A tűz népe

Halálos verseny

A hatalmas csarnokot a jóval több fáklya vonta fényárba a megszokottnál. A középen megsüllyesztett padlózaton kopott, szakadt, sár borította bakancsok sokasága döngött, miközben a jelenlévők igyekeztek helyet szorítani a különféle föld alatti járatokból érkezőknek. Rengetegen voltak. Az ismerősök közé bőven vegyültek arcok, akiket még csak látni se láttam soha.

A terem falai visszaverték a bent uralkodó hangzavart, egy-egy öblös kiáltást azonban még így is tisztán ki lehetett venni. Ezek leginkább rongyosra koptatott szitokszavak és pajzán megszólalások voltak, de egyértelműen hallható volt a csődület nemtetszése is. A korai órák kevesekben ébresztenek munkakedvet.

Csendesen, szorosan a falhoz simultam és az egyik gránitoszlop árnyékába húzódtam. Nem kellett sokáig várnom, hamarosan megjelent Gasby sánta alakja és fellépdelt a terem közepén tákolt emelvényére. A zajongás elhalt és a másodpercek töredéke alatt teljes némaság ereszkedett a tömegre.

Ám mielőtt a bűnözővezér a mondandójába kezdhetett volna, csattogó léptek visszhangja törte meg a csendet. A tömeg egy emberként fordult a lépcsők felé.

Vékony nő lépett a fénybe. Rövid, féloldalasan felnyírt barna haja, testére erősített kései és ugrásra kész tartása, erő és fenyegetés különös keverékét sugározták. Drámai lassúsággal körbehordozta a tömegen a tekintetét. A felsőbbrendűek hűvös megvetése áradt belőle. Gúnyos fintorra húzta a száját, amikor találkozott a tekintetünk. Természetellenesen világosnak ható, sárgás szeme egy pillanatra kitágult, majd lehetetlen nyugalommal vizslatta tovább az embereket.

Szorosan a nyomában, egy férfi alakja is kirajzolódott a lépcsősor sötétjéből. Széles mellkasát és karjait temérdek bőrpánt keresztezte. Kivétel nélkül az összes alatt fegyverek lapultak. Mozdulatai mentén dobócsillagok tűhegyes pengéi és gyilkos tőrök csillogtak az erős fényben. Keskeny vonallá préselt ajkakkal, rideg, haragos tekintettel meredt maga elé.

A gyülekezet némán várakozott, míg a két érkező szakértő szemmel felmérte a terepet, majd mintha parancsszóra tennék, a magányos ajtónyílás két oldalára álltak.

Közöttük egy harmadik alak jelent meg, nekem pedig tátva maradt a szám. Spencer haja szokás szerint kócosan lógott a szemébe, tekintete villogva cikázott körbe, míg rám nem talált. Sokatmondó mozdulattal felszegte az állát és előrébb lépett.

Kutató pillantását egyenesen Gasbyre szegezte. Akármi történt közöttük, a viszály még koránt sem ért véget. Némán tartották a szemkontaktust, ki nem mondott harcuk úgy vonzotta a figyelmet, mint a csillámló arany.

Amikor egy, a vaskos kapuk közelében ácsorgó férfi célzásképpen megköszörülte torkát, a harcosnő gondolkodás nélkül támadásba lendült. Előrántott egy hosszú, hajlított pengéjű kézifegyvert és a meglepett férfi nyakához szorította.

Az abszurd jelenet mindenkit megigézett. Gasby törvényei szerint soha, semmilyen körülmények között nem folyhatott vér a gyűléseken. Az idegen gond nélkül áthágta az alvilág talán legfontosabb szabályát, mégsem mert közbelépni senki.

Senki, kivéve Spencert, aki halkan felmordult - Ni'ida!

A nő engedelmesen visszavonult, noha látszott, mennyire nehezen tudja kontrollálni a fortyogó dühét. Lehajtott fejjel visszalépett az ajtó mellé.

A bűnöző, amint megszűnt a torkára nehezedő nyomás, megrázta magát és a földre köpött, egyenesen a harcosnő lába elé. Egy kísértetiesen hosszú pillanatig biztos voltam benne, hogy ez volt az utolsó cselekedete az életben, de Spencer gyorsabbnak bizonyult. Azonnal a férfi előtt termett és egy jól ívelt mozdulattal állon vágta.