Rózsabimbók /𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱 /3.könyv/

2.♞

Zenei ajánlás:  Dracula musical  Please don't make me love you.

- Szedd már össze magadat és legyél férfi!- szidta le az apja majd a kocsiba parancsolta őket mire mind a ketten be is szálltak mert volt egy dolog amitől mindketten féltek és az nem volt más mint a családfő haragja...

A családi vacsora már a végéhez közeledett mikor Lucius megelégelte a csendet ami minden egyes vacsora kötelező eleme volt de fontos mondandója nem tűrt halasztás így megtörte a kínosnak tűnő csendet egy határozott morranással.

Draco ijedten rezzent össze hiszen egyszer sem fordult elő,hogy étkezés közben valaki megszólaljon. De ezen nem csak ő hanem tulajdon anyja is meglepődött de ő a vonásait pillanatokon belül leplezni tudta.

-Míg te az iskola padot koptattad,addig én és Édesanyád azon munkálkodtunk,hogy neked kiválasszuk a lehető legszebb,legokosabb és nem legutolsó sorban egy aranyvérű lányt!- mondta kissé mosolyogva Lucius.- És természetesen a mi fajtánkból való.

Draco ha evett volna az egyszer biztos,hogy félre is nyelte volna de akkora szerencséje nem lett volna ,hogy ez a halálát is okozza de még kétségbe esett tekintet sem talált válaszra mert édesanyja lesütötte szemeit és kissé el is fordította a fejét ,hogy még véletlenül se kelljen szembe néznie fiával ellentétben apjával akinek fenyegetően villantak meg a szemei és égettek lyukat Draco mellkasába. De már érkezett a válasz  a kimondatlan kérdésre...

- Igen van 12 jelölt és ha Merlin is úgy akarja nyár végén már is nős ember leszel. És jövőre már akár édes apa is de ez már csak rajtad áll.- közölte Lucius majd könnyeden bele ivott a borába amely a család egyik hanem legszebb boros poharába volt töltve és mint ezen is ott ékeskedett a család címere és tekintélyt parancsoló szimbóluma a kígyó...

Draco most át érezte milyen lehet kétségbe esett prédának lenni ahogy apja hatalma szépen lassan megfolytja mint a kígyó kiszemelt áldozatát egészen annak utolsó kétségbe esett levegő vételéig... és ő meg a haláltól való félelem miatt még is csak fejtet hajt akarata felett... csak,hogy az univerzumnak más terve volt Draco Malfolyal.

Az ebédlő asztalnál még mindig csend uralkodott és vágni lehetett volna a feszültséget a két férfi között de Draco nem mert szólni mert félt ,hogy újra megtörténik ... 14 éves volt mikor apja utoljára kezet emelt rá de az volt élete legfájdalmasabb pofonja amit azóta sem hevert ki.

Felett mindent egy lapra és felemelte a fejét ,hogy apja szemébe nézhessen de már ennyitől is örülten vert a szíve mindig is félt szembe szállni apjával.

-Miért kell megházasodjak? Miért kell akaratod felet fejet hajtsak?Miért nem nősülhetek önszántamból?- kérdezte Draco remegő hanggal és még szája is remegésbe kezdett.-Nem szeretnék még megnősülni...

Ő elvből elutasította a kényszer házasságot mert ez már túlment az Atyai féltés határán ez már volt nos nem is tud az ember rá jó szót ami ezt kifejezi... és az ő gyermeki énje reménykedett abban ,hogy a zord külső érző szívet takar és neki is jár a szerelem akár egy férfi személyében is.

- Draco 6 éves korod óta arra nevellek,hogy nem hozz szégyent a család fejére így nekünk mindig is elsődlegesebb volt a rang és a vagyon mint ,hogy holmi szerelemből házasodjuk és ezzel te is tisztában vagy!- mondta szinte suttogva apja ami rosszabb volt mintha üvöltött volna vele.

Draco édes anyja még mindig nézett a semmibe így továbbra sem mutat jelét annak,hogy ő is hozzászól a dolgokhoz. Draco most fél vagyonát oda adta volna egy kis anyai szeretetért.

- Ez tiszta sor Apám de szerelem nélkűl nem fogan gyermek és így utód sem lesz...- kérdezte Draco még mindig állva apja tekintetét de nem számított arra,hogy ezzel a kérdés feltevésével olyan megrendítő választ kap ami az egész család gondolatába vetett hitét teljes mértékben megrendíti és össze zúzza.

- Te is megfogantál és egészségesen a világra jöttél.- mondta apja majd komor tekintettel felkelt és eltűnt az étkezőből ami Draco számára olyan volt,mintha egy kést döftek volna a szívébe.

Draconak ez volt az utolsó csepp a pohárba majd már így is könnyes szemeiből kibuggyantak az első sós cseppek.

-Anyám ez igaz?Én is csak a kényszer szülöttje vagyok?- zokogott fel Draco és talán most egyszer életében teljesen őszinték voltak az érzelmei.

Édesanyja könnyes szemmel végre fia felé fordult,tekintete csak úgy sugározta fájdalmat.

-Igen fiam te is csak azért fogantál meg mert meg kellet...-mondta őszintén édesanyja.- Ez volt az az egy dolog amit a sírba akartam vinni,hogy soha ne tudd meg.De mindezek után is mikor először fogtalak a karomban elszállt minden fájdalmam így nem is neheztelek rád emiatt és soha nem is fogok.

Draco üveges tekintettel hallgatta anyja szavait és hirtelen értelmet nyert minden... rá is egy szörnyű kényszer házasság vár és egy nem szerelemből fogant gyermek aki csak azért születik erre a világra,hogy tovább vigye a családi vagyont és a hírnevet.

És akkor ott megfogadta magának,hogy ő nem lép családja által kitaposott szenvedéssel teli útra.

- Ha megbocsájtasz én most távoznék!- kelt fel Draco a székről minden erejét össze szedve majd szobája felé vette az irányt de válla felett vissza nézett de hiába anyja ugyan ott ült de már sírás rázta törékeny testét de nem tudott mit tenni.

Az első éjszaka szörnyű volt és még rémálmok is gyötörték így csak egész éjjel a plafont bámulta és magában gyötrődött s félt,hogy szörnyű titkára egy nap majd fény derül...