A Carnaby Varázslóképző - Mint két mágnes -

Emlékek - Emily Moon

A varázsvilág 35 évvel ezelőtt gyökeresen megváltozott, amikor a felsőbb vezetést új rendeleteket adott ki a fiatal varázslók iskoláztatásával kapcsolatban. A szüleim úgy nyilatkoztak mindig erről ez esetről, hogy biztonsági előírásokat vezettek be.

Mi már nem kezdhettünk gyerekként a varázslók között ez pedig azzal járt, hogy egészen a 16. életévünk betöltéséig nem is tudhattuk, hogy lesz-e varázserőnk vagy sem.

A születésnapunk augusztus 10.-én van, amely életünk egyik legsötétebb napját tartogatta.

Olivia mindig is sokkal okosabb és bátrabb volt nálam, az összes közeli rokon biztos volt benne, hogy narancsnak lesz minősítve, én pedig aranynak. Sokáig irigykedtem is rá, nagyon nehéz volt elfogadni, hogy valószínűleg én csak egy átlagos varázsló leszek.

Aztán elérkezett a nagy nap. augusztus 10.-én Mr. Greenhood és több vezetőségi tag érkezett a varázstalanok világában felépített házunkhoz. Több próbát is ki kellett volna állnunk, de Olivia mindegyiken elbukott. A nap végére én megkaptam az arany talárom és az összes többi felszerelésem, amire szükségem lehetett. Édesapám oda adta az általa készített pálcámat, amely a markolatának tetején egy arany színű kristállyal volt díszítve. Az egész pálca önmagában fehér volt, és a markolaton aranybetűkkel a monogramom lehetett látni.

Az ünneplés után Oliviát hatástalanították, amely miatt törlődtek az emlékei a gyermekkorunkról és a családunkról is. Mr. Greenhood vitte el ezek után egy számunkra ismeretlen helyre, hiszen a varázstalan varázslókat – a rendeletek szerint – teljesen ki kell vonni a varázsvilágból.

A családunk utoljára akkor kapott információt Oliviáról, amikor Mr. Greenhood eljött hozzánk jelenteni, hogy az elhelyezése sikeresen lezajlott. A könnyedség miatt, egy balesetből bekövetkezett amnéziának álcázták a történteket, továbbá Mr. Greenhood a nagybácsink, elhelyezkedett az iskolában rajztanárként, hogy szemmel tarthassa a testvérem.

Sosem éreztem akkora fájdalmat, mint amikor szétválasztottak minket. Oliviával bár nem voltunk az a tipikus boldog testvérpár, mégis, mintha a lábam alól csúszott volna ki a talaj, amikor láttam, hogy összerogy a hatástalanítás közben.

Az elkövetkezendő pár hét gyászhangulatban telt. Beköltöztünk Vendor városába a szüleimmel, és ott vártam, hogy elkezdődjön az iskola. Egyre jobban kezdtem elfogadni mindazt, ami történt, és elhatároztam, hogy a Carnaby Varázslóképző a nevemtől fog zengeni. Hiszen nem csak Olivia létezik, hanem én is.