talán az éjszakákon érződik leginkább, amikor a nyitott ablakon keresztül belopózik a szobába. Még sincs bennem rossz érzés emiatt. Várakozok. Nem tudom mire, de ott lóg a levegőben a várakozás pillanata, izgatottá fűszerezve a perceket és az órákat. Várok valamire. Mintha tudnám a célját és számolom a napokat, hogy végre októbert írjunk, majd novembert és aláhulljanak az első hópelyhek az ég szürkeségéből.

Az árvaházba kerülésemkor is havazott. Erre kristálytisztán emlékszem, holott alig múltam 5 éves. Édesapámat és édesanyámat is betegség vitte el. Tragikus, de sajnos gyakori. Minél délebbre megy az ember, annál szegényebb a társadalom, és mi bizony nagyon is délen éltünk. Szegény szüleimnek esélye sem volt a gyógyulásra, mint ahogy sok más embernek a mai napig sincs.

Rá 5 évre az árvaházból adtak el szolgának, amikor is szintén havazott. Sosem felejtem el, amikor a platós kocsi hátuljáról kikandikálva már egészen messziről megláttam a palotát magasodni. Egyszóval a havazás nálam egyenlő a változással. És, hogy ez jó-e vagy rossz? Azt csakis az idő döntheti el.

Ma viszont még meleg van, ezt pedig mindenki kihasználja. Reggelihez terítünk a királyi családnak és a kiválasztott lányoknak az udvaron. A szél örömtáncot jár a hajammal, ruhám szélét meg- megemelve, miközben jókedvűen rendezzük el az evőeszközöket a tálak mellett.

- Hallottál valamit a lányokról? – szinte már vártam, hogy mikor dobja be valaki a pletyka bombát, és ó, milyen csalódott lettem volna ha nem Mona tette volna ezt meg elsőként.

- Ugyan honnan tudnék bármit is? – zártam rövidre a témát. Igyekeztem ráfókuszálni a feladatomra, miközben kizártam legkevésbé kedvelt kolléganőmet. Monával már 7 éve dolgozunk együtt és már a kezdetektől sem szívleljük egymást. Ami különös, tekintve, hogy egyidősek vagyunk, így meg lenne a lehetősége annak, hogy jó viszonyt ápoljunk. Ám a folyamatos áskálódással és rosszindulattal nem tudok azonosulni.

- Mindenki tudja, hogy a királyné üdvöskéje vagy, nem kell eljátszani, mintha mit se tudnál. – kacarászott a fekete hajú lány. Úgy tűnt mintha nagyon belemerülne a szalvéták elhelyezésébe, ám fél szemével állandóan másokat figyelt. Nem egy nehezen kiismerhető lány, én pedig úgy gondolom egészen jó vagyok abban, hogy viszonylag reálisan megállapítsam, hogy ki milyen ember. Így igyekeztem Monát is úgy kezelni, mint amilyen valójában; egy bizonytalan, figyelemhiányos lányként.

- Gondolj amit csak akarsz. – veregettem meg a vállát, miközben kikerültem. A vázákba színes szellőrózsákat szedtem még kora reggel, amiket aztán pár méterenként elhelyeztem a hosszú, „L" alakú asztal közepén.

Pontban kilencre mindenki leért. A kiválasztottak csodás nyári ruhákban szökdécseltek le a lépcsőn, amik a kék különböző árnyalataiban csillogtak. A kertben, izgatottan csodálták azt a bájos reggeli asztalt, amit előkészítettünk nekik. A királyi család még nem volt lent, így – Anabell királyné kérésének eleget téve – magamhoz vettem a szót.

- Kedves hölgyeim, kérem foglaljanak tetszőlegesen helyet. A királyi család tagjai rögvest megérkeznek. – elmosolyodtam a lányokon. Némelyikük még rám is megszeppenve nézett, mintha legalábbis azt várnák tőlem, hogy bejelentem az első távozókat. Mondandómat egy mosollyal kísértem.

- Igazán szépre sikeredett a terítés, köszönjük. – hallottam meg egy barátságos hangot magam mögül. Megfordulva Lady Eleanor állt mögöttem. Természetesen tudtam, hogy ki ő. 22 éves, vörös hajú, pont mint én, és a könyvek nagy barátja. Délről származik, ami nem a legtehetősebbek lakóhelye, viszont csillapítatlan tudásvágyának köszönhetően egészen szép eredményeket ért el a kompetencia teszten.