Képtelen történet

4. fejezet

4. fejezet


"– A héten olvastam egy könyvet, és te jutottál róla eszembe – szólalt meg Robbie, miközben magára húzta a pólóját. Isaac érdeklődve pillantott fel rá.
– Én?
– Aha. A szereplőt majdnem úgy hívják, mint téged, csak nem Harrison, hanem Harris. Még a kinézete is olyan, mint neked. Sőt, pár dolog is egyezik, amit meséltél... – magyarázta Robbie, Isaac pedig frusztráltan dőlt hátra az ágyon.
– Remek.
– Szóval ne sértődj meg, de... az eredeti neveden mutatkoztál be nekem, vagy nagyon durván behülyítettél? – kérdezte Robbie, Isaac pedig pislogott párat, mire eljutott az agyáig a lényeg. Akkor viszont hangosan elkáromkodta magát, majd a nadrágjához sétált, kivette a tárcájából az igazolványát, és Robbie kezébe nyomta.
– Leellenőrizheted – sziszegte, majd nekiállt felöltözni. Robbie tanácstalanul bámult rá.
– Most megsértődtél?
– Kényes téma – vetette oda neki Isaac, de Robbie elkapta a karját, amikor el akart haladni mellette.
– Bocs. Csak túl sok az egybeesés, és megijedtem attól, hogy másnak adod ki magad – motyogta, Isaac viszont kirántotta magát a szorításából.
– Voltaképp nem mindegy? Csak szórakozunk, nem?
Isaac tudta, hogy bunkó, de nem érdekelte. Figyelte, ahogy Robbie elhúzza a száját, majd aprót bólint.
– De, voltaképp mindegy – ismételte meg a szavait, és egyetlen másodpercig sem tartóztatta, amikor kilépett az ajtón.
Isaac dühösen szedte elő a dobozt a zsebéből. Pedig napok óta visszafogta a cigarettát, aminek a fő oka az volt, hogy már ezt is Wayne vette neki. Alig várta, hogy végre fizetést kapjon, de arra még gondolni sem mert, hogy kivegyen egy kis szobát. Utált másokon élősködni, akkor is, ha a férfinak nem kis szerepe volt abban, hogy idáig jutott.
Félig szívta el a szálat, amikor a telefonja üzenetet jelzett, egyből kettőt. Az elsőnél csak legyintett. Wayne írta meg neki, hogy látja, de erre már reagálni sem akart. Egyébként is a másik név ragadta meg a figyelmét. Ralph másfél hónapja nem kereste, az ő hívásait pedig nem fogadta. Legutoljára annyit írt, hogy vigye el a cuccait, minél előbb.
„Mi legyen a jegyekkel?"
Hónapokkal ezelőtt foglalták le őket. Párja annyira lelkes volt, és ő imádta, amikor így bezsongott. Várta az előadást, és most keserűen gondolt bele, hogy az események hevében teljesen elfeledkezett róla. Attól pedig kifejezetten kikészült, hogy nem jutnak el rá együtt...
Gondolkodás nélkül hívta Ralph-ot. Remélte, hogy a férfi felveszi, mégis meglepődött, amikor megtörtént.
– Szia – köszönt bele bátortalanul.
– Szervusz.
Beleborzongott a lágy hangba. Túl sok emléket idézett, a hiánya újult erővel mart belé. Nem mintha nem érzett volna így nap mint nap, de most, hogy végre beszéltek, még erősebben rátört a depresszió. Nehezére esett egyáltalán megszólalni, de nem akart komplett idiótát csinálni magából.
– Menj el rá nyugodtan. Nagyon szeretted volna megnézni – ajánlotta, de Ralph válasza egy pillanatra teljesen letaglózta.
– Nem, én téged szerettelek volna elvinni rá.
– Én pedig imádtam volna, ha megteszed. – Csend honolt a vonal végén, Isaac pedig úgy döntött, ismét megpróbálkozik a lehetetlennel. – Hiányzol.
– Könyörgöm, ne kezdd, mert lerakom – sóhajtotta a férfi. – Eljössz értük? A dohányzóasztalon hagyom őket. Csinálj velük, amit akarsz, nekem nem kellenek.
– Rendben – felelte Isaac elszoruló torokkal. – Valamikor beugrom.
– Ha lehet, akkor, amikor dolgozom – vágta rá Ralph, mire Isaac szomorúan elmosolyodott. – Ha más nincs, nekem dolgom van.
Isaac nem tudott válaszolni. Kétségbeesetten kutatott téma után, hogy egy kicsit még tartson a beszélgetés, de hiába. Aztán csak állt az elnémult mobillal a kezében, és igyekezett nem összezuhanni az utca közepén.
Zavarta a távolság, ami közéjük feszült. Ralph annyira nyers és kimért volt, és Isaac hiába tudta, hogy a férfi csak akkor ilyen, amikor nagyon haragszik, nem tudott áttörni a dühén. Az igazsággal viszont nem állhatott elé, bolondnak hitte volna. Eljátszott a lehetőséggel, hogy megpróbálja bebizonyítani neki, de attól tartott, épp fordítva sülne el a dolog. Elvégre kinek kellene egy olyan pár, akinek úgymond nyitott könyv az élete egy idegen előtt..."