Az átverés mestere

Várunk hamvai

-Elmondalak az óvónéninek!- mondtam vérig sértve, barna szemű legjobb barátomnak, miközben az apró szemcséjű homokot próbáltam kidörzsölni a szememből, bár hiába mert a kezemmel még több homokot vittem bele.

Mire sikerült nagyjából tisztán látnom, kedves Liam mérges és megbántódott szemeivel találtam szembe magam.

-De megérdemelted, szétromboltad a csodás váramat!- kiabálta Liam, már majdnem sírva.

-Véletlen volt…amúgy se volt olyan szép!- kértem ki magamnak, bár nekem is nagyon tetszett az a vár, mivel nagyon szépen megvalósította a rajzunkon lévő épületet.  

4 bástyás vár, hatalmas várfalakkal körülvéve, és mély várárokkal. Én zászlót készítettem faágból és falevélből, mert ezt a feladatot osztotta rám a legjobb barátom. Mivel megbotlottam a homokozó oldalában ráestem a már kész várra, amely kettőnknek készült. A csodás építményünk romokban hever, Liam mérgesen a várunk hamvaival dob meg, így a szemembe kerül. Innen indult a “hatalmas” vitánk. Belső monológomból Mrs. Anderson hangja rázott fel, felnéztem rá mivel kettőnk közé lépett.

-Mi ez a nagy kiabálás?- kérdezte mindkettőnktől, miközben lenézett ránk.-Tőletek zeng az egész udvar. Mi történt, hogy ekkora patáliát kell csapni?- féltem, hogy leszid, ezért szégyen nem szégyen elkezdtem árulkodni.

-Liam homokot szórt a szemembe és hajamba is.- pityeredtem el, mire kedves óvónőnk megsimogadta a hajam és legugolt hozzám, hogy szemügyre vegye, és orvosolja a problémát.

-Ez mire volt jó Liam?- kérte számon Liamet Mrs. Anderson. Nem fordult meg, engem nézett és nézte mit tud kezdeni a helyzettel. Ekkor halk hüppögés hallatszódott mögüle, mire megfordult. Liam volt az. Sírt, nagyon küszködött a könnyeivel, sajnáltam szegényt. Halk hangon szólalt meg, nem tudott hangosabban, mert akkor elcsuklott volna a hangja.

-Szétrombolta a váramat, ő kezdte. Sokat dolgoztam vele, és csodálatos volt, de azt mondta nem volt szép...pe..pe..pedig az volt!-tört ki belőle végleg a szomorúság. Én nem akartam őt megbántani, de még mindig féltem, hogy engem is leteremtenek, így folytattam és kiálltam a hamis igazamért, vagy is kiálltam volna, de közbeszólt a közöttünk álló felnőtt.

-Szóval mi is történt igazából, mert nem értem.- felnéztem a kedves női hang tulajdonosára zöld szemébe vidámság csillogott, de arca már kicsit komor volt. Tekintete rám majd Liamre esett. Pillantása még párszor cikázott közöttünk, majd megállapodott a vita partneremen. Éreztem, hogy itt az idő és lépni kell.

-De akkor is ő kezdte, ok nélkül bántott...- a barátságos nő meglepetten nézett rám, majd szemet forgatott egy kuncogás közben, majd csak annyit mondott:

-Te soha nem adod fel mi, Emily?!- nem értettem ebben mi a vicces, de Liam se. Liamre néztem és láttam a sértettséget a szemében és az arcán. Jogos volt, mivel olyannal vádoltam, amit nem tett meg. Még néztük egymást egy darabig, majd egy nyelv öltéssel lezártuk a háborút. Bocsánatot akartam kérni, de nem tudtam. Ő szórt a szemembe homokot, én csak a várat romboltam össze véletlenül, nem direkt. Mrs. Anderson megfogta a kezem, és bevezetett a mosdóba, hogy lemossuk a maradék homokot az arcomról. Közben elmondta nekem, hogy csúnya dolog volt tőlem lecsúnyázni Liam munkáját, és kérjek tőle bocsánatot. Próbáltam védeni az “igazam”, de nem hagyta, nagyon jól tudta, hogy nincs igazam és én is. Már mentem a homokozóhoz, hogy bocsánatot kérjek a legjobb barátomtól, de megállított még az említett célpont elött, mivel elém futott.

-Ne haragudj rám Em, csak nagyon megbántódtam... Bocsánat!- meglepődtem, mivel azt hittem még mindig mérges rám, de egyben jól is esett. Tudtam, most én következek. Nyakába ugrottam és bocsánatot kértem.