az ablakpárkányon ülve, figyeltem az esőcseppeket, miket megvilágított, megszínesített az ezernyi autó tarka fénye. esett. november esős hónap, gondoltam majd sóhajtottam egyet. ahogy néztem szemeim elgyengültek, az utca homályba borult, majd elragadott az álom. nem fáztam. egy kötött takaróba burkolóztam. a kedvencembe. puha volt, kényelmes, s meleget adó. mikor felébredtem már nappal volt. óriás ködfátyol borította be a várost. a kocsik ugyanúgy száguldottak el, ahogy szoktak, s senki se vette komolyan a szürkeséget. ez már sokszor megtörtént, gondolhatták. ami gyakori, arra sokan nem fordítanak egy csepp figyelmet se. mert az úgy is lesz. mindig lesz, s örökké ismétlődni fog. csak kevesen veszik észre mennyi mindent tartogat egy apró-cseprő pillanat, csak kevesen élik meg úgy igazán.
