𝗥𝗮́𝗱𝗵𝗮𝗻𝗴𝗼𝗹𝘃𝗮 (𝖤𝗇𝗁𝗒𝗉𝖾𝗇 𝖿𝖿) [lassan halad]

3. 𝗪𝗮𝗿 𝘇𝗼𝗻𝗲 𝗿𝗼𝗼𝗺

Július 8. Csütörtök

- Vááááá - hallottam egy üvöltést, majd bombaként nehezedett rám egy test.
- Ha egyszer felkelek... és beazonosítom, hogy ki vagy.... meghalsz. - motyogtam rekedten, de nem kellett sokat agyalnom sanyargatóm kilétén mert csak egy ember tesz ilyet.
- Sunoo te köcsööög - nyújtottam el az ö-t hisztizve. - tudod, hány óra van? De a sötétség alapján biztos hajnalok hajnala.
- Egy: le van húzva a redőny te észlény. Kettő: lassan dél lesz. Három: holnap van a tábooooor - üvöltötte, majd nemes egyszerűséggel lehúzta rólam a takarót. Ha nem ismerném ilyen régóta már megsértődnék.

Ekkor realizáltam utolsó mondatát és mint flash kilőttem az ágyamból. Útközben tarkónvágtam a rózsaszín hajtömeget, majd tovább dzsasszoltam a fürdőszobába. Egy röpke 10 perc után amikor kész lettem a reggeli rutinommal, visszamentem a szobámba.
- Na végre, azt hittem már beragattál. - pislogott rám unottan.
- De vicces kedvében van ma valaki. - forgattam meg a szemem. Nehogy azt higgye bárki is, hogy sokat forgatom a szemem (mert nem), de vannak emberek akik egyszerűen kiváltják belőlem ezt a reakciót.

És most jön az a rész amikor a tábor miatti izgulástól vagy bepörgök, vagy bunkó leszek, vagy leütök valakit. Mondjuk az utóbbi már megtörtént.

Amikor már felöltöztem és beágyaztam, nagy svungal kitártom a gardróbóm és segítségkérően néztem Sunoora. Hát igen ha megyek valahova akkor sosem tudom eldönteni mit vigyek. Nem akarok túl sok ruhát vinni ami esetleg fölösleges, de nem is akarok túl keveset.

- Tudod, hogy segítek. Azért vagyok itt.
- Mondtam már, hogy imádlak?
- Csak úgy ötször egy nap.
- Most elrontottad a pillanatot. - csaptam rá a karjára állsértődöttséggel.
- Amúgy... - kutakodtam a ruhák között. - alig van pulcsim. - sandítottam legjobb barátomra. - És mondjuk... nem lenne kedved adni egyet? Például azt ami rajtad van. - kértem bociszemekkel.
- Úgy tudtam, hogy erre megy ki a játék. Tessék nesze vidd, ne is zavarjon, hogy már a kedvenc AC/DC-is pólómat is bebúrtad. - kezdett el durcizni, ami nem nagyon zavart mert megkaptam az áhított pink pulcsiját, amin neon zöldel rá volt írva, hogy Ghostbusters.

(=^･ｪ･^=)

Egy gyenge három óra után teljes mértékben háborús övezetté vált a szobám. Minden ruha szanaszét volt pakolva, egy nadrág az ágyamon, egy póló a székemen, egy zokni a lámpa tartóján (?), plusz Sunoo fejbedobott az egyik melltartómmal mondván, hogy pakoljam be mert biztos kelleni fog a kettő. Erre csak elérzékenyülve néztem rá. Biztos nekem van a legjobb barátom az egész világon.

- Amúgy most nézem, hogy raktak föl a táncos csopiba egy ajánló listát, hogy mit kéne vinni a táborba. - bökte felém a telefonját Sunoo.
- Mutiii - kaptam ki a kezéből.
- Amúgy neked is van telefonod na mindegy. - sohajtott megadóan.
- Póló, nadrág, cipő, váltó cipő, táncos cipő... minek ennyi cipő? Aztán esőkabát, egészségügyi dolgok, női dolgok... BETÉT úristen nem raktam el BETÉTET - viharzottam el a fürdőszobámba ami a szobámmal szembe volt.
- És az a másik nem kell? Tudod az az izé... ami hasonlít a kanpóra de mégsem az...
- Tampon? - kérdeztem visszafolytott nevetéssel.
- Á igen! Az nem kell? - kérdezte ártatlanul. Hát én mindjárt megeszem de cuki.
- De kell, köszi hogy szoltál. - matattam tovább egy nevetés kíséretében, aztán hirtelen megtorpantam. - Te mikor fogsz bepakolni? - néztem rá előre sejtve a választ.
- Ráér az holnap reggel indulás előtt. - legyintett hanyagul. Tipikus fiúk.

Miután átveséztük az ajánló listát és nagyjából be is pakoltam mindent, neszezést hallottunk meg lentről.
- Megjöttem! - hallatszott fel anyu hangja.
- Szia, itt vagyunk fennt! - üvöltöttem vissza. Elcsodálkoztam, hogy hogy elszaladt az idő, mert általában anyu 6 körül szokott hazaérni. Most sem volt másképp 6.17-et mutatott az óra.
- Sunoo-ya, szerintem most már menjél haza és kezdj el pakolni mert holnap nem lesz időd rá. - kezdtem el bökdösni a babzsák fotelemben ülő lustaságot.
- De nincs kedveeeeem - hisztizett. Fhú rosszabb mint egy gyerek.
- Nem baj én meg azt mondom, hogy emeld meg a cuki kis fencsód és takarodjá má haza pakolni. - mondtam miközben egy "enyhét" löktem rajta, minek következtében találkozott a pofija a padlóval.
- Te vadállat... - nyöszörgött a földön szenvedve.
- Tudod hogy szeretlek naaa Sunoo mici mucikaaa - kezdtem el neki gügyögni.
- Ne! Csak ezt ne! Inkább megyek csak ne folytasd. - Én csak nevetve öleltem meg az éppen feltápászkodó fiút.
- Holnap akkor majd jöttök értem? - tolt el magától, hogy a szemembe nézhessen.
- Igen, 6.10-re legyél a kapuban, mert 6.30-kor indul a közös busz az egyesület előtt.
- Okés - mosolyodott el majd arcon puszilt és elment. Nem kísértem ki úgy is tudja mi a dörgés. Hallottam lentről ahogy elköszön anyutól, majd egy ajtó nyitódást és csukódást.

(=^･ｪ･^=)

- Drágam, akarsz mondani valamit? - kérdezte anyu kérdőn amikor már vagy hatodjára ültem fel és le a konyhapultról.
- Nem... csak izgulok. - sóhajtottam.
- Na gyere ide! - mondta széttárt karokkal abbahagyva a vacsora készítését. Szorosan megöleltem, míg a hajam simogatta.
- Nem lesz semmi baj Eunji. Próbálj egy kicsit ellazulni és rájössz, hogy az emberek nem is olyan rosszak mint ahogy azt gondoljuk. - mondta csendesen. - És ne hidd azt, hogy nem vagy szerethető, csak ezt nem minden ember veszi észre. Próbálj meg egy kicsit megnyílni és akkor igaz barátokat tudsz szerezni. Rendben kincsem? - tolt el magátol majd megcsipkette az arcom. Erre csak durcisan elhesegettem a kezét.
- Köszönöm anyu. - mondtam halk, de hálás hangal. Minden nap mond ehhez hasonló dolgokat mert tudja, hogy mennyire zárkózott vagyok az idegen emberek felé.
Mondatomra csak elmosolyodott és folytatta a vacsora csinálását.
- Á jut eszembe. Van nálad pénz? Adjak? Mennyi kell? - zúditotta rám a kérdéseit.
- Van, kaptam a munkahelyemről.
- Nem baj inkább legyen nálad több mint, hogy aztán szükség van rá, de nincs. - indult el a pénztárcája felé határozottan.
- De neee anyu nem kell, inkább menj el a barátnőiddel szórakozni. - de már késő volt a kezembe nyomott egy közepes összeget és félelmetesen választ nem tűrő hangal kijelentette, hogy igen is el fogom rakni a táskámba.
- Hát jó. - indultam föl a szobámba majd elkezdtem keresni a pénztárcám. Miután elraktam, fáradtan nyúltam végig az ágyamon. Nem is tudom meddig bámultam a falat, amikor is anyu hangjára lettem figyelmes.
- Kész a vacsora! - üvöltött föl. Egy sóhaj kiséretében kanalaztam össze magam és elindultam a konyha felé. Már vártam, de izgultam, továbbá egy kicsit tartottam is a holnapi naptól. Kicsit félek az új emberektől, ha Sunoo nem lenne akkor valószínüleg a suliban is egyedül lennék. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy oviban megismerkedtünk és hogy azóta elviseli a hülye fejem.

--------------------------------------------------------------

Ma reggel arra keltem, hogy több mint 100-an megnézték a sztorim pedig még csak pár rész van kint, köszönöm!❤ Az események igazából mostantól fognak majd beindulni, remélem ez nem lett most egy uncsi rész. Szép hétvégét mindenknek!🥰