Vér és szerelem - Ki a bohóc s kié a cirkusz?

Epilógus

Hiroshi szemszöge:

Tettével teljesen meglepett, de egyúttal jól is esett. Borzasztó, amit tettem vele, borzasztó, amit kiállt, majd végül, mind annak ellenére, hogy tönkretettem az életét, még képes volt értem aggódni, és talán...talán szeretni is.

Egy kellemes érzés járta át testemet, örültem, hogy itt van, bár még bizonytalannak éreztem a lábam alatt a talajt.

-Ne aggódj, mindent megoldunk. Csak épülj fel, és neki kezdhetünk az új életünknek!-mondta boldogan, amitől előbbi bizonytalanságom elszállt. Valóban szeret. És én is őt.

A pillanatot egy nővér szakította meg, ahogy szinte loholt be a szobába.

-Ön Saeko?-kérdezte a középkorú nő.

-Igen, én vagyok!-felelte Saeko.

-Kérem jöjjön, elsőbbségi hívása van a recepción.-felém fordult egyetlenem, majd szomorúan elmosolyodott. Még egyszer végig simított kézfejemen, majd elhagyta a termet a nővérrel együtt.

Saeko szemszöge:

Az irodába siettünk, valósággal vágtattunk, majd a főorvos a kezembe nyomta a telefonkagylót.

-Halló?-szóltam bele a kagylóba, akár egy férfi. Na nem mintha valaha is nőies lettem volna.

-Saeko! Hát elfogadtad a megbízást?-kérdezte egy szórakozott férfihang.

-Igen.-feleltem egyszerűen, kissé meglepődve a férfi jókedvén. Mégis csak egy bérgyilkost bérelt fel.-De honnan tudta? Nyomkövető van az autóban?-kérdeztem, mire felnevetett a vonal túlsó végén.

-Oh, te kis tudatlan. Nekem mindenhol van szemem. Mindenhol!-mondta sejtelmesen. Hozzám hasonlóan eléggé gyorsan tud váltani, veszélyes ez az ember.

-Térjünk a tárgyra, és mondja, mit akar. Egyébként köszönöm az autót, nagy hasznát vettem.-próbáltam rövidre zárni a beszélgetést. Az orvos és a nővér igencsak búskomoran ácsorogtam velem szemben. Konkrétan kihallgatták a beszélgetésemet.

-Semmiség!-itt beleszívhatott egy szivarba vagy cigarettába.-Az első küldetésed miatt hívtalak. Azt akarom, hogy öld meg nekem azt az embert, akit faxon átküldök a kórháznak. Ha minden igaz, két percen belül megérkezik.-ahogy ezt kimondta, már meg is érkezett a fax.

Az íróasztalhoz léptem, és elvettem a masinától a frissen nyomtatott képet. Egy pillanatra megállt a szívem, mikor megláttam, ki van a képen.

Shiro volt az.

Hogy ez miért érintett ilyen váratlanul, nem tudom, de igazából nem is lesz olyan nehéz a dolgom.

-Jól gondolom, hogy örülsz ennek a feladatnak, nem igaz?-cseverészett tovább az idegen.

-Nagyon jól gondolja.-feleltem, mire felkacagott.

-Holnap reggel hatra kérem a faxon látható címre a fejét. Nincs olyan messze tőled. További szép napot gerlicém!-duruzsolta, majd letette a telefont.

Felvont szemöldökkel, és elismerő tekintettel vizslattam a Shiro-t ábrázoló képet. Vajon azt is tudja, hogy a pincémben van?

A képet összehajtogattam, majd egy szó nélkül visszaindultam Hiroshi-hoz.

-Mi történt?-tartotta fel a lapot Hiroshi, mire elmosolyodtam.

-Ne aggódj, csak megkaptam az első megbízásomat, Shiro-t kell megölnöm, majd eljuttatnom a fejét egy bizonyos címre.-feleltem, mire kicsit megnyugodott.

A következő reggel a fej pontosan hat órakor a kijelölt helyen volt, s a továbbiakban is teljesen jól tudtam teljesíteni a feladataimat. Útközben Hiroshi felépült, s mikor ismét magától vehetett levegőt, elcsattant a várva várt első csók. Édesebb volt, mint azt valaha is gondoltam volna...

Otthon kissé felcserélődtek a szerepek, s Hiroshi tartotta rendben a házat, míg én elugrottam egy-két fejet begyűjteni. Éles fordulat mindkettőnk számára, az előéletünket figyelembe véve.

Mindenesetre én teljesen meg vagyok elégedve a kettőnk érdekes, de teljes harmóniájával, s a közöttünk kialakuló kapcsolattal, ami szorosabb bárminél. Nincsenek barátaink, vagy családunk, csak egymásnak élünk.

Egymás nélkül nem vagyunk teljesek, és azt hiszem, ebben az is közre játszhatott, hogy mindkettőnk tudata már meghasadt. Az életünk nem volt szép, de annál kegyetlenebb, viszont egymás markában kényelmesen, és biztonságban érezzük magunkat. Végre megkaptuk, amit akartunk: a teljes szeretetet egy olyan embertől, akiben száz százalékig megbízunk.