FRIENDS OR LOVERS?

Part 3

Ha bárkit is érdekelne, igen, fél pucéran doboltam. 

Hirtelen csengettek. Nem tudtam ki lehet az. Ránéztem az órámra. Hajnali 1 óra 12 percet mutatott. Néha arra kell rájönnöm, hogy fura emberek vesznek körül. Köztük a Vitó is. 

Mikor bejött, leült a kanapéra.

-Zsombi minek köszönhetem eme késői látogatásodat?

-Tesó......

-Igen?

-Tetszik nekem.....a....Zoé.....

-Az a Zoé? Akinek van barátja?

-Igen. Mit csináljak?

-Hát.... próbáld meg elfelejteni... vagy nem tudom.

-De hogy?

-Nem tudom. Próbáld meg. Szia.-tessékeltem ki az ajtón.

-Pisti még egy gyors kérdés.

-Igen?

-Neked komolyan tetszik a Molnár?

-Nekem... izé...ő....igen.

-Gondoltam. Amúgy ha elmondod neki, hidd el. Nem fogod megbánni. Szép estét!- mondta majd sarkon fordult, és haza ment.

"Mond el neki, hidd el nem fogod megbánni". Ez a mondat játszodott le a fejemben. A pokolba is Zsomborral! Miért képes belekavarni mindenbe?

Sikerült nagy nehezen elaludnom. Reggel arra keltem, hogy valaki nem csak kopog, hanem konkrétan be akar törni. Mondom kurva jó.  Mielőtt beengedném elővettem egy kis papírt. Írásban fogom elmondani Deshynek. 

Aki pedig az ajtót akarta betörni az nem más volt mint....Desh.

Be sem lépett az ajtón csak az ajkát az enyémre tapasztotta. Úgy álltunk a hűvös, kora őszi reggelen. Egymást átölelve, miközben egy csomó pillangó repkedett a hasamban. Miután elszakadtunk egymástól, én voltam az első aki kérdezett.

-Desh, miért?-ez volt az egyetlen értelmes kérdés amit ki tudtam nyögni.

-Zsombitól tudok mindent. Tegnap miután járt nálad, nem ment haza hanem hozzám jött. Elmesélt mindent.

-Tehát akkor.....mi?

-Igen mi  egy pár vagyunk.-mondta majd megcsókolt.