Weasley Bonyodalom - Weasley Ikrek ff.

3. rész

Avery Malfoy szemszöge :

- Neked bejön Annabelle Wilson? - néztem bele barna íriszeibe a fiúnak, mire ő megnyalta alsóajkát, és erősebbre fogta szorítását csuklómon. Vajon mi járhat most az eszében? Biztos nem repes az örömtől amiért pont én jöttem rá titkára. De mit tehetnék? Hallok amit hallok...

George közelebb hajolt hozzám pár centivel, és felnevetett, gondolom ezért, hogy csillapítsa a benne felgyülemlett ideget. Biztos attól fél, hogy mi lesz, ha valaki is megtudja az én jóvoltamból titkát. Egy lépéssel közelebb vagyok az ingyen jótettért...

- Miért? Talán zavar Malfoy? - hajolt közelebb fülemhez, ezzel éreztetve lélegzetvételét, mi egyenletesebb volt egy alvó mormotáénál is. Félelem jele nincs, s ha volt is, már eltűnt

- Engem? Miért zavarna Weasley? - mondtam el igazam. Az egyetlen dolog ami most zavar, az a fülembe fújó Weasley.

- Téged nem lehet hamar felzaklatni, nem igaz? - suttogta lágyan fülembe, majd érzékien egy kisebbet rá is harapott. Szirénáim fejemben egyből felgyulladtak. Hogy tudta ezt ilyen nyugodtan megtenni egy Malfoyal?

- Mit csinálsz? - löktem volna el magamtól - ezzel megvédve személyesterem - mire ő csak mégjobban közelebb jött hozzám, így már egész felsőtestünk egymásnak simult. - George, menj messzebb! - néztem rá parancsoló, s megtörhetetlen tekintettel, ám nem hinném, hogy őt ez egy kicsit is meghatotta volna, mivel nemhogy messzebb ment, még fejét is ráhajtotta vállamra.

- Minek hívtál? Mond ki még egyszer. Egyszerűen fenomenális tőled hallani. - motyogta vállamba, miközben ha érzékeim nem csalnak, akkor mély szippantásokat vett el a vállamon lévő anyagból.

- Weasley, azt mondtam, hogy szállj le rólam! - próbáltam két kezemmel ellökni magamtól, ám nem sikerült, hisz egyértelmű volt, hogy ő az erősebb, nem én.

- Mond ki a nevem. Akkor talán. - vette le fejét vállamról, és helyette inkább egyik hatalmas kezével megtámasztotta fejem, majd alsófelével lökött rajtam egy kisebbet, mi elég volt ahhoz, hogy elvesztve egyensúlyom, fejem pont rádőljön kézfejére, és emellett hasfalammal - mivel egy fejjel magasabb nálam - megérezzem dudorodó tagját... Már sok ilyenbe volt részem - hisz nemigen vagyok ártatlan, ha fogalmazhatok így - de ebben a pillanatban ez a mozdulat igenis meglepett, és legszívesebben úgy viselkednék épp, mint egy szűz tízéves.

Lássuk be, ki gondolta volna, hogy a csak mókával foglalkozó George Weasleynek van egy olyan oldala, melyben egy szertárban fülleszti a levegőt valakivel, ráadásul már a gondolattól is érdekes helyzetbe hozza saját magát?

- George, George, George! - mondtam ki nevét a pillanat megszeppenése miatt csukott szemmel. Ez végre bevált, hisz a fiú fejét felemelte vállamról, ám messzebb még mindig nem sikerült elmennie, pedig az zavart a legjobban a sok közül.

- Hé, nézz rám. - nyúlt állam alá, majd feljebb emelte fejem, ezzel késztetve, hogy ténylegesen ránézzek. - Félsz? - döntötte egy kicsit oldalra fejét. Barna íriszei csak úgy csillogtak a vágytól, s vörös haja össze - vissza állt fején - mint egy szénakazal - mi nem is áll olyan rosszul neki. Most hogy közelebbről találkozhatok vele - és van időm valamilyen módon az arca minden egyes részét tanulmányozni - egy Weasleyhez képest nemis néz ki olyan rosszul.

- Nem félek George. - jelentettem ki egy nagy levegővétel mellett, mi segített a zakatoló szívem lecsillapítani. Nem félek a most történő dolgoktól - hisz hozzászoktam saját módomon - inkább attól ijedtem meg, hogy miért vele, miért most, és mi lesz ezután?

- Megcsókolhatlak? - nézett szemembe szikrázó szemeivel, s mikor kimondta mondatát, akkor éreztem, hogy tagja egy pillanatig megrándult. Tehát nem tud uralkodni érzésein.