The Cartel

1. Rész

Sziasztok! Meghoztam az első részt, kellemes olvasást! *-*

Gyerekként azt hisszük jó dolog rendőrnek lenni, hisz a jót próbáljuk megvédeni és a rosszat elűzni. Sajnos a dolgok nem ilyen egyszerűek felnőttként. Az utca a legjobb emberből is képes egy koszos, gyilkost faragni, vagy talán rosszabbat is. Több vér szárad viszont egy rendőr kezén talán, mint annak, aki miatt terjed a gyerekek között is a drog.

- Te leszel a sofőr a következő szállítmánynál. Ne felejtsd el, ő nem egy piti díler. Kegyetlen azzal, aki elárulja! Nagyon vigyázz magadra Seungcheol! - simított vállamra évek óta hűséges társam, Minghao, kire az életemet is rá bíztam volna. Nélküle talán el sem jutottam volna idáig.
Biztató mosolyt küldtem felé, majd kiszálltam az autóból ezzel teljesen magam mögött hagyva valódi életem és saját valómat.
"S. Coups vagyok a leendő sofőr." – Ezt ismételgettem magamban, míg el nem értem a Kim Rezidencia kapuit. Sosem voltam az a fajta, aki akár a pisztoly csővétől megijedne, ott és akkor sem volt bennem ez az érzelem. Egy magabiztos mosoly kíséretében közöltem ott létem okát, majd akkor sem hagyott alább ez az érzetem, mikor magával a kartell vezetővel kerültem szemtől szembe.

Magasabb volt, mint én, fekete haja épp annyira volt hosszú, hogy szemébe lógva tegye magabiztosabbá megjelenését. Nem, valóban nem egy piti díler volt, fekete csíkos zakója és hozzá illő nadrágja is ezt tanúsította. Széles vállai elárulták, hogy nem kifejezetten saját védelmére van ennyi testőr körülöttünk, ahogy az asztalán heverő pisztoly is erről tanúskodott.

- Szóval te lennél az a sofőr, aki Baekho szerint bárkit leköröz. Érdekes, nem erre számítottam. - jegyezi meg egy féloldalas, undorító mosoly kíséretében, ezután mindketten a nyíló ajtóra szegezzük tekintetünk.
Bármi másra számítottam, de erre nem!

Ott volt ő. Hosszú, szőke haja vállára lógva tündökölt talpig fehér ruháján, míg édes mosollyal lépet Mingyuhoz, ki magához ölelte törékeny alakját. Nem úgy nézett ki, mint az ottani emberek, sőt inkább volt mondhatni angyalnak, mint embernek. Legalábbis ezt hittem. Elhittem, egy pillanatig én is hittem neki, de felrémlett hol vagyok és hogy milyen emberek közt - Ne haragudj, nem akartalak zavarni! - nézett csillogó szemekkel Mingyura és el sem tudtam képzelni, mit kereshet itt egyáltalán. Bérgyilkos lenne tán? Nem, ahhoz túl ártatlan volt a tekintette és nem is hasonlított egy esetleges dílerre sem. Akkor miért?

- Nem zavarsz, éppen befejeztük a beszélgetést! - váltott szelidebb hangnemre Mingyu, ami igazán meglepő volt - Ő S. Coups és a héten itt fog lakni, légy kedves vele! - simított végig a fiú haján, ki egy lenyűgözően édes mosollyal fordult felém, elmormolva egy sziát, majd inkább magunkra hagyott, én pedig azt hiszem túlságosan is bámultam, mert hirtelen megéreztem egy tenyeret csapódni a lapockáim közé - Jeonghan a neve. - mosolygott közvetlenül mellettem Mingyu, majd intett, hogy kövessem és én tettem a feladatom - Ő a párom és nem szeretném, hogy a kelleténél többet tudjon az akciónkról! - nézett rám komolyan, míg a fehér falak között akkor először tényleg kicsinek éreztem magam. Szóval a párja, ezzel sok kérdésre kaptam választ, de mit keres egy ilyen ember mellett?! Erre csak később kaptam választ, de akkor sem teljesen - Itt a szobád, ha valamire szükséged lenne ott a telefon.

- Szobaszervíz? Mi ez, hotel? - fordultam felé, fel véve a karakterem lényegesebb mozzanatait. Egyszerűen magamtól is hányingerem volt, az egész közegtől, de nem látszódhatott rajtam.

- Egy hotelben nincs ilyen - csettintett egyet, mire egy aranyos, felnőttnek nem mondhatni mégis nagyon kívánatos fiú lépett mellé - vendéglátás! - mosolygott azzal a beképzelt féloldalas mosolyával - Köszöntesd szépen a vendégünket Dino! - súgta a fiúnak, úgy, hogy biztosan halljam, majd magunkra hagyott.
Legszívesebben behúztam volna egyet Mingyunak, de azzal oda lett volna minden amiért dolgoztunk és valószínűleg meg is öltek volna.

Észre sem vettem mikor lépett elém a fiú, de mielőtt bármit is mondhattam volna: remegő ajkakkal hajolt ennyéimre - Mit szeretnél csinálni? - hallottam hangján, hogy próbált magabiztosnak tűnni, de nagyon nem sikerült neki. Végig simítottam szép arcán, míg ő ijedten hunyta le szemeit. Elgondolkodtam rajta, miért lehetett ott, miért nem ellenkezett, miért engedte egy idegen férfinak, hogy hozzá érjen, de valami még jobban foglalkoztatott.

- Hány éves vagy? - tűrtem el szeméből fekete tincseit, míg kíváncsian figyelt, de válaszolt.

- Tizennyolc. - nézett rám szégyenlősen. Az első gondolatom az volt, hogy Tudtam, de még sem mondhattam neki.

- Mi az igazi neved? – kérdeztem, míg törékeny tekintetét pásztáztam.

- Miért érdekel? – kíváncsian, talán kicsit meglepve és furcsállva tette fel a kérdést, de hangja most először tűnt magabiztosabbnak.

- Szeretem tudni a nevét annak, aki megcsókol. – mosolyogtam rá, bár az a kis félő csókja inkább volt aprócska puszi, mit még óvodában kaptam talán utoljára.

- Lee Chan. – felelte bátortalanul, majd újra ajkaimra hajolt – vagy inkább csak nyújtózkodott hozzá, amilyen picike volt – feltételezem, hogy ne kérdezősködjek inkább.
Ujjai remegve indultak felfedező útra fekete felsőmön, ahol nem takart a dzsekim. Nem mert rám nézni és csak az járt a fejemben: hányszor kellett ezt csinálnia?!

- Szép neved van. – mosolyogtam kedvesen rá, talán megnyugtatás reményében, hisz olyan volt, mint egy elveszett kis gyermek. Az is volt...elveszett...

Óvatosan vette le kabátom és hirtelen megéreztem a szoba hűvösét egy egyszerű pólóban. Chan mögém állva csókolt nyakamra, míg ujjait ismét végig vezette rajtam egészen övemig.
Nem voltam képes tisztán gondolkodni, nem szabadott volna, de ha nem teszem lebukhattam volna és nem mellesleg túl édes, túlságosan kívánatos volt.
Minden mozzanata forró volt, ahogy nyöszörgött, hozzám bújt és csókolt édes ajkaival. Szinte még gyermek volt, így a lehető legóvatosabban próbáltam bánni vele, bár tudtam: előttem sokan nem így vélték vele kapcsolatban.

Álmában szuszogva bújt hozzám mesztelen testével akkor éjszaka és csak arra tudtam gondolni, hogy egy hét múlva ne essen semmi baja, amikor lerohanják ezt a helyet.

Hosszú az az egy hét...