attraction| charles l.& selection fanfic.

2.

Minden egyes nap vagyunk valakik. Olykor szándékosan, de van, hogy akaratlanul is. Szerepeket játszunk, begyakorolt mozdulatokat teszünk önkéntelenül, közben pedig olyannak mutatjuk magunkat, akik lenni szeretnénk vagy akinek mások látni akarnak bennünket. Rám egyértelműen az utóbbi igaz. Ez kezdetben borzasztóan frusztrált és a magam módján küzdöttem is ellene. Aztán megtanultam, hogy felesleges és, hogy más játékszabályai szerint kell léteznem. A lelkemben évekig háború dúlt, és csak az utóbbi pár évben sikerült elaltatnom a tüzet. Vagy ha nem is teljesen elaltatni, de lecsillapítani. Ahogy viszont a mondás tartja; az idő mindent begyógyít. Vagy ha nem is begyógyít, de feledteti a fájdalmat és csak az emléke marad az érzésnek. Ami már nem ugyanaz. Egyáltalán nem ugyanaz és nem fáj ugyanúgy. Viszont már tudok úgy levegőt venni, hogy nem szöknek könnyek a szemembe.

Reggel nem kifejezetten kipihentem keltem, de nem engedhettem meg magamnak a lazsálást. Még most is lüktet az adrenalin az ereimben ha belegondolok, hogy Charles herceggel kávézgattam a társalgóban, aki nem mellesleg úgy fogalmazott, hogy én lettem a „bizalmasa". Persze tudom, hogy az én ötletem volt ez a belsős ember dolog, de fogalmam sincs, hogy ez valójában mit is fog jelenteni. A jövőbeli rendszeres találkozások gondolatától elöntötte az agyamat a forróság. Ma viszont nem engedhetem meg magamnak, hogy szétszórt és figyelmetlen legyek, így rögvest kipattantam az ágyból és magamra öltöttem szokásos fekete ruhámat és fehér kötényemet.

Te jó ég Gwendolyn, már megint mibe keverted magad?!

Az esélyét se adták meg annak, hogy ne erről beszéljen hetekig az egész ország. Úgy értem a kiválasztottak bevonulójáról, ami kellően teátrálisra sikeredett. A király és a királyné, valamint Charles herceg és az öccse - mint fogadó bizottság - felsorakozott az előtéri kétoldalú lépcső elé, míg a személyzet javarésze a két oldalsó fal mellett sorakozott fel, közvetlen a palotaőrség mögött. A lányok egyesével léptek be a palotába, neveik kikiáltása után. Mindezt persze közvetítette az országos TV, de a biztonság kedvéért, még Rob Norts, a híres riporter - aki már évtizedek óta egyedüliként készíthet interjút a királyi családdal – is jelen volt és nem volt rest minden apró részletről tájékoztatni a nagyérdeműt.

A figyelmemet nem a lányokra fókuszáltam, hiszen már láttam őket képeken, így volt lehetőségem a királyi családra koncentrálni.

Anabell királyné reakciójára a fél vesémet rá mertem volna tenni. Csillogó szemekkel nézte a kiválasztottakat és mind a 25 leányzót külön mosollyal üdvözölte. Elképzelni se tudom, hogy milyen érzés lehet neki, hogy bő 25 évvel ezelőtt ő maga is bevonult ebbe a palotába, izgalommal és reményekkel telve. Most pedig mint királyné üdvözli a lányokat. Elmosolyodtam az arcát látva és azon, hogy csak úgy sugárzik róla az izgalom.

Ugyanez az őszülő királyról már nem volt elmondható. Cseppett sem tűnt izgatottnak, vagy úgy különösebben boldognak. Persze kedvesen tekintett a lányokra és szintúgy mindegyikük felé bólintott egyett, de már túl régóta vagyok a palotában ahhoz, hogy ne ismerjem majd mindegyik arcát. Személyes véleményem szerint a háta közepére se kívánja ezt a herce-hurcát, különösen nem a mostani ingatag politikai helyzetben. Kihallottam egy beszélgetésfoszlányt, amit a királynővel vitattak meg, még hetekkel ezelőtt. Akkor a király mély aggodalmát fejezte ki, miszerint nem most van annak az ideje, hogy ennyire kitárulkodjunk és ennyire közel engedjük magunkhoz a médiát, de legfőképp az embereket. Anabell királyné szerint ez a csodás esemény, amire már mindenki várt, el fogja az egész ország gondolatát terelni a múltban ránk mért támadásoktól. Inkább Arthur királlyal tudtam egyetérteni ebben a kérdésben. Persze, nem mintha bárki is kérdezte volna a véleményemet.

Charles hercegnek viszont tagadhatatlnaul tele volt az alsója. Az egyre szélesedő mosolyával igyekezett eltakarni az egyre nagyobb izzadságcseppeket, amik a homloka tájékán jelentek meg. Mire az utolsó lány is bejött és bókolt nekik, már kifejezetten természetellenessen festett az a mosoly.

Én csak magamba kuncogtam rajta, ellenben az öccse, Matthew herceg, ezt a valóságban is megtette. 5 évvel volt fiatalabb bátyánál és látszólag még csak el sem akart játszani a gondolattal, hogy egyszer majd ő is a bátyja helyén fog állni, ebben a jóllehet kellemetlen pozícióban. Helyette látványosan élvezte a helyzetet és nem egyszer könyökölte oldalba testvérét, akinek minden tisztelt, amiért szó nélkül tűrte ezt.

Mire felsorakozott egymás után mind a 25 lány, igazán lélegzetelállítóan festettek. Látszott, hogy kemény háttérmunka történt az elmúlt órákban, hiszen kifogástalan sminkben és hajkoronával érkeztek, csodálatos ruháikról pedig a királyi szabóság gondoskodott. Mindegyikük a kék különböző árnyalataiban tündökölt, kicsit csillogva, mint egy kellemes, nyári éjszakai égbolt. Amúgy aranyosnak tűntek mindannyian, izgatottan mosolyogtak és kapkodták a tekintetüket a királyi család, a szolgálók és a palota előterének különböző pontja közt.

- Mai adásunk ezzel véget is ért. – fordult a kamera felé Rob Norts, akiről Lauren barátnőmmel évekkel ezelőtt megállapítottuk, hogy ide vagy oda az a 45 év, piszkos sármos férfi a borostájával és lassan ősz hajával. – A kiválaszottak a következő órákban elfoglalják szobáikat, megismerkednek személyzettel és a délután folyamán kezdetét veszi az a rendkívüli út, melynek végén csak egy maradhat, az igazi. – ezen kijelentésre a lányok izgatottan felkuncogtak és összenéztek egymással. – A lányokak sok szerencsét szeretnék kívánni, és Charles herceg – fordult a királyi család irányába – a lányokra tekintve, önnek is sok szerencsét szeretnék kívánni. Nem mellesleg kicsit talán féltékeny is vagyok önre.

Charles herceg elengedte az elmúlt másfél óra első őszinte mosolyát.

- Köszönöm Robert, valóban nincs okom panaszra. A lányokat még egyszer szeretném üdvözölni a palotában és szeretném kifejezni izgalmamat annak tárgyában, hogy megismerjem önöket. Azt hiszem egy rendkívül izgalmas időszak elején vagyunk. Önök, hölgyeim, sok újdonságot tanulhatnak ezidő alatt az illemről, ettikettről és az országunkról is, melyben segítségükre a mindig kedves Beatrice lesz. – mutatott a herceg a közelben álló Beatricera, akire minden jelző illik az egész világon, csak a kedves nem. Ezt talán minden körülöttem álló kollégám alátámaszthatja. Istenem, látszik mennyire fogalma sincs semmiről.

Akaratlanul bukott ki belőlem egy hangosabb gúnyos kuncogás, amit halk köhécseléssel igyekeztem elrejteni. Sajnos nem álltam túl messze ahhoz, hogy ne jusson el a hangom a királyi családig, így kaptam egy csúnya tekintetet Arthur királytól.

Megy ez is a többi közé. – nyugtattam magam, majd tekintetemet átvezettem a hercegre, aki sunyi mosollyal ingatta a fejét jobbra ballra.

A kamera leállt és mindenki megkönnyebbülten nyögött fel. Mármint valóban, hallhatóan. Az ennek következtében kialakult általános kuncogást a király üdvözlő szavai folytották belénk. Még egyszer üdvözölte a lányokat és felhívta mindenki figyelmét, hogy az elkövetkezendő időben – míg a Párválasztó tart – a média bizonyos képviselőinek szabad bejárása lesz a palotába, így tisztában kell lennünk azzal, hogy bármikor fénykép vagy mozgókép készülhet bármelyikünkről. Ezenkívül felhívta a figyelmet az elvárható illemről, valamint arról, hogy a palotából csak felsőbb engedéllyel lehet kilépni. Igen, ezt ismerjük jól...