Just you.. |Zach Herron ff.|

Part 1.

Már órák óta a repülőn ülök, úton a bátyámhoz. Még rengeteg óra áll előttem amit a repülőn ülve fogok eltölteni, de már megőrülök. Egyszerre érzem az izgatottságot és a félelmet. Egész végig azon kattog az agyam, hogy vajon kedvelni fognak-e a többiek.

Az eddig eltelt időt olvasással, zenehallgatással és filmezéssel töltöttem. Mivel az előző este folyamán nem aludtam valami sokat, így hulla fáradtan szálltam fel a hajnalban induló gépre. 5 órája utazok, de még egy szemhunyásnyit sem aludtam. Így hát nagyon itt az ideje egy kis pihenésnek. Fejemet az ablaknak döntöttem, majd hagytam, hogy belecsöppenjek az álmok világába.

Még két óra- állapítottam meg magamban miután sikeresen felkeltem. Huh, azért nem keveset aludtam, majdnem 3 órát. Azt a maradék két órát filmnézéssel töltöttem el. Viszont az utolsó fél órában egyáltalán nem tudtam a filmre figyelni, ugyanis a gondolataim már rég a bátyám társaságába kalandozott.

,,A reptéren vagyunk, az előcsarnokba várunk"- olvastam le a telefonom kijelzőjéről Corbyn üzenetét. Vajon milyen lesz élőbe látni?- kezdett el megint kattogni az agyam, és ez így ment egészen addig míg meg nem hallottam a hangosbemondóba egy férfi hangot.
-Kérem vigyázzanak, leszállunk!
Ebben a pillanatban már annyira elkezdtem izgulni, hogy a kezem már remegett, és alig tudtam ujjaim között tartani telefonomat. Ahogy a repülő kerekei lefékeztek és kinyíltak az ajtók, az utasok egy emberként álltak fel és indultak meg a kijárat felé. Én viszont a helyemen maradtam, megvártam míg az emberek nagyrésze kimegy, addig is próbáltam légzésemet helyreállítani, mikor felálltam térdeim megremegtek a félelemtől, s ha nem kapaszkodok meg székemben már rég összeestem volna. Kiléptem a repülő ajtaján, közben szép napot kívántam az utaskísérőnek, aki egy kedves mosoly kíséretében megköszönte. Egy hosszú folyosón végig menve, magam mellett húztam bőröndömet. Kilépve onnan a hatalmas tömeg tárult szemem elé, akik vagy búcsúzkodtak vagy éppen üdvözölték szeretteiket. A gyomrom hírtelen görcsbe rándult, és borsó méretűre zsugorodott, torkomban egy hatalmas gombóc kerekedet ami már-már fojtogatott. Szemeimmel egyből a bátyámat kerestem, de ebbe a hatalmas tömegben lehetetlen volt megtalálni.

xx.Corbyn szemszöge.xx

-Srácok, megérkezett a repülő!- intett Daniel az ablak irányába, ahonnan az épp lefékező repülőt láthattuk. A kiszálló embereket viszont nem láttuk, mert az ajtóra egy folyosót ,,csatoltak".
-Ahogy észreveszitek szóljatok!- intéztem szavaimat a fiúk felé idegesen, hugomra utalva.
-Pontosan hogy is néz ki?- kérdezte Jonah.
-Szőke haj, zöld szem, fekete pulcsi és egy fekete farmer.- írtam körbe kinézetét.
-Haver, itt minden lány így néz ki.- mondta Zach kissé kétségbeesetten- Jó, tudjátok mit? Ti keressétek meg, én elmegyek a mosdóba!- válasz képp csak bólintottunk.
-Igaza van, itt minden lány így néz ki, lehetlen lesz megtalálni.- mondta Daniel.
-Fehér cipő van rajta, fekete szemüveg, sötétkék bőrönd- mondtam el még több információt, de ennél többet én se tudtam mondani.
-Mutass egy képet róla.- mondta Jonah. Épp vettem volna elő telefonom, de ekkor hírtelen rengeteg ember özönlött ki egy kissebb folyosó szerűségről.
-Itt lesz valahol!- mondta Jack, én pedig ahelyett, hogy mutattam volna róla a srácoknak egy képet, a tömeget néztem. Minden egyes emberen végigvezettem tekintetem, de egyse volt ő. Hol a francba lehet? Egyre csak nőtt bennem az idegesség és az izgatottság.
-Valaki észre vette?- kérdeztem.
-Nem!- mondták egyszerre a srácok.
-Hé, srácok!- hallottam meg kb 4 percel később Daniel hangját, még mindig nem sikerült észre vennünk, engem meg majd meg ölt az ideg.
-Mivan?!- kérdeztem ingerülten.
-Az ott nem ő?- kérdezte. Egyből mellette voltam és abba az irányba néztem ahol ő, de sehol nem láttam hozzá hasonló lányt.
-Hol?- termedt mellettünk hirtelen a többi két fiú is.
-Ott!- mutatott Daniel pontosan magával szemben. Tőlünk kb 15-20 méterre állt egy lány a bőröndje mellett és ő is a tömeget bámulta. Mintha keresne valakit.
-Ő az?- kérdezte izgatottan Jonah.
-Nem tudom.- mondtam gondolkozva. A személyleírása pontosan illett ahoz amit elmondtam, de mégse tudtam pontosan megmondani, hogy ő az vagy sem. Nekünk oldalt állt, így nem láttam a teljes arcát.
-Mi az hogy nem tudod?- kérdezte Jack.
-Hasonlít rá, de nem vagyok benne biztos, hogy ő az. Utoljára 4 éves volt mikor élőbe láttam.- válaszoltam.
-Mi lenne a felhívnád? Tuti, hogy felvenné, és akkor látni fogjuk majd, hogy ő az vagy sem.- mondta el ötletét Daniel.
Nem válaszoltam, hanem egyből telefonom után nyúltam és tárcsáztam Kira-t. Fülemhez emelve telefonom vártam a kiszemelt lány reakcióját. Kicsöng. Kb a második csöngés után a kiszemelt lány pulcsija zsebéből elővette telefonját és füléhez emelte. Evel egyidőben Kiara is felvette.
-Haló?- hallottam meg a vonal másik végéről a lány hangját. Távolról is lehetet látni, ahogy ismét evel egyidőben a lány szája megmozdul, és még ilyen messziről is le lehetet olvasni szájáról, hogy azt mondta: haló.
-Kira, szia!- terült el egy hatalmas mosoly arcomon, miután megbizonyosodtam arról, hogy bizony most mind a négyen az én kishugomat bámuljuk.
-Szia!- kezdett el a lány mosolyogni- Merre vagy?- kérdezte, s imsét körbe nézett a tömegen, csak pont ránk nem nézett a fiúk mindenáron azt mutogatták, hogy hangosítsam ki.
-Sziaaa!- mondta a három fiú egyszerre. A tőlünk nem messze lévő lánynak csak mégnagyobb lett arcán a mosoly.
-Sziasztok!- mondta kedvesen.
-Tudod hol vagyunk?- kérdezte Jack.
-Foggalmam sincs!- mondta Kira a vonal másik végéről.
-Nézz bal oldarra!- utasítottam, s ekkor a kiszemelt lány felénk pillantott. Nem egyből ránk nézett, hanem a körülöttünk lévő tömeget pásztázta. Ebben a két másodpercben teljesen megbizonyosodtam róla, hogy ő Kiara. Végül tekintete rajtunk is átsuhant. Elősször nem ismert meg minket, de ahogy tovább nézett tekintete ismét vissza tévedt ránk. Hosszú pillanatokon keresztül csak minket bámult, nekem pedig majd kiugrott a szívem a helyéről úgy örültem látványának. A mellettem lévő 3 srác kezét magasba emelve integettek neki, mint 3 hülye.

xx.Kiara szemszöge.xx

A szívem egy ütemet kihagyott ahogy megpillantottam őt. 13 éve nem láttam őt, most pedig itt van tőlem egy karnyújtásnyira. A többi 3 fiú integetése ébresztett fel a sokkból. Mit sem törődve a körülöttem lévő emberekkel, remegő lábakkal indultam meg a kissebb fiúcsapat felé. Az utolsó három méternél futásnak eredtem és meg sem álltam míg ölébe nem ugrottam. Lábaimat dereka köré fontam, karjaimmal pedig szorosan nyakát öleltem. Ő mindkét kezét derekamra kúlcsolta. Oly régóta várok erre a pillanatra és most eljött. Szemeimet könnyek lepték el. Evel egyidőben lábammal elengedtem derekát, de ölelésünk még így sem szakadt meg, így lábujjhegyre állva öleltem még mindig nyakát. Mélyen beszívtam férfias illatát, s szagatottan kifújtam a levegőt. Szememet erősen összeszorítottam, evel megakadájozva azt, hogy könnyeim utat törjenek maguknak. Gondolom a minket bámuló 3 fiú megunta, hogy mi semmi képen nem akarjuk elengedni egymást, ezért valamelyikük megszólalt:
-Csoportos ölelés!- ezután egy mellkast éreztem, ami hátamnak nyomódott, s mégegyet ami karomnak, a harmadik tagnak pedig csak kezét éreztem meg hátamon.

Itt is lenne az első rész. Ha tetszett nyomj egy vote-ot!💜

Az esetleges helyesírási hibákért elnézést!