Rózsák

Első rész

Huszonkét évesen, eljutottam arra a szintre, hogy meguntam az itthoni éneklést, a régi iskolában való fellépéseket a diákok elõtt és az apró falunapokat. Szeretem õket, és nagyon élvezem de úgy érzem feljebb kell lépni. Szerencsére legjobb barátnõm Viki segít ebben.

Amikor külön lakásba költöztem akkor ismertem meg. Õ lett a szomszédom, illetve én lettem az övé. Kedvesen átjött bemutatkozni és hozott nekem sütit is. Egy pár évvel idõsebb nálam, de jelenleg nekem csak õ van.

Testvérem nincsen, a szüleim nem itt laknak és amúgy sem fényes a viszonyunk. A barátaimmal megszûnt a kapcsolatom mikor felköltöztem Budapestre.

Egyedül élek, egy két és fél szobás lakásban, szó szerint mindig énekelek. Fõzés , mosás, fürdés, takarítás közben. És igazából bármikor. Viki egyszer meghallotta, hiszen panel ház, vékony falak.

Egybõl átjött, és megkérdezte, hogy mi volt ez a csodás hang. Én csak viccesen feleltem neki, hogy én voltam és azóta mindig bátorít. Képezd magad!

Õ sokkal bátrabb és belevalóbb mint én.

Ma õ is eljött velem, aszalódunk a sorban a napon, ketten, egy csomó ember között. Hogy miért?!

Jelentkeztem az X faktorba. Az elõválogatón már túl vagyok, most pedig jöhet a mentorok elõtti megpróbáltatás.

Hogy izgulok-e nem is kérdés, majd kiugrik a szívem a helyérõl. És tudom, hogy Viki is izgul.

- Nagyon ügyes leszel! - nézett rám komolyan Viki

- Igen, remélem. - néztem rá bizonytalanul

Egész gyorsan haladt a sor, megkaptam a számomat , amit a hasamra ragasztottak és leültünk egy terembe ahol tapintható volt az izgalom, lámpaláz és a bizakodás.

Mi is leültünk kettõ egymás melletti szabad puffra.

- Farkas Iza? - jött oda hozzám egy X faktoros pólós, statiszta

- Igen. - mosolyogtam rá

- Gyere kérlek, és a kísérõd is jöhet. - mondta nyugtató hangon

Felkeltem én is és Viki is.

Elõször egy kis szobácskába kísértek minket, ahol Istenes Bence várt ránk.

- Sziasztok! - köszönt nagy kedvel

- Szia! - köszöntem neki én is és Viki is

- Tesók vagytok? - kérdezte Bence

- Nem, csak barátnõk és szomszédok. - mondtam mosolyogva

- Na az tök jó. Izgulsz?

- Hú nagyon. - mondtam õszintén

Kicsit frusztrált ez a beszélgetés, olyan volt mintha betanult lenne a szövege, mondjuk lehet így is van.

Egyszer csak még egy statiszta srác megjelent , kezembe nyomott egy mikrofont és kérte, hogy kövessem.

A színpad elé vezetett és azt mondta ha int akkor mehetek.

A torkomban dobogott a szívem mikor kinéztem a színpad felé. Hatalmas fények, hangzavar, a sok-sok nézõ, a négy mentor. Uramisten, én ezt nem gondoltam át, most ha lehetne még haza rohannék de tudom, hogy nem tehetem.

Bár végül is ki tudná meg?!

Annyit gondolkodtam a meglógáson, hogy a statiszta már intett is, nekem pedig el kellett indulnom.