Decemberi Herceg (Larry Stylinson ff.)

5- Lapátolásra fel

Harry megcsinálta a kanapét úgy, hogy Louis tudjon aludni rajta. Adott neki 2 takarót majd jó éjszakát kívántak egymásnak. Harry felment, őt a saját ágyában, Louist pedig a kanapén nyomta el az álom.

Reggel Harry előbb ébredt mint Louis. Lassan lebotorkált a lépcsőn miután elvégezte a fürdőben a rutinját. Amint leért megpillantotta az alvó Louist. Harry egy ideig nézte Louis békésen alvó arcát aztán a konyhába ment és nekiállt a reggelinek.
Bedobott 2 kenyeret a pirítóba és egy pár zöldséget is felvágott. A serpenyőbe ütött 4 tojást és reménykedett benne, hogy Louis felébred és nem neki kell keltenie. 

-Mi készül? - sétált a konyhába Louis és leült az asztalhoz.
Pont végszóra!

-Tojás és pirítós remélem szereted. Hogy aludtál?

-Nem a legjobban. - nyújtogatta a nyakát Louis.

-Nagyon kényelmetlen volt a kanapé?

-Nem. - rázta a fejét Louis.

-Az új hellyel van probléma akkor?

Harry tálalta az ételt aztán leült Louis-val szembe, úgy várta a férfi válaszát.

-Rengeteget utazom. Szinte minden második héten. Az elején problémám volt az idegen hellyel mára inkább már csak nem is foglalkozom vele. Nem látom értelmét. Úgyse az van amit én akarok.

*

-Na az van, hogy a kutyáknak enni kell adni. Akkor is ha nyakig ér a hó.

-Ééés Harry mi lenne ha én letelepednék a kanapéra... - mutatott Louis szórakozottan az ülőgarnitúra felé de még mielőtt folytathatta volna, Harry közbe szólt. 

-Nyilván nem fogom a vendégem dolgoztatni... - dünnyögte.

-Viccelek! Adj egy lapátot! - nyújtotta Louis a kezét Harry felé aki a kezébe adta a nagy hólapátot.

-Majdnem akkora mint te! - Harry visszatartott nevetéssel nézett Louisra.

-Ne viccelődj a magasságommal, még a végén megbánod! - tette fel Louis fenyegetően a mutató ujját. Úgy gondolta kicsit önállósítja magát ezért a hátsó ajtóhoz lépett és kinyitotta.
-Erre nem számítottam. - nézett bele a fehérségbe. Abban biztos volt, ha bele lépne, el lepné.

-Lapátolásra fel! - mondta Harry izgatottan és neki kezdett a munkának.

*

-Ássunk egy utat a te házadig is? - kérdezte Harry egy kisebb pihenő után. A kutyákig sikeresen eljutottak. Egy kis alagút szerű utat tettek szabaddá.

-Nem tudom te ezt hogy bírod. - dőlt le Louis drámaian a kanapéra. A szemeit is becsukta, Harry azt hitte meghalt. De tényleg.

-Nagyon jól színészkedsz. - lépett Louis mellé, aki kinyitotta a szemeit és Harryre pillantott.

-Nem véletlenül vagyok az. - csukta be újra a szemeit Louis. Úgy érezte itt az ideje, hogy legalább ennyit tudjon Harry, ha a többiről nem is beszél. Még.

Harry egy pár pillanatig még a csukott szemmel pihenő Louis figyelte. Próbálta feldolgozni mit hallott. Igazából el sem akarta hinni. Azt gondolta ez nem lehet igaz... A férfi szavaiból hirtelen azért egy pár dolog értelmet kapott. Például az, hogy mikor Louis az egyik beszélgetésük alkalmakor azt mondta "unom megjátszani magam" akkor azt így értette. Unja a színészkedést?

-Reméltem, hogy mikor ide jövök senki nem fog felismerni. - motyogta Louis még mindig csukott szemmel.
-Aztán mikor megláttam, hogy a könyvek előtt állsz, Zayn pedig elaludni készül, tudtam, hogy jó helyen vagyok. Hogy úgysem fogtok ismerni.