Árny

Első fejezet

1. fejezet

Alec tudta, hogy borzalmas nagy hibát követ el azzal, ha nem fogja azonnal menekülőre. Képtelen lett volna megmagyarázni, mi tartotta vissza, de nem mozdult, lecövekelt az ajtóban, a szíve szinte kiütötte a mellkasát, annyira dobogott, mégis megbabonázva meredt az őt figyelő szempárba. Megbűvölte a vöröses írisz, az éjfekete haj, és bár az alak arca akár a maszk, mégis mintha rajta mulatott volna. Alec még levegőt venni is elfelejtett...
– Ki vagy? – nyögte ki, amikor végre sikerül magához térnie, és lopva körbesandított a szobában, hátha talál bármit, amivel egy támadás esetén megvédhetné magát, de csalódott.
– Azt hiszem, ezt én is kérdezhetném.
Alec sejtjeinek mélyére fúrta magát a reszelős, érzékien mély tónus, szinte megbénította a tudatát, pedig ilyen még sosem fordult elő vele. Bár tény, hogy nagyon függője volt a szexi férfihangoknak, de ezt a hatást eddig nem sikerült elérni nála.
– Ez az én szobám – jelentette ki, némi dühvel fűszerezve, amit a félelmemből nyert. Most már szó szerint megkapta azt a mosolyt, amit az imént biztosan csak képzelt, halványan ugyan, de tagadhatatlanul ott ül a férfi szája sarkában a szemtelen vigyor.
– Ebben biztos vagy?
Mintha jeges zuhanyt öntöttek volna a nyakába. A világ hirtelen megremegett benne és körülötte, ahogy elöntötték a kétségek. Hiszen valóban csak néhány hete költöztek a házba, és bár nézett már be a gardróbszekrénybe, biztosra vette, hogy korábban üres volt... De mi van, ha tévedett?
Áltathatná magát azzal, hogy egy hajléktalan húzta meg magát nálunk, de annyira... nem emberinek tűnt a megjelenése. Horrorfilmek tucatjai jutottak eszébe, pedig mindig rettegett tőlük. A jeges félelem sarokba szorította, és meg mert volna esküdni, hogy az alak élvezi a gyötrődését, szinte rátapadt a tekintete.
Vajon mit szólna az anyja, ha lerohanna hozzá, hogy egy szörny van a szobában?
– Ha elárulod a neved, én is az enyémet – szólította meg újra az idegen. Alecnek kiszáradt a szája, muszáj volt megnedvesítenie a nyelvével, az alak pedig követte a pillantásával az apró mozdulatot. A fiú mély lélegzetet vett, hogy képes legyen csillapítani a hangja remegését.
– Alec – szökött ki a száján az igazság.
– Én Cale vagyok.
Alecnek átfutott az agyán, hogy a férfi viccel. Ugyanazok a betűk, amelyek az ő nevét is alkották, csak visszafelé, és kicsit variálva... Ez nem lehet véletlen, bárki is ez, szórakozik vele... Nem volt ideje szóvá tenni, mert Cale megmozdult, Alec pedig ösztönösen hátrált egy lépést, nem érdekelte, ha ezzel nyilvánvalóvá teszi, mennyire retteg. Az alak mozgása olyan folyékony volt, mintha nem is csontokból állna a teste, és benne felmerült, hogy talán így is van. Arra gondolt, hogy egy nyúlánk, megdelejező démon szállta meg a házukat, és ki tudja, mit tervez... Pedig nem is hitt az ilyesmiben, egészen idáig, most viszont kézenfekvőnek találta a magyarázatot.
– Mi vagy te?
– Mi? – kérdezett vissza Cale sértetten. Alec nyelt egyet kínjában, és ahogy az idegen előre lépett, ő hátra. A férfi feltartotta a kezét, jelezve, hogy nem akarja bántani, Alec legalábbis remélte, hogy ezt jelentette a gesztus. – Nincs mitől tartanod.
– A szobámban vagy, és fogalmam sincs, mit keresel itt, hogyan jutottál be, és azt sem tudom biztosan...
– Hogy itt vagyok-e egyáltalán? – segítette ki a férfi, mire Alec kelletlenül bólintott. Cale sokáig csak bámulta, még csak nem is pislogott. – Elárulok egy titkot, akkor hátha megnyugszol egy kicsit. – Kinyújtotta a kezét, az ajtófélfára mutatott. – Ez egy köztes tér, a te világod és az enyém között. Igen, ne nézz így, jól hallottad. Nem tudom átlépni a küszöböt, de te bármikor bejöhetsz hozzám anélkül, hogy átzuhannál az én világomba.
Alec tudta, hogy teljesen logikátlan hinni neki, mégsem érezte úgy, hogy hazudna. Erre Cale is rájött, mert a vonásai megkeményedtek, és hirtelen nekilódult, hogy a következő pillanatban egy láthatatlan falról visszavágódjon. Alec megugrott ijedtében, mert az utolsó pillanatig úgy gondolta, hogy a férfi el fogja kapni. Ez az arcára lehetett írva, mert Cale kinevette, mély, mégis kellemes hangon, Alec pedig szinte felengedett tőle az előzőek ellenére is. Cale visszatelepedett a földre, a falnak vetette a hátát.
– Tudod, eddig még senkivel sem találkoztam itt. Hogy kerülsz ide? Keveseknek van szemük a köztes időt vagy teret megtalálni.
– Fogalmam sincs, miről beszélsz – jegyezte meg Alec nem túl lelkesen, és viszonylag távol helyet foglalt vele szemben. Szerette volna látni, ha a férfi mozdul, mert ki tudja, nem csupán trükk volt-e az előbbi mutatvány, és valójában folyamatosan veszélyt jelent rá. Bár azt nem tudta, mit tehetne, ha Cale tényleg bántani akarná. Maximum roppant férfiasan sikít egyet, mire az anyja felrohan, újabb szabad prédát kínálva...
– Meglepődtem volna, ha bármivel is tisztában vagy – sóhajtotta Cale lekezelően. – Hány éves vagy, hm? Eléggé kölyöknek tűnsz.
– Tizenhat leszek – válaszolta Alec dacosan, mire Cale elmosolyodott, talán csak azért, hogy idegesítse.