Minden reggel beülök a blue cafe - ba, kérek vagy egy capuccino-t vagy egy latte-t (attól függ hogy milyen kedvem van),s leülök az egyik ablak melletti asztalhoz, és croissant - t majszolok közben. Naponta elég sok érdekes ember fordul meg a kis kávézóban, mint például Amabelle. A 20 éves lány mindig úgy érkezik, hogy ki se látszik a könyvekből és a füzetekből, mindenkinek mindig vidáman köszön és rendel egy capuccino-t. Vagy esetleg Jacob, aki minden reggel elviszi a napi csaját ide, hogy elbűvölje e hely romantikájával. Vagy talán Claire, aki 60 évesen, magassarkúban betipeg a kis piknikes kosarával és hoz finom sütiket mindenkinek. Vagyunk néhányan, olyan ez mint egy kis társaság. De van egy ember, aki ugyanúgy minden nap a kávézóba jár, de mégse a csapat része. Senki se tudja a nevét, se azt hogy honnan jött, mért van itt minden reggel. Csak annyit tudunk hogy fekete ruhában búskomoran bejön és csak ül a sarokban és nézi az asztalt. Claire néha, ha az unokái rosszak, azzal ijesztgeti őket, hogy jön a fekete ruhás bácsi és rádszól.
Mindig is arra gondoltam, hogy megkérdezem, hogy miért ilyen komor. De eddig még nem vettem rá magam. Mostanáig. Feláltam az asztaltól, s elindultam felé. Nemtudom észre vett e egyáltalán.
- Elnézést! - szólítottam meg - Melanie vagyok, tudja minden reggel bejövök és leülök az ablak mellé.
- Miért zavar? - horkant fel a fekete ruhás ember.
- Csak beszélgetni jöttem.
- Nincs szükségem beszélgető partnerre. Jól megvagyok. Most menjen vissza a kis ablak melletti helyére, kortyolgatni a latte-t.
- Rendben. Sajnálom hogy kedves próbáltam lenni
A férfi bólintott, s nézte tovább az asztalt.
Visszasétáltam az asztalomhoz.
- Na, hogy ment? - érdeklődött Amabelle
- Finoman mondva rosszul. Ez a pasas egy nagy farönk.
- Az mit jelent?
- Azt jelenti tuskó, csak finomabban.
Másnap reggel megint láttam. Eldöntöttem, hogy nyomozni kezdek. Amikor rendelte a kávéját, belenéztem a táskájába. Csak zsebkendők voltak benne. Meg egy üzenet; " este ma is ugyanott a parkban, senkinek se szólj" Tudtam melyik parkról beszél, vagyis ír. Este felé kisétáltam oda. 1 órát vártam, mire megérkezett a fekete ruhás alak és egy másik, aki nagy kalapot viselt.
- Itt vannak a tervek. - adott át sok papírt, komor hangon - Az új bolt jobb lesz mint az a kis blue cafe. Amúgy is sokkal több pénzt hoz. Tudom hogy saját kezével építette fel.
- Akkor miért kell lerombolni? - emelte fel a hangját a kabátos
- Mert pénz, és mert nem érdekel.
A kabátos hírtelen elindult, és magával húzta a kalapost. Én settenkedve követtem őket. A két férfi bement az egyetlen épületbe ahol égett a villany.
- A főnököt! - csapott az asztalra a kabátos. - Azonnal!
A főnök egy nagydarab tetovált, részeg ember volt. Oda ténfergett a neki homályos alakokhoz.
- Van valami probléma? - kérdezte unott hangon.
- Ami azt illeti van. A blue cafe-t saját kezűleg építettem. Családi örökség.
A főnök hallgatta, aztán félig kijózanodott és már tiszta volt neki minden.
Ezek után csak annyit tudok nyilatkozni, hogy borzalmas verekedés történt, mert nem mertem végig nézni. Gyorsan hazafutottam.
Másnap reggel láttam, hogy Claire megint a kabátossal ijesztgetni az unokáit, Amabelle vicces karikatúrát rajzol róla, és Jacob megint új csajjal érkezett (bár ez nem ide tartozik).
Aznap nem mentem dolgozni, megakartam várni a kabátost. De ő nem jött. 35 évvel később, mikor az egyik újság megírta, hogy a kabátos rejtélyes ügyben meghalt, a blue cafe-t emlékműnek nyilvánították. Furcsa belegondolni, hogy mit is tehettett azért, hogy megmaradjon a kávézó, és mi mégis évekig gúnyoltuk. Bárki aki szembe jön veled az utcán, bármilyen furcsa külsejű is, lehet hogy valakinek a titkos mindennapi hőse.
