És ez ment mindig. Amit Móric és Diána együtt szerzett azt én egyedül. Ez miatt hasznosabbnak éreztem magam. Így vissza gondolva elég beképzelt is voltam. De ez akkor nem érdekelt, csak a játék.
Egy nap pókereztünk, és ugyan úgy ment minden. Én megkerestem a pénzem, (ami most a rekord volt 100.000 $) a többiek pedig a felét (50.000 $). Hazafelé indultunk, ami az jelentette, hogy egy két lábú padlására repültünk ahol tároltuk a pénzünket, élelmünket, és egyéb holminkat. Éppen a napi bevételemet számolgattam akkor még beképzelten, mikor is Diánáék elém álltak egy beszélgetés kezdeményezésével.
- Szia Olivér! Van egy ajánlatunk. - kezdte Egyetlen denevérünk.
- Mi van má'?! Nem lehet egy perc nyugton se, ha? Na de bökd ki akkor. - Szóltam vissza neki elég flegmán.
- Arra gondoltunk, hogy össze adhatnánk a pénzünk, hogy mindannyiunknak több legyen.
- Értem, én. A lóvém kell, mi? Mert ti túl csórók vagytok, és kell amiből megéltek. Na el lehet innen menni, ha csak a pénz kell!
- Most nem erről van szó, Olivér. Csak azt akartuk hogy mindenkinek több legyen. De látjuk, hogy veled még ezt se lehet megbeszélni.
- Mert át látom, hogy pénzem kell!
- Beképzelt vagy!
- Ti meg csórók!
- Felpofozhatom?- kérdezte végül Móric.
- IGEN! - válaszolt Diána.
És felpofoztott, ami eléggé fájt. Azért ekkorát csak nem érdemeltem meg.
De mindegy is. Ekkor elhatároztam magam összepakoltam, és elhagytam a házat. Gyalog elég nehéz lesz, de megmutatom nekik, hogy egyedül is élhet egy röpképtelen kanári!
YOU ARE READING
Olivér A Kanári
Non-FictionOlivér a kanári egy ketrecbe élte az életét, közben két dolgon vágyakozva: megtudjon tanulni repülni, illetve, hogy Eljuthasson Las Vegas-ba. Később két barátjával Diánával és Móriccal el is indulnak a reptérre, hogy beteljesítsék kívánságukat.
