Az én történetem (Eldarya ff.)

A csata, avagy a veszteségem

Fentről támadtam a kis lényelre, és védtem társaim. A legszomorúbb az volt, hogy ha a kis lények meg karmoltak minket mélllyebben az azonnal halálos volt így iszonyatosan oda kellett figyelni mindenre. Akik repültek azok inkább a lent lévő társakat védték még azok harcoltak.

Mind végig szemmel tartottam barátaim, féltem őket elveszíteni, jobban talán mint, ha én halok meg.

-Hivekri! Jiwero! -zagyválta az egyik mire én csak nagy szemekkel néztem rá mire az egy hatalmasat ugrott és majdnem el érte a lábam, ijedten fel húztam majd fejébe vágtam az egyik törömet.
-Varali! -kiáltottam a szárnyas nőnek aki engem nézett. -Ezek...
-Láttam... - fejét meg rázta és újra támadásba kezdett.
Tudnak beszélni és ugrani is...
-Ykhar! -hallottam Miiko hangját, sgybol oda kaptam a fejem. Mikor a nyúl lányt tartotta a kezében miközben próbálta védeni magát. Azonnal oda repültem majd le szálltam elé.
-Vidd be. Védelek. -mondtam majd le ütöttem a földre egyet minek zöld vére a cipőmön landolt, a másik kettőt pedig a töröm segítségével öltem meg. Ahogy le kaszaboltam őket éreztem, hogy valami hív be... Valami nem stimmelt...

Mikor nagyjából tiszta lett be léptem az épületbe és egyből neki támasztottam az ajtónak az egyik szekrényt.

-Miiko? -néztem a nőre ő viszont csak zokogott miközben Ykhar volt a karjai között, a lány jobb combja vérben úszott... mellkasa pedig nem emelkedett.
-Ő...ő... -dadogott ekkor meg láttam a lépcső tetején Ezarelt rengeteg fiólával a táskájában. Meg ráztam a fejem. Az elf sarkon fordult majd vissza ment rendelőbe.
Kintről be hallatszott a hang. A kiáltások, a fegyverek hangja, a lények hangja. Rengeteg ember volt ide bent is viszont senki nem nézett Miikora.

Nem maradhattam itt de képtelen voltam itt hagyni Miikot így... Tudtam, ha be törnek ide meg védik őt, de első a kristály védelme...
-Hé te! -néztem az egyik tündérre aki felém fordította fejét. -Vidd fel Ykhart Ezarelhez. Tudom, hogy.... már nem él... - a hangom kissé még remegett. -De szép temetést érdemel. -a férfi oda ment Miikohoz és lassan ki emelte a lányt a kitsune öléből. Miiko csak végig nézte ahogy el viszik. Bíztam benne, hogy rendben lesz... Hisz rendben kellett lennie.

Ebben a pillanatban az ablak be tört és b jöttek rajta a lények majd be tört még egy ablak. Miiko kénytelen volt fel állni és ő is harcba lendült bár már csak a düh fűtőtte őt. Én se tétlenkedhettem, ki szedtem a töröm a tokjából a töröm és el kezdtem kaszabolni.

Bele vágtam a töröm az egyikbe viszont egyből jött a másik. Ez így nem lesz jó. Valaki le rántotta rólam majd a hátam mögé állt.
-Én mögötted, te mögöttem. Védjük egymást. Érted, szerelmem? -hallottam Nevra hangját. Bólintottam. Nem mentem tőle messzire hisz akkor be furakodtak volna közénk és hátba támadtak volna így végig szinte tapadtunk egymáshoz és csak akkor támadtunk ha közel kerültek hozzánk.

Szívem zakatolt az adrenalin miatt, és a sok kioltott élet miatt. Már-már sajnálat nélkül öltem őket meg, ami még rémisztett. Ők csak jöttek mintha nem akartak volna meg állni, mintha végtelenül lettek volna, úgy éreztem sose lesz jobb. Semmit nem ért az, hogy, öljük őket hisz mindig csak jöttek.

Idegesen vágtam bele a lény testébe a tört majd ki húztam azt, a zold vér már be borította a tört, szinte már engem is. Nevra mögöttem kitartóan kaszabolta őket hol törrel, hol karddal. Kintről pedig Valkyont láttam aki a szakadó esőben kaszabolta őket felette pedig Varali védte őt. A figyelmem csak egy másodpercre lankadt le így kissé még karmolt az egyik. Felszisszentettem majd fejbe vágtam azt, ami holtan terült el előttem.
-Jól vagy? -kérdezte Nevra.
-Túl élem. -a seb hála az égnek nem volt mély viszont iszonyatosan mart és csípett.
-Gyere! -fogta meg a kezem majd el kezdett kifelé húzni, Valkyon felé. Végig futottunk a lényeken, hol-hol át ugrálva a testeken... Bár reméltem, hogy nem látok a mieink közül olyat aki közel is állt hozzám. Ahogy oda értünk Valkyonhoz háromszögbe álltunk fel és úgy öltük őket.
-Yuno... -hallottam anyám hangját a fejemben. Az ég dörrent egyet, én pedig kezdtem szédülni.... majd el sötétült minden.

Egy villanás kíséretében tértem magamhoz viszont nem ott keltem fel ahol voltam. Világos volt minden mintha.... a kristályban lennék?
-Yuno... -nézett rám anyám.
-A-anya? -pislogtam nagyokat.
-Van egy gyorsabb mód is, hogy vége legyen ennek... -jött közelebb hozzám miközben a keze világított.
-Mi?
-Nem tudom készen állsz-e rá. -ingatta a fejét. -Sokba kerül neked.
-Kész vagyok bármire. Nem akarom, hogy a barátaim meghaljanak.
-Ez az életedbe kerül... -tenyerét az arcomra helyezte, hirtelen meg remegtem. -Képes vagyok energiát át adni neked ami meg öl téged.... és engem le gyengít, a kristály bár túl éli... és Eldarya is.
-Te... te miért nem tudod ezt a energiát magadtól...
-Abba a kristály bele pusztul... mert én meghalok... -szakított engem félbe.
-Én... nem tudom...
-A mágia meg öli mindegyik olyan lényt. Eldarya meg menekül. A kristály túl éli.

Szemeimet le sütöttem... Azt hittem boldog leszek Nevrával és a barátaimmal. Gyerekeim lesznek, boldogan növekvő fel.... Erre... ismét bele szól a kötelesség.

-Nincs választásom.... -néztem fel rá szemeimböl pedig elő törtek a könnyek. -Képtelen vagyok el veszíteni a barátaimat. -a szemem előtt le pergett az, hogy mi lehetett volna. -Nincs esélyünk ellenük, ugye? Csak így?
-Igen.... -már az ő szemei is könnyekkel teltek meg. Nem csodáltam... a saját lányát kell meg ölnie...
-Hajlando vagyok el fogadni.... -néztem fel anyámra. -De kérlek... mondd meg Nevrának amint lesz elég energiád, hogy mennyire sajnálom... és mennyire szeretem őt... -zokogtam neki. Anyám bólintott majd kezei jobban kezdtek el világítani majd az egyik keze a gyomrom előtt állt meg.
-Sajnálom kis angyalom... -suttogta majd egy hatalmas nyomást éreztem a hasamban majd azt ahogy valami meleg folyik le és cseppen le a földre.

Nagy puffanással értem földet, éreztem, hogy "vissza jöttem".

-Yuno! -hallottam Nevra hangját.

*Nevra szemszöge*

Minden egy szempillantás alatt történt...
Yuno a földre zuhant majd szinte az összes kis lény meg állt és ránk nézett ijedten, én pedig le gugoltam Yunohoz.

-Hé, hé! Szerelmem! Ébredj! - szolongattam őt, de nem reagált semmit, hirtelen egy lila búra jött ki a testéből ami el lökött magától... és vér tocsa alakult köré. -Yuno! - mentem volna hozzá de a búra nem engedett be, ahogy körbe néztem a lények le fogytak mintha megfagytak volna.

Miféle mágia ez?!

Ijedten ütöttem a búrát miközben láttam ahogy a vértócsa növekedik a szerelmem körül, Valkyon le dermedt a félelemtől....
Yuno szárnyai elkezdtek szürkésedni majd lassan le porladt a hátáról.
-Yuno! - kiabáltam, már-már zokogva, ekkor a búra el kezdett reped repedni majd egy hatalmas robbanás keletkezett ami körbe járta egész HQ-t és a falut talán egész Eel-t is, az összes kicsi lény pedig hamuvá porladt, ahogy a por le ért a földre kicsi virágok nőttek ki a földből.

Kaptam az alkalman, oda kusztam Yunohoz de mikor meg érintettek a testét el borzadtam... hisz jéghideg, azt se hallom ahogy a szíve dobog.
-Yuno? - ejtettem ki a nevét, reménykedve, hogy csak süket lettem vagy valamit rosszul hallok... Nem akartam hinni a szememnek. -Yuno! - zokogtam, a lányt magamhoz öleltem és zokogva szorítottam magamhoz a hallott szerelmem testét...

Lassan meg jelentek a többiek is... ám nem tudtam fékezni a érzelmeim, csak öleltem magamhoz a testet. Leiftan meg jelent mellettem, szemei ijedten nézték a testet...

-Nem tudjuk mi történt... - hallottam Valkyon gyenge hangját, Leiftan megsemmisűlve ült előttem, Miikoból és Ezarelből is csalt néhány könnycseppet.

Megszünt körülöttem a világ... csak zokogtam, nem tudtam másra gondolni csak arra, hogy többé nem hallom gyönyörű hangját, nem látom a mosolyát...

A testét fogtam magamhoz egy kis reményt fűzve ahhoz hátha fel ébred de már a szíve nem vert... így csak magamat akartam álomba ringatni...

Hirtelen hatalmas fény lett előttünk... lassan fel néztem... az Orákulum volt az, ajkait harapott ahogy látta halott lányát, de úgy tűnt már elfogadta.

-Sajnálom... Ez a mi döntésünk volt... - ahogy ezt ki mondta az Orákulum elkezdett csengeni a fülem a dühtől.

Ő miatta halott?

Hallatszott a hang a fejemben... ökölbe szorítottam a kezem, Yuno testét lassan át adtam Leiftannak... majd rá néztem az Orákulumra.

-Ezt te tetted vele?