The Cartel

4. Rész

Hallgatnom kellett volna rá, de persze nem tettem...ezzel pedig a saját vesztem be rohantam. ~Ohh Jeonghan miért kellett így lennie?

A nagy tömeget sosem kedveltem, pláne nem ennyi bűnözött magam körül. Csak remélni mertem hogy senki sem ismer fel.
Chan még mindig a kezem fogva vitt körbe dicsekedve, hogy ő és Jeonghan készítette a díszeket, amit meg kell hagyni nagyon is ízlésesen csináltak meg. A vörös terítők úgy keveredtek a mustár sárga falakkal, mint a napfelkelte hajnalban. Minden részlet kidolgozott volt, még a pezsgős poharak is hasonló színeket öltöttek.
A dress code a fekete és fehér volt akár csak egy exkluzív esemény.

- Ügyesek voltatok picur. - mosolyogtam rá és a szemében valami különös csillogást véltem felfedezni. - Mi a baj? - simogattam meg piros pozsgás arcát.
Válaszolni sajnos nem volt ideje, bár amint meg hallottam Jeonghan lágy hangját már nem is emlékeztem arra a bizonyos csillogásra.

- Sziasztok! Látom az idegenvezetés már meg volt. - mosolygott ránk, de az apróság csak megszórította a kezem köszönés helyett. Elképzelni sem tudtam mi lehett a háttérben, de én is éreztem valami különöset a hangulatban. Valami...rosszat!
Az este további részében Mingyu mesélt tovább az akcióról, egészen meglepedt mennyire okos és így màr értettem miért nem kapták el sosem. Képes volt olyan terveket szöni, hogy még legális is legyen amit csinál ez viszont meg nehezitette az én dolgomat.
Nem sokkal később kihasználva az egyedülétet ki mentem az erkélyre és a sötétséget figyelve tervezgettem a razziánkat amikor meghallottam egy angyali hangot mögöttem.

- Mi lehett olyan érdekes itt kint a hűvösben ami itt tart egy ilyen férfit? - állt mellém felnézve az égre - Bár ezek a csillagok sokszor engem is ide szegeznek. - révedt mélyen a fénylő pontokra.

- Jeonghan - néztem hófehér arcát, ahogy világos haja akárcsak a kontúr megrajzolta gyönyörű vonásait így még elragadobbá téve -, mit keresel te itt?

- Itt lakom. - mosolygott rám, bár kicsit értetlenül.

- Úgy értem, Mingyu mellett. Sokkal több is lehetnél mint egy díler szeretője. - csúszott ki belőlem, de abban a pillanatban meg is bántam - Mármint - kezdtem volna mentegetőzni, de szavamba vágott.

- Tudom mire gondolsz, de ő nem olyan ahogy gondolod. - mosolygott tovább, de most valami sötét is volt abban a mosolyban.

- Nem akartál soha más életet? Egy családott? - döltem neki a korlátnak elveszve a szemeiben.

- Ők a családom. - fordult ismét a sötétség felé - Nem mint, ha lenne bármi választásom. - sohajtót mélyen ezzel megemelve kicsit mellkasát így megvillantva egy apró hófehér érintetlen bőrfelületét.

- El gyötört élet, az amiben nincs saját akaratod. Miért nem szabadulsz ki? Miért nem próbálsz tenni ellene? - fogtam meg párkányon pihenő kezét, de hírtelen felém fordult és rám nézett.

- Megszoksz vagy meghalsz...szökni innen esélytelen! - jelentette ki komor arccal, de még így is gyönyörű volt.

- Inkább halnék meg! - motyogtam halkan teljesen elveszve tekintetében így megfordultam mielőtt meggondolatlanul cselekedtem volna.

- Kár - súgta fülembe, míg karjaival hárulról átölelve felsőmön matatott, én pedig csak levegőt vissza folytva kémleltem a késő esti távolt a hidegben álva az erkélyen és vártam, hogy folytassa és hallhassam édes hangját - pedig - hajtotta fejét vállamra, így szemem sarkából láttam hosszú, szőke haját fekete bőr kabátomra hullani - tényleg kedvellek!