A Carnaby Varázslóképző - Mint két mágnes -

2. fejezet

Amikor megláttam a saját arcom máson, először nem tudtam eldönteni, hogy mit kellene tennem. Annyi minden történt az utóbbi egy napban, hogy még csak most esett le, hogy nem otthon vagyok.

Hirtelen hányingerem lett, ahogy kavarodtak bennem a gondolatok. A köpenyem kapucniját az arcomba rántva löktem félre Emilyt és szaladtam le a csigalépcsőn. Nem tudtam hova tenni a helyzetet, de abban biztos voltam, hogy nem ott kell tisztáznunk a problémáinkat egymással.

Egészen a körletünkig futottam volna, ha nem ragadja meg a kezem a folyosón egy öreg és mogorva tanárnő.

- Ms. Moon, elmondaná miért rohangál a folyosókon napfelkelte előtt? – vont kérdőre, de nem tudtam, hogy erre pontosan mi lenne a megfelelő válasz.

Rossz szokásommá vált, hogy a kellemetlen helyzetekben sírva fakadok, bár most igazából az utóbbi egy nap eseményei amúgy is megsirattak volna, szóval még kapóra is jött az alkalom.

(ejtsd: Dölakroa) tanárnő egészen egy festményig cibált a köpenyemnél fogva, majd valami kimondhatatlan varázsigét mormogott, amely hatására a festményen lévő ajtó mozogni kezdett. Bent, egy hatalmas iroda volt, amelynek belmagassága kb. 10 méter is lehetett. A fa különböző árnyalatai borították a falakat és a padlót, az asztala szépen, kézzel kidolgozott formákat mutatott. A falat a padlótól a plafonig nagy üvegbúrákkal fedett pókok lepték be, amikről egyébként nem tudtam eldönteni, hogy valódiak-e.

Egy nagy fekete székbe lettem leültetve, majd a tanárnő kettőt tapsolt, és a szoba összes gyertyája hirtelen meggyulladt.

- Rendben Ms. Moon, a tárgyra térek. A tanári kar, már több kihágásról is értesített és a mai kis hajnali kiruccanása rávilágított arra, hogy szankcionálnunk kell a tetteit. A büntetése egy hét kitiltás a Carnaby épületeiből, a végrehajtására reggel kerül sor. – ezzel pedig lezárta a beszélgetést, majd kikísért az irodájából.

Ezalatt a nap alatt, én azt hiszem történelmet írtam. Bekerültem egy varázslóképzőbe, majd fel is függesztettek. Vajon van rajtam kívül még olyan, aki ezt kivitelezni tudná?

A körletembe érve egyszerre sírtam és nevettem. Természetesen kínomban. A lányok már ott vártak rám, én pedig tüzetesen elmeséltem mindent a mai estémről. Mondanom sem kell, hogy egyszerre nevettek és sírtak velem ők is. Jó érzés volt végre barátokat találni, de nagyon sajnáltam, hogy pár óra múlva el is kell hagynom a körletem.

Ezen az estén a lányok úgy döntöttek, hogy megünnepeljük a közös kis barátságunk rövid, de lényegre törő kezdetét. Egészen hajnali 4-5-ig még beszélgettünk. Sok dolgot elárultak a Carnabyról, a tanárokról, az órákról és meséltek nekem arról a Mendes srácról is, aki egy nap alatt eddig 2-szer tett majdnem tönkre (mind testileg, mind lelkileg).

Az iskolai ébresztő pontban reggel 7-kor szólalt meg, még hozzá tubák hangjaiként. A lányokkal mindannyian szépen felöltöztünk, befontuk egymás haját – de Lucyval azért meggyűlt a bajom, hiszen neki a gyönyörű fekete haja bobként van levágva. Összecsomagoltam a ruháim, majd nagy levegőt véve indultam el a lányokkal reggelizni.

Matt álmos arca volt az első, amit megpillantottam a nagyteremben. Kedvem lett volna oda menni és valami frappáns poént ellőni, hogy „hosszú volt az éjszaka?" vagy „aki éjjel legény...", de sejtettem, hogy nem ez lesz a legmegfelelőbb alkalom.

A terem ma is csodálatosan nézett ki, az asztalok közepén hatalmas gerberák pompáztak, az ablakok mind nyitva voltak, és a konyha felől isteni illatok áradtak. Ha éppen nem lettem volna teljesen reményvesztett, valószínűleg az összes finomságot megkóstoltam volna, de amilyen szerencsés vagyok, biztosan ma is találtam volna valamit, ami miatt kellemetlen helyzetbe kerülhetek. Biztos, ami biztos, maradtam egy tál müzlinél.

Nem sokkal később Emily jelent meg, én pedig azonnal felkaptam a kapucnimat és megmutattam az arcom a müzlimnek. Emily – a hangjából ítélve – majd szétrobbant a dühtől. Egyszer-egyszer felpillantottam a tányéromból és akkor láttam, hogy mennyire nyúzott állapotban van. A haja kócos volt, a sminkje lesírt, és a talárját sem viselte. Viszont kifejezetten tetszett, ahogy állt rajta ez a fehér overál, hiszen így legalább én is megnézhettem magam élőben hátulról.

A nagy veszekedés után, Emily sírva rohant fel a körletébe, de senki sem követte. Matt, bár kicsit idegesnek tűnt, tovább nevetgélt a barátaival, akik láthatóan amúgy is jól szórakoztak az eseményeken.

A reggeli befejezése után Debora társaságában indultam el varázsgazdaság órára, hiszen még mindig nem jöttek értem. A folyosón sétálva rengeteg meglepődött arcot láttam, de ezt betudtam annak, hogy mindenki Emilynek néz engem. Deborával leültünk az egyik lépcsőforduló ablakának párkányába és ott várakoztunk.

Pillanatokon belül Emily kiabálására lettünk figyelmesek. Két fekete csuklyás férfi fogta a karjait és húzták őt a táskáival együtt végig a folyosón. Emily olyanokat kiabált, hogy „nem csináltam semmit, engedjenek el mert fel fogom jelenteni magukat" továbbá „nem értik, hogy hajnalban a körletemben aludtam? Hogy lehetnek ennyire fogyatékosok?". Ekkor pedig minden kitisztult. Delacroix tanárnő azt mondta, hogy a tanári karból már többen is panaszkodtak rám. Ez azért nem lehetett igaz, mivel rajta kívül, eddig csak Mr. G.-vel találkoztam. A kihágásokra pedig időm se lett volna, hacsak a férfi mosdós látogatásom vagy a lávasütis incidens nem számít kihágásnak. Mert ugye mindannyian tudjuk, hogy az egyetlen tényleg rám kenhető bakiért el is kaptak, így nem hiszem, hogy én lennék a legkiemelkedőbb bajkeverő.

- Utánuk kell mennem és el kell magyaráznom, hogy én tettem. – mondtam teljesen döbbent arccal, majd leugrotta a párkányról.

- Szerintem meg itt kellene maradnod és nem csinálni semmi hülyeséget. – ragadta meg a kezem Debora.

- De ő a testvérem! Nem vihetik el csak így! Ez az én hibám! – veszekedtem vele.

- Igen, rohadtul a te hibád, de Emily már így is rengeteg butaságot csinált. Legalább kap egy hetet, hogy átgondolja az itteni életét. – mondta Deby határozottan és teljes nyugodtsággal.

Tudtam, hogy igaza van, nem keveredhettem ekkora bajba már a legelső igazi tanítási napomon. Ha most kiderült volna, hogy az első éjszakámon már szabályt szegek, akkor biztosan eltanácsoltak volna. Azonban látnom kellett még egyszer őt. El akartam mondani, hogy mennyire sajnálom. Az udvaron értem utol őket, amikor is Emily már egy hintó hátsó ülésén volt. Nem tudtam tőle bocsánatot kérni és elbúcsúzni sem. Egy pillanat műve volt az egész, de rám pillantott és a szájáról annyit olvastam le:

„A háborút nem nyerheted meg Olivia Moon."