Stutter ↬ Taekook

°4

Taehyung

Csak annyit látok, hogy a barna hajú fiú felpattan, Jimin ijedten néz rá és mond valamit, de Jungkook egyszerűen kirohan menzáról.

Miközben mindenki vissza tér ahhoz amit eddig csinált, Jimin felpattan és elkezdi összepakolni a cuccait, hogy utána tudjon menni. Sietve felkelek, felveszem a hátizsákomat, elteszem a mobilomat és az asztalon hagyom a tálcát, mielőtt Jiminhez és a magas szőke sráchoz mennék. 

"Inkább hagyd." mondom nyugodtan, ő pedig zavartan néz rám. "Mi?" Felsóhajtok és a vállánál fogva tolom vissza a székre. Szinte akarat nélkül engedelmesen leül és nagy szemekkel néz fel rám.

"Bármi is történt, felzaklatta, vagy akár meg is bántotta. És a te szavaid váltották ki ezt. Szóval most te vagy az akit legkevésbé akar látni." magyarázom. "Nem fog rád hallgatni, egy pillanatra sem. Higgy nekem!"

Úgy tűnik, Jimin is tudja ezt, mert felsóhajt és félrebillenti a fejét. "Ha akarod, utána megyek." ajánlom fel, mire egyből újra rám néz könyörgő kiskutyaszemekkel. "Kérlek, de siess, jó? A mosdóban lesz. Mindig ott van, ha rosszul érzi magát."

Bólintok, majd az ajtóhoz sétálok és mint Jungkook, elhagyom az ebédlőt. A folyosók üresek és nem tart sokáig eljutni a kérdéses vécékig. Lassan kinyitom az ajtót és belépek, azonnal meglátom a magas, karcsú alakot a mosdó mellett, lehajtott fejjel.

"Jól vagy?" kérdezem halkan és röviden megköszörülöm a torkom, amikor észreveszem, milyen karcos és rekedtes a hangom. Mélyet sóhajt és nem válaszol a kérdésemre. "Jungkook?" próbálkozom újra. Ezúttal lassan felemeli a fejét majd a tükrön keresztül rám néz.

Lassan bólint, valószínűleg az első kérdésemre válaszolva, de puffadt, vörös szeméből megállapítom, hogy hazudik. "Mi történt?" kérdezem halkan és bizonytalanul. Mikor lesz mérges rám? Vajon meddig mehetek el? Lesüti a szemét és megrázza a fejét. Egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki szeretne arról beszélni, hogy miért néz ki így.

"Nézd", kezdem nyugodtan, "Nem kell elmondanod. Nem akarlak semmire sem kényszeríteni. De a barátod aggódik érted. Nagyon sajnálja, amit tett, még ha én nem is tudom, mi történt."

Becsmérlően felhorkant, de ennek ellenére felismerem a szeretetteljes melegséget a tekintetében, ami valószínűleg "tudomot" jelent. Haszontalannak érzem magam. Mit csinálok itt? Bátorítani szeretnék egy számomra ismeretlen fiút, hogy beszéljen velem.

Ez oltári nagy hülyeség.

"Megértem, hogy nem akarsz velem beszélni, hiszen nem ismerjük egymást. Ki akarná egy idegennek elmondani a problémáit? Én biztos, hogy nem." nevetek fel halkan és a földet kezdem nézni. Ez miatt nem látom, hogy Jungkook előveszi a telefonját és megnyitja a jegyzeteit. Csend vesz körül minket, míg egyszer csak Jungkook megrántja a karom, ezért felnézek. Egyenesen rám néz és felém fordítja mobiltelefonja fényes képernyőjét. Először nem értem, mi történik, amíg nem mutat a készülékre és el nem kezdem olvasni, hogy mit írt oda.

Nem a te hibád.

Még zavartabban, mint korábban, felnézek és belenézek a két sötétbarna szembe, ami szintén bocsánatkérően néz rám. Ismét teljesen más érzelmeket ismerek fel, mint ma reggel. Valószínűleg nem szereti - bár néha szavak és mozdulatok nélkül is megérteni, hogy mire gondol - arckifejezésekkel, gesztusokkal, szavakkal kimutatni, amit érez és az érzéseit a szemébe rejti. Ez valami hihetetlenül lenyűgöző számomra, még soha nem láttam ilyet. Persze mindenki szemmel sugározza az érzelmeket, de az, hogy valaki ezt ilyen intenzíven teszi számomra ez teljesen új és nagyon rendkívüli.

Nem hiába mondják, hogy a szem a lélek tükre.

"Nem akarsz beszélni velem?" "Vagy csak nem szeretsz beszélni?" kérdezem mire bólint egyet. 

"Szeretnéd elmondani, hogy mi történt?" Elég rosszul nézett ki. Mindig ilyen erőszakosan veszekedtek?" kérdezem óvatosan. Újra felsóhajt, megvonja a vállát és a telefonjába kezd írni valamit, majd hirtelen megszólal a Google fordító vicces robothangja: "Túlreagáltam."

Nevetni kezdek és megrázom a fejem, mire ő értetlenül néz rám. Valószínűleg azt hiszi, hogy a válaszán nevetek, pedig a találékonyságán. "Száz módot találhatsz arra, hogy elkerüld a beszédet, mi?" nevetek fel szórakozottan, mire egy mosolyt lehet látni az ajkain, majd ismét a gépelésre koncentrál.

"Úgy tűnik", mondja az undorító hang

Mosolyogva nézek rá. Határozottan van humorérzéke. "Azt hittem utálsz" motyogom sóhajtva. Hevesen rázni kezdi a fejét. "Miért gyűlölnélek?" fecseg az ónos, egyébként idegesítő hang: "Nem is ismerlek."

Bólintok. "Lehet, de néha az emberek unszinpatikusnak tűnnek számodra anélkül, hogy egy szót is váltanál velük" válaszolom. Szélesen elmosolyodik és még egyszer megrázza a fejét, mielőtt kinyújtja felém a kezét, miközben a másikkal ismét gépelni kezd. Megfogom a felém nyújtott kezét és kissé megszorítom. 

"Jungkook vagyok" szólal meg a női hang a telefonból.

A mosolyom nagyobb lett. Ki szerzett valaha barátot egy kibaszott iskolai mosdóban? Ha ezt elmondom Jinnek és Yoonginak, megint ki fognak nevetni az őrült történeteim miatt.

"Taehyung. De a Tae is elég."