SK8 the infinity- Strangers Again. RekiLanga fanfic

~2.rész, Váratlan találkozás.~

Egyszerűen csak bámultam ki a fejemből és továbbra is csak a teraszon ücsörögtem.
Nem volt kedvem semmihez és senkihez, még ahhoz se, hogy fogjam magamat és bemenjek a házba. Olyan érzelmek kaptak el amikből mintha, nem tudtam volna szabadulni.
Mintha, rabul ejtettek volna a gondolatok.
Ennyire nehezen fogadnám el azt, hogy az az ember aki egykor a világot jelentette nekem s' mindent meg is tettem volna érte, ennyivel le rendez és úgy tesz mint akit nem is ismer.
Hova az a sok együtt töltött idő? Hol van az a sok szép emlék amit együtt szereztünk, mikor deszkáztunk? Ennyit érnek csak az emberek a másiknak? Annyi kérdés kavargott újra- és újra a fejemben. El akartam tűnni a Föld színéről, vagy láthatatlanná válni, és akkor soha többet nem is kell látnia Langa-nak. Legalább megmenteném attól a megerőltetéstől, hogy úgy tegyen mintha nem ismerne.
De, talán az lenne a legjobb ha, én mutatnám meg neki milyen amikor én "nem ismerek" valakit. Egy pár perc gondolkodás után rá kellett jöjjek, hogy az a Langa akit azt hittem, hogy ismerek de közben nem.
A hirtelen elbambulást követte az, hogy elaludtam kint a teraszon lévő kemping székben.
Reggel a Nap égető sugaraira ébredtem ahogyan erősen sütik az egész testemet.
Bizsergető érzés volt.
A telefonom csengőhangja már végképp felébresztett, hirtelen kapkodva a levegőt nyúltam hozzá a telefonomhoz, hogy megnézzem mégis ki hív ilyenkor.
"Nincs hívó azonosító" írta ki a telefonom.
Fogalmam sem, volt arról, hogy mégis ki lehet az és, hogy mit akarhat tőlem.
Az időre gyorsan rá pillantva láttam, hogy még csak reggel 7:10 van.
Próbáltam ennek az egésznek nem nagy figyelmet adni, hiszen még egy kicsit fáradt is voltam plusz ha, annyira szeretne tőlem valamit akkor biztosan fog még hívni.
Viszont, a kíváncsiság egyre nagyobb teret talált magának és egy kicsit kezdtem is bánni, hogy miért nem vettem fel.
De annyinak be tudtam, hogy megint csak túl gondolom engedjem el ezt az egészet.
Mivel, már aludni nem tudtam ezért elmentem egy kis időre deszkázni. Nem kell oly' nagy dolgokra gondolni igazából csak néhány csendes, emberek által alig járta utcákon mentem át. Az idő egészen hideg volt.
Miközben csak gurultam, hirtelen gyors dobogást éreztem a mellkasomban s' a hasamban. Ez nem olyasvalami volt mikor deszkázik az ember és élvezi, ez teljesen más érzés volt. Nem tudnám szavakkal körül írni.
A lágy szél szét borzolta a hajamat, szememet a hidegtől alig tudtam kinyitni teljesen könnyezés nélkül. Furcsa és nyomasztó.
Mikor magam mellé nézek már nem fogad semmi a betonon, és azokon a házakon kívűl melyeket elhagyok. Nem fogad már az a szép mosoly, az a csillogó szem. Nem jön már mellettem a tél szimbóluma.

Egy pillanatig nem figyeltem és máris a földön feküdtem, a gördeszkám valahol mellettem landolhatott. Viszont, nem egy póznának vagy egy fának mentem neki, ugyanis velem együtt valaki más is a földre került. Gyorsan felültem, hátha tudok az illetőnek segíteni, mikor kinyitottam a szememet a fejemet fájlalva megpillantottam. Langa. Nem hittem a szememnek. Ingben és egy kabátban volt, fekete farmer nadrágján pár darab kis minta volt, a földön feküdt és csukva volt a szeme.
Nem akartam, hogy kinyissa a szemét és meglásson. Azt akartam, hogy örökre így maradjunk és csak én láthassam Őt.
Nem hagyhatom így itt, bocsánattal tartozom neki amiért nem figyeltem. Legalább ennyi szót válthatok vele. Az is valami. Gyorsan erőt vettem magamon, majd oda hajoltam
fölé kezemet nyújtva.

Reki:-Jól vagy?- álltam felette, addig tudtam csak a szemébe nézni amíg ő, szép lassan ki nem nyitotta a szemét s' vett engem észre.

Langa:-huh..- nézett rám meglepődve, a szemei szebben csillogtak mint, a tengeren a napfény.
-P-persze.- makogta. Kezemet egy pár-perc hezitálás után megfogta s' belém kapaszkodott. Fel állt, majd csak egymás előtt álltunk egy két percig.

Reki:-Akkor én most megyek is.- Vettem fel deszkámat a földről, készültem is elmenni innen olyan gyorsan amilyen, gyorsan csak tudok.

Épp amikor rá álltam a deszkára és indulni szerettem volna, Langa abban a pillanatban elkapta a kezemet. Erősen szorította, mikor hátra néztem csak azt láttam ahogyan, összezavarodott tekintettel bámul le a betonra.
Így hát, megálltam és vártam. Szép lassan le léptem a deszkáról és felé fordultam.
Legszívesebben a rá kiabálnék és elküldeném melegebb éghajlatra, de mellette szorosan megölelném. Langa arcán láttam, hogy készül valamit mondani, de ebben is rengeteget hezitált. Furcsán vette a levegőt. Zavarodott volt.

Reki:-Langa, minden rendben van?- néztem rá komoly tekintettel.

Langa:-Mi lett belőlünk, Reki?- mondta remegő hangon. Fejét egyre lejjebb hajtotta, az arcát szinte már nem is láttam.

Reki:-Inkább belőled mi lett Langa.- hajtottam fel fejét és akkor pillantottam meg könnyeit le gördülni az arcán. -Lehet, hogy fájt ez most neked de, miért tűntél el?- Válaszokat akartam végre a kérdéseimre kapni, melyek a lelkemig vésődtek.

Langa:-Hát nem érted?- törölte le gyorsan könnyeit.
-Felnőttünk Reki. Mindannyian.- mondta.

Ez nem ő. Ő nem mondaná ezt.

Reki:-Mindenki ezzel jön.- szorítottam ökölbe a kezemet.-Miért nem értitek meg, hogy még nincs akkor se, vége a világnak vagy az életnek mikor felnövünk?- kezdtem a hangnemet egyre jobban fel emelni.-Tudatlanok vagytok mindannyian, ahányan vagytok. Mit is vártam tőled Langa, eltűnsz majd mikor visszajössz úgy teszel mintha, idegenek lennénk? Rendben van! Nekem jó!- kiabáltam vele.

Langa csak csendben állt előttem és kétségbe esetten nézett rám. Nem tudom, hogy ő mit gondol hiszen, semmit nem mond. Nem tudom megfejteni, egyszerűen nem megy nekem ez már nekem.

Reki:-Miért?..- szemeim könnybe borultak s' csak csordultak le arcomon ezreivel.
Lehajtottam a fejemet, egyszerűen nem tudtam a szemébe vagy rá nézni. A testem remegett mint, a nyárfa levél. El akartam tűnni.

Langa kapva az alkalmon magához szorított.
Éreztem ahogyan az Ő teste együtt remeg az enyémmel. Szíve nagyon gyorsan zakatolt a levegőt is elég zavartan vette.

Reki:-L-langa..- Alig tudtam beszélni. Hatalmas csomó volt a torkomban. -Miért... csak h-hozzád ragaszkodom?..- motyogtam el a fülébe majd arcomat a vállába eltemettem.

Langa erősen, azt hiszem erősebben mint, az előbb magához szorított. Teste már egyáltalán nem remegett, a szívverése is le lassult.
Nem tűnt valósnak ez az egész, olyan volt mint, egy álom. Egyszerűen nem hittem a szememnek és a pillanatnak ami történt magam előtt. A szívem majd kiugrott a helyéről, s' egyre több könnycsepp gördült le az arcomon. El se, hiszem.

Langa:-Pillanatnyilag, nem tudok a kérdésedre választ adni szavakkal. Remélem, nem bánod Reki.- súgta fülembe majd simogatni kezdte hátamat.

Furcsa volt így elsőre ez az egész. Alig tudtam megnyugodni de, valahogy neki sikerült le csillapítania mindent. Nem tudom szavakba önteni amit érzek, azt hiszem, hogy szárnyalok most jelenleg a felhők felett és nagyon gyorsan haladok. De egyben azt is érzem, hogy lehet ezt az egészet az idő múlásával majd, mind megbánom.
Mikor már, szép lassan elengedett csak hatalmas mosolyát és a könnyektől csillogó szemét láttam. Magam sem, tudtam, hogy mi ez az öröm az arcán. Annyi mindenre gondoltam, jöttek a pozitívak s' a negatívak.

Langa:-M-minden rendben van?- nézett rám picit aggódó tekintettel. Így már leesett, hogy minden kétely amit magamban hordozok az arcomra van egyenesen írva.

Fejemet lehajtottam s' két kezemet ökölbe szorítottam. Remegtem. Az egész lényemet át járta egy földrengéshez hasonló folyamat. Épp, hogy csak meg tudtam állni lábaimon.
Nem akartam választ adni, hiszen össze vagyok zavarodva. De, Langa csak tovább s' tovább kérdezősködött ami hirtelenjében hatalmas szorongást adott nekem.

Reki:-Én, csak nem értem ezt az egészet..- próbáltam megszólalni, minél érthetőbben.

A teste amint ránéztem, mintha egy szellem ment volna át rajta, úgy megrezzent. Arca kifejezéstelen volt, s' minden mosoly és öröm eltűnt az arcáról. Ő se, tudta, hogy most miért mosok össze dolgokat. És, hogy őszinte lehessek magammal kapcsolatban, én se értettem.
A szívem azt sugallta, hogy tegyek félre minden negatív gondolatot ezzel a pillanattal kapcsolatban. A becsületem, pedig azt akarta elérni, hogy a fájdalmat vissza adjam tízszeresen. De, ez nem én vagyok.
Miket gondolok? Itt áll velem szemben az az ember aki teljesen megváltoztatott bennem mindent. Aki, segített arra rájönni, hogy nem éri meg feladni. Akármennyire is rossznak érzem magamat abban, amit jelenleg csinálok.
De, most mégis annak érzem önmagam.
Egy rossz barát vagyok.