¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
- Jó napot! - köszönt a mosolygós arcú, kékszemű, rúzs-vörös hajú eladó lány, aki éppen most nézett fel, s rakta le a büszkeség és balítéletet, amint meghallotta az ajtóra akasztott kis csengők csilingelését.
- Üdv! Egy Latte-t kérnék - raktam le kimerülten a táskámat a legközelebbi székre, miközben egy nagyot sóhajtottam az út másik oldalát nézve, fáradt szemeimmel.
- Hosszú nap? - kérdezte megértően a lány, miközben átnyújtotta nekem a szívecskés habos kávét.
Csak bólogattam, s kortyoltam egyet a kávémba. Lehetett rajtam látni, hogy egy nagyon nagyon hosszú nap áll mögöttem, s ez igaz is volt.
- A szerencse az hogy, diplomás, okleveles felvidító vagyok - nézett rám magabiztosan - hidd el, ha elkezdek mesélni a nap mint napi vevőkről, hamar felderülsz.
- Rendben próbáljuk ki! - kezdtem kíváncsi lenni.
- Látod azt a rózsaszín táskás csajt aki mini zsebtükrében nézi magát? - kezdte - Ő London Baretts. Színésznő, fodrász, kozmetikus, masszőr és plázacica. Bár amennyit keres... simán megengedheti magának. Bár nem csak a kereset... néhányan fizetnek feleségtartásdíjat
- Komolyan? Hányan? - fordultam felé meglepetten
- Hát... Csak úgy 3-an, 4-en...
Még néhány emberről beszélt, de én már kinéztem magamnak azt akiről a legtöbbet akarok tudni. Szőke hajú, kékszemű középmagas, 20-as éveiben járó pasas, mégis borongós.
- És róla mit kell tudni? - mutattam az előbb említett férfire
- Oh... Ő érdekes alak. Minden nap kb négykörül, belép, rendel két kávét, legtöbbször Capuccino-t, leül az ablak melletti asztalhoz, s az egyik kávét az üres székre rakja. Mintha várna valakit aki sose jön el...Sokan próbálkoztak, hogy leüljenek mellé, még London is, de senkit nem enged leülni.
- Akkor neki semelyik csaj se jó? - néztem a pasira gúnyosan
- Úgy tűnik de nem hiszem...- változott komorrá a hangja - Másfél éve halt meg a felesége... azóta jár ide.
Még percekig néztük az embereket, beszélgettünk, néha, néha rápillantottam a srácra. Egyszer csak felállt, s elindult a pult felé.
- Köszönöm Katniss! - nyújtotta át a pénzt az eladó lánynak, aki közbe rám nézett, s azt suttogta hogy, "tudja a nevem?!".
A rejtélyes fickó kisétált, mi pedig csak félpercig néztünk utána.
Másnap, ugyanabban az időben, mint mikor tegnap kimerülten tértem be a kávézóba, a pasas ugyanott ült a mellette lévő széken gőzölgő kávéval, s látszólag belemerült egy jó könyvbe. Ekkor érkezett meg Katniss, a szeplős, mosolygós vöröske, aki most aligha figyelt a férfire, csak egyenesen a pult felé szaladt, ledobta a krémszínű kabátját, s sötét zöld táskáját.
- Szia - mondta zihálva, s felöltötte a vászon kötényét - Porsha ki fog nyírni!
Porsha Thompson egy kifejezetten amerikai, középszerű típusú sztár. Más kontinenseken a nevét se hallották, de itt istenítik. Először színésznő, énekes volt, majd divattervező, később ennek a kávézó családnak a vezetője lett. Mindig hivalkodó ruhákban jelenik meg, sok parfümmel, s hosszú műkörmökkel. Csak a legközelebbi hozzátartozói tudják a korát, állítólag még az unokatestvérei se tudják, de ez persze csak "pusztán titoktartási célból van".
A nő akiről éppen az előbb meséltem, most toppant be az ajtón, de úgy, hogy a kicsiny csengők most nagy csörömpölésben törtek ki. Megállt a szoba közepén, úgy, hogy "megjöttem, csodáljatok", körül nézett, majd fennakadt a szeme azon a bizonyos srácon, lenézett a másik székre, majd közelebb lépett, lehajolt, s nyálas hangon ennyit mondott:
- Leülhetek?
- Elnézést, de várok valakit - nézett rá a pasi, majd folytatta az olvasást
Porsha vállat vont, mintha még lenne ezernyi ilyen, s gőgös lépteivel, magassarkúban célba vette a pultot.
- Katniss! - szólt hangosan a lánynak, aki egyfolytában csak sürgött-forgott, mióta ideért
- Igen? - jött oda hozzá. Haja kócosabb, arca fáradtabb volt a szokottnál
- Tudsz valamit arról a férfiről ott az ablak mellett? - forgatta a szemét elég látványosan
És innen kezdődött a mesélés melyet tegnap én is átéltem, de mivel Porsha mégis csak Porsha, többet akart tudni, s arra kérte a lányt, hogy üljön le az alak mellé, s faggassa. Ebbe Kat nem egyezett bele, de arra sikerült rábeszélnie (mert szereti az állását), hogy próbáljon meg vele legalább beszélgetést kezdeményezni.
Katniss nagyot sóhajtott, majd elindult az asztal felé. Lassan ment, kicsit izgult. Még sose váltottak egy-két szónál többet. Még a problémáját is a testvérétől tudja, aki egyszer eljött a kávézóba, megnézni, hogy mi újság a bátyjával. Végül is ez egy jó húg dolga, nem?
A lány odaért, megköszörülte a torkát, s feltette a legszimplább kérdést;
- Leülhetek?
"Leülhetek?", s erre a szóra a férfi becsukta a könyvet, felnézett Katniss-re, s halkan mondta;
