Stutter ↬ Taekook

°18

Taehyung

Idegesen bámulom a telefonom, majd sóhajtva elteszem, miután megnéztem az időt.

"Még mindig nincs itt", mormolom, mire Jimin aggódva bólint. Tíz óra van és Jungkooknak nyoma sincs.

Belefáradtam a várakozásba, másodszor is előveszem a telefonom, feloldom és megnyitom a beszélgetésünket a fiatalabbal.

Jungkook

Merre vagy?

Elég sok időbe telik, mire Jungkook elérhető lesz és elolvassa az üzenetet. Majd még egy kis időbe tellik, mire végre választ kapok.

Beteg vagyok

"Oh, szegény", hallom Jimin hangját, aki feltűnés nélkül mögém lépett és némán olvassa a beszélgetést. Egyetértően bólintok és beírok egy újabb kérdést.

Nagyon komoly?

Láz, rekedtség, nincs energiám, köhögés - csak a szokásos, semmi különös.

Anyud vigyáz rád?

Dolgoznia kell, Tae

"Rendben", jelentem be hangosan és zsebre vágom a telefonomat anélkül, hogy reagálnék a szavaira. "Mi?", kérdezi Jimin láthatóan összezavarodva, miközben felállok és a kabátom zsebébe nyomom a kezeimet. "Elmegyek hozzá", közlöm vele röviden. "Most akarsz elmenni Kookiehoz?"

"Természetesen. Valakinek ott kell lennie mellette!", válaszolom, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog ezen a világon - ami amúgy tényleg az. Az emberek vigyáznak a barátaira, nem? "Nézd, én lennék az első, aki elkísérne, de Jungkook nem akar senkit a közelben, ha beteg. Én magam is próbáltam, követeli, hogy elmenj", magyarázza nekem Jimin higgadtan. Felhorkantok és csak legyintek egyet. "Nem érdekel mit akar. Beteg és ápolásra szorul, ha meggyógyul felőlem bosszúként azt csinálhat velem amit akar!"

A barna hajú mélyet sóhajt és valami olyat motyog az orra alatt, hogy 'makacs idióta', mielőtt kiegyenesíti a vállát és bólint. "Majd meséld el, hogy ment", kéri. Elmosolyodva bólintok, majd felkelek és hazafelé veszem az irányt.

Nem kell sok idő, mire bekanyarodok az utcába, ahol Jungkook és én lakunk. Magabiztosan átsétálok az udvaron, fel a lépcsőn a bejárati ajtóhoz és becsöngetek. Türelmesen várok, míg pár perc múlva az ajtó is kinyílik.

Előttem Jungkook áll, sápadtan, mint egy szellem, üveges szemmel és kevés élet erővel. "A francba", motyogom halkan és fel-alá nézem a fekete hajú férfit, aki zavartan rám néz összevonja a szemöldökét. "Menj vissza az ágyba!", követelem és lépnék be az ajtón, amikor a mellkasomra teszi a kezét. "Komolyan ilyen állapotban akarsz elküldeni?", szinte kigúnyolom, mire ő bólint és továbbra is engem néz.

"Jungkook valakinek vigyáznia kell rád, szóval ne csinálj ekkora felhajtást, nem baj ha beteg vagy!", forgatom meg a szemem. De megint csak hevesen rázza a fejét.

Felsóhajtok és elkezdek megfordulni, mire lecsúsztatja a kezét a mellkasomról és az ismét ernyedten lóg a teste mellett. Úgy tűnik, azt hiszi, hogy tényleg elmegyek, de a következő pillanatban sietve becsúsztatom a lábamat az ajtó és a keret közé, hogy ne tudja csak úgy becsukni, majd belépek a házba és felkapom Jungkookot, mint egy menyasszonyt.

A fiatalabb meglepett hangot ad ki és a nyakam köré fonta a karját, majd tiltakozásul megüti a vállam. "Ne légy ilyen goromba!"

Miközben némán tiltakozva elmondja, mennyire szeretné, ha elmennék, leveszem a cipőmet és felviszem Jungkookot, még mindig a karomban, a szobájába. A lábammal kinyitom az ajtaját, mielőtt belépek a sötét szobába és lefektetem.

"Te itt maradsz, érted?", utasítom, mire duzzogva bólint egyet. "Jó", sóhajtok fel, "csinálok neked teát, jó?"

Még egy egyszerű biccentés, ami után megfordulok és az ajtó felé indulok. Lent a konyhában először átkutatok minden szekrényt lábosért. Amikor végre találtam egyet, megtöltöm vízzel, bekapcsolom a tűzhelyet és megyek egy csésze és tea után kutatni, mindkettőt láttam már valahol a keresés során, de persze nem vettem el a helyéről.

Miután mindent megtaláltam és a víz is felforrt, felviszem a kész teát Jungkook szobájába.

A fekete hajú még mindig az ágyban fekszik, de az eddigiekkel ellentétben egész testében remeg. "Találnom kéne egy lázmérőt", mosolyodok el halványan, majd a kisebbik felül és elveszi a csészét, hogy igyon belőle.

"Vigyázz, még meleg!", figyelmeztetem. Sajnos kicsit későn, mert már megkóstolja az italt és azonnal összerándul és elfintorodik a fájdalomtól. Halkan nevetve elveszem tőle a csészét és az éjjeliszekrényre teszem. "Szeretnéd, ha keresnék még egy takarót?", kérdezem halkan, miközben a teste ismét remegni kezd.

Jungkook megrázza a fejét, köhög egy kicsit, majd kinyújtja a karját és rám néz. El kellett telnie pár pillanatnak, amíg megértettem, mit akar mondani nekem. "Azt akarod, hogy hozzád bújjak?", kérdezem. Elpirulva bólint egyet.

Tartanom kéne attól, hogy esetleg elkapom tőle a betegséget, de gondolkodás nélkül lefekszem az ágyra. "Csinálj egy kis helyet."

A fekete hajú megvárja, amíg elhelyezkedek, majd felém csúszik és megengedi, hogy szorosan átöleljem, miután ránk terítette a takarót. "Próbálj aludni egy kicsit", mormolom az orrom alatt és érzem, hogy a mellkasomhoz biccent, ahová az arcát temette, "Az alvás a legjobb gyógyszer."