Képtelen történet

6. fejezet

6. fejezet

"Isaac keserű szájízzel lépett be a házba, amit évekig otthonának hívott. Pár másodpercig elidőzött az előszobában, mielőtt levette volna a cipőjét, hogy beljebb menjen. Már a nappalin haladt át, amikor összerezzent Ralph hangjára.
– Szervusz.
Isaac lefagyott, szüksége volt néhány másodpercre, míg meg bírt szólalni. A találkozás kivett belőle minden erőt, megölte a tudat, hogy a férfi néhány méterre van tőle, és ő nem mehet oda hozzá, nem ölelheti magához.
– Hogyhogy itthon? – préselte ki magából. Pedig tényleg tiszteletben akarta tartani volt párja kérését, ezért időzítette mostanra a hazalátogatást. Hát, ez félresikerült, bár nem ő tehet róla.
– Meghalt odabent a hálózat, délben mindenkit hazaküldtek.
– Értem.
Furcsa volt az egész. A némaság szinte tapinthatóan rezgett közöttük, Isaac úgy érezte, mintha fizikailag fojtogatná. Bármit megadott volna, ha egy pillanatra mindent visszacsinálhat. Csak egyetlen érintésért ölni lett volna képes...
Nem tudatos döntés volt, ahogy közelebb sétált. Lassan, időt hagyott Ralphnak, hogy megállítsa, ha akarja, de amikor nem tette, az reménnyel töltötte el. Amikor odaért hozzá, lágyan az arcára simította a kezét, és a szemébe nézve mondta.
– Annyira hiányzol...
Ralph egy pillanatra lehunyta a szemét. Isaac látta rajta, hogy vívódik, mégis ráfogott a kezére, és elvette a bőrétől. Isaac megsemmisülten engedte maga mellé a karját.
– A jegyek az asztalon vannak – mondta halkan Ralph, és hátat fordított neki, hogy otthagyja.
Isaacbe villámcsapásként hasított a felismerés, hogy ez az utolsó esélye. Utána lépett, a férfihoz simult, szinte könyörgőre fogta.
– Kérlek. Látom, hogy te is szenvedsz.
– Nem fogsz még egyszer bolondot csinálni belőlem.
Ralph megkísérelt kiszakadni az ölelésből, de Isaac erősen tartotta. Érezte, hogy a hidegség álca, ismerte Ralphot, a határozottság sosem tartott nála sokáig, ha róla volt szó, most is ebbe kapaszkodott.
– Sosem tenném – suttogta a fülébe, majd puszikat szórt a férfi nyakára. Ralph egy darabig tűrte, aztán fészkelődni kezdett.
– Isaac.
– Szeretlek – sóhajtotta Isaac utolsó próbálkozásképp, végső elkeseredésében. – Nem tudom elképzelni nélküled.
– Ez egy kicsit későn jut eszedbe – mondta Ralph, mielőtt végleg elszakadt tőle. Isaac fázott a hiányától, de már nem próbálkozott tovább. Feladta. A férfi ráadásul szembe fordult vele, és ő látta rajta, hogy bármi is jár a fejében, annak nagyon nem fog örülni.
– A könyvben nincs róla szó, de tudni akarom. Jogom van hozzá – szólalt meg Ralph, bár látszott rajta, hogy nehezére esik a szemkontaktus. – Hányszor csaltál meg?
– Tessék? Egyszer sem! – válaszolta Isaac felháborodva, és döbbenten jött rá, hogy a férfi nem hisz neki.
– Jó, akkor hazudj tovább. Csak ne nekem.
Ralph magára hagyta, Isaac pedig hosszan bámulta a hűlt helyét. Aztán felmarkolta a jegyeket, és szinte pánikszerűen hagyta el a házat. Nem akart sírógörcsöt kapni, és bár erre egész élete során még sosem akadt példa, most tisztán érezte, ahogy fojtogatják a könnyek.
Órákig járta a várost, mígnem kikötött a hídon, mint mindig, ha bántotta valami. Vonzotta a mélység, ilyenkor szinte elképzelte, ahogy kezeit kitárva belezuhan a semmibe...
Felült a korlátra, nem törődve a veszéllyel, és bámulta az alatta elterülő vizet. A folyó feketének, haragosnak tetszett, imádta a látványát. A benne tomboló érzelmekhez képest viszont annyira nyugodtnak tűnt, szinte már békésnek, ez a kettősség pedig megragadta Isaac fantáziáját. Elővette a telefonját, és lefotózta. „Hangulat" címszóval feltette a netre, aztán a cölöpnek támasztotta a fejét, és lehunyta a szemét. Nem félt. Ha leesne, sem bánná, bár szándékosan nem rugaszkodott volna el.
Ijedten rezzent össze, ahogy a mobilja megcsörrent a zsebében. Egy másodpercre elveszítette az egyensúlyát, épphogy korrigálni tudott. Rémülten hunyta le a szemét, a szíve majd kiugrott a mellkasából. A telefonja rendületlenül rezgett, ő pedig meglepetten bámulta a nevet a képernyőn. Az előzőek után álmában sem hitte volna, hogy a férfi bármi miatt keresné.
– Mit művelsz?
Ralph csak ennyit kérdezett, Isaac először nem is értette az aggodalmat a hangjában.
– Tessék?
– Hol vagy?
Isaacnek hirtelen leesett a nyilvánvaló. Majdnem felnevetett a képtelen szituáción, közben pedig szégyellte magát, amiért a frászt hozta a férfira.
– Nem készülök leugrani – sietett megnyugtatni.
– Érted megyek.
Isaac felsóhajtott. Jólesett neki, hogy Ralph félti, és sejtette, hogy a férfi korábbi hűvössége pont azt akarta takarni, mennyire szereti még mindig. Különben nem hívta volna azonnal, amint bajt érez.
– Csak mondd, merre, és indulok.
Ralph kétségbeesése letaglózta Isaacet. Tényleg nem volt semmi célja a fotóval, csak a szépségét akarta megosztani, de ahogy a férfi reagált, nem sok kérdést hagyott. Ő pedig kapaszkodni akart a reménybe, hogy így legalább van esélye, hogy megbeszéljék.
Míg várakozott, a távolban elterülő fényeket bámulta. A víz felszínén színes kavalkáddá alakult a város, Isaac megbabonázva figyelte a gyengéd ringást, ahogy a fények összefolytak. Azonnal felfigyelt a léptekre maga mögött, mintha megérezte volna, ki közeledik.
– Nem akartam öngyilkos lenni – szólalt meg, amikor Ralph mellé ért. Oldalra pillantott, elmosolyodott. – Esküszöm.
– Ezt megbeszéljük otthon.
Isaacnek nagyot dobbant a szíve a szóra. Szinte leugrott a korlátról, Ralph legnagyobb megrökönyödésére. A férfi arcán egy pillanatra düh suhant át, majd hátat fordított neki, és megindult az autója felé. Isaac várakozva követte, aztán enyhén csökkent az izgatottsága, amikor egész úton egymáshoz sem szóltak. Végig a rádiót hallgatták, pont olyan hangosan, hogy ne lehessen beszélgetni, Isaac pedig egy idő után az ablak felé fordult, és kifelé nézett. Gondolkodott. Fogalma sem volt, mi értelme az egésznek, csak abban bízhatott, hogy Ralph tudja, mit csinál.
Alig csukódott be mögöttük az ajtó, amikor Ralph megragadta, és éhesen megcsókolta. Isaac azonnal viszonozta, szorosan magához ölelte a férfit, bódultan üdvözölte az ismerős érintéseket.
– Annyira...
Ralph nem mondta végig, így Isaacnek csak sejtése lehetett, mire gondol, de épp nem is érdekelte. Nem, amíg a férfi ennyire szenvedélyesen csókolta, az ujjai a nadrág gombjai után tapogatóztak, Isaac pedig attól tartott, helyben lángra kap. Semmihez sem volt fogható az érzés, hogy újra egymáshoz érnek...
– Nincs több türelmem.
– Nem baj.
Isaac élesen szívta be a levegőt. Ralph a tarkóját csókolta, forró lehelete bizsergette a bőrét, Isaac pedig eszét vesztve mozdult vele újra és újra, míg porrá nem égette a kéj.
Halványan fogta fel, hogy a zuhany alatt állnak. Ralph azelőtt húzta magával, hogy ő visszatért volna a mámorból, az agya kényelmetlenül lassan kapcsolt vissza. Ralphra nézett. A férfi lehunyt szemmel folyatta magára a vizet, de a kielégülés az arcára volt írva. Aztán ránézett, Isaac pedig beleszédült a tekintetébe.
– Halálra rémítettél.
– Nem volt szándékos – felelte Isaac. – Nem akartam leugrani, komolyan.
– De leeshettél volna...
Isaac ezúttal nem válaszolt, csak kinyújtotta a karját, az ujjait a lágy, vizes tincsek közé merítette.
– Sajnálom.
Ralph ingerülten tolta el magától, de amikor Isaac újra próbálkozott, nem tért ki az érintése elől, csak mérgesen megszólalt.
– Miért tetted tönkre? – kérdezte halkan, Isaacnek pedig a torkára forrt a mentegetőzés, amikor folytatta. – Tudod, amikor rám nyomultál, úgy voltam vele, hogy ez a srác úgysem bírná a gatyájában tartani a farkát. Nem is tudom, miért gondoltam meg magam.
– Hűséges voltam hozzád.
Ralph hosszan nézett rá, mielőtt bólintott, és Isaac szívből remélte, ezúttal tényleg hisz neki. Az mindenesetre további reménnyel töltötte el, hogy Ralph visszaengedte az ágyába. Hosszú hetek óta nem aludt annyira jól, mint most, a férfi szuszogását hallgatva...


„Örülök nektek."
Isaac álmosan pislogott az üzenetre, majd félredobta a mobilt. Nyújtózott egyet, oldalra fordult, sokáig nézte az alvó alakot maga mellett, mielőtt erőt vett magán, és felkelt. Kávét és szendvicset készített, közben azon gondolkodott, amit Wayne vágott hozzá előző reggel.
Próbálta megfejteni az igazságtartalmát. Nem érezte magát önzőnek, mindig törődött másokkal. Azt azonban nem tagadhatta, hogy néha a saját céljait túlságosan is előtérbe helyezte. Valahogy ha eszébe is jutott, hogy a flörtöléssel és félreérthető utalásokkal bántaná Ralphot, félretette, hogy elérje, amit akart. Hiába nem ment ennél soha tovább, ha igazán magába nézett, tudta, hogy ez jóval több, mint amit szabadott volna.
Bízott benne, hogy ez újrakezdés. Bár rettegett tőle, hogy párja felébred, és közli vele, tévedés volt, mégis fel kellett készülnie erre az eshetőségre is. A gyomrában ott volt a szorítás, úgy érezte, belegebed már az elképzelésbe is.
Lassan nyugodott csak meg. Ha hideg fejjel végignézett az eseményeken, már amennyire bírt, belátta, hogy Ralph részéről ez hirtelen felindulás volt ugyan, de a férfi sosem szokott visszakozni. A szobába érve megtorpant, az ajtófélfának támaszkodott, onnan nézte az ébredő férfit. Kérdőn mutatta fel a kezében a kávét.
– A reggelit is ágyba kapom? – mosolyodott el Ralph, mire Isaac felnevetett.
– Az asztalon vár. Nem kockáztattam, hogy leszeded a fejem, amiért ételt hozok a hálóba. Hacsak nincs kedved kivételt tenni – mondta, miközben közelebb sétált, és leült párja mellé. Ralph elvette a kávét, látszott rajta, hogy még nem nagyon van magánál.
– Azt hittem, álmodtalak – jegyezte meg halkan, Isaac gyomra pedig ismét görcsbe rándult. Ralph azonban az éjjeliszekrényre tette a kiürült bögrét, és magához húzta egy lágy csókra. – Örülök, hogy nem így van. Reggeli után viszont tartozol nekem rengeteg válasszal.
– Rendben.
Isaac nyugtalanul forgatta az ételt a szájában. Az örömét, hogy újra egy asztalnál esznek, beárnyékolta a félelem. Az igazsággal készült előrukkolni, miközben pontosan tudta, Ralph mennyire két lábbal áll a földön. Kizárt, hogy elhiggye...
Mégis belekezdett. Akadozva, de nagyobb határozottsággal, mint amire képesnek tartotta magát, mielőtt megszólalt. Ralph arcán azonban tisztán tükröződött, hogy mennyire képtelenségnek hangzik, amit összehord. Mégsem szakította félbe, türelmesen végighallgatta, és amikor Isaac végre befejezte, Ralph sokáig szótlanul üldögélt vele szemben.
– Ez komoly? Annyi mindent elfogadtam volna indokként, de hogy ilyen képtelenséggel állj elém, az azért túlzás.
Isaac lehajtotta a fejét. Hogyan is feltételezhette, hogy Ralph nem nézi hülyének az egész történetért? Legszívesebben kinevette volna magát. Egyszerűbb lett volna, ha hazudik...
– Lehet, hogy segítségre lenne szükséged. Vannak specialisták, akik tévképzetekre szakosodtak.
Isaac döbbenten pillantott fel. Ralph komolynak tűnt, ő viszont érezte, hogy a meglepettsége mellett kezd felhorgadni benne a harag is.
– Szerinted megőrültem?
– Azt állítod, hogy valaki belelát az életedbe. Te ezt hogy hívod?
Isaacet felbosszantotta a nyugodtság, amivel párja mindezt mondta. Ha nem akarta volna annyira helyrehozni a kapcsolatukat, azonnal elküldte volna a férfit a fenébe, így viszont tanácstalanul, lefagyva bámult rá. A mobilja megrezzent, ő pedig ingerülten szedte elő, aztán kiszáradt szájjal tolta Ralph elé.
„Most is látom."
Isaac figyelte, ahogy Ralph elsápad. A férfi kivette a kezéből a készüléket, elkezdte visszanézni az üzeneteket, ami fokozta a döbbenetét. Körbepillantott a helyiségben.
– Jézusom. Be vagyunk kamerázva?
Isaac röviden felnevetett, és megrázta a fejét.
– Te hamarabb itthon voltál. De szétnézhetsz.
– Akkor a ruháidban van – vágta rá Ralph, Isaac pedig valahol mélyen jót szórakozott a feltételezésen. Ezen ő már egyszer végigrágta magát, eredménytelenül. Mindazonáltal megértette párja reakcióját.
– Nem ezek voltak tegnap rajtam.
– De a szobában igen... – motyogta Ralph zavartan. – És korábban keltél, még az is lehet...
– Akkor nézd át! – felelte Isaac kiábrándultan. Bántotta, hogy a férfi ilyesmit képzel róla, még ha a józan esze azt is súgta, hogy érthető a paranoiája. – Én már megtettem párszor. Sőt, a pasas lakását is átkutattam. Hidd el nekem, arra nem számíthatott, hogy megjelenek nála. Nem lett volna ideje mindent eltüntetni – magyarázta sóhajtva. – Ráadásul Wayne annyit ért a technikához, hogyan kell bekapcsolni a számítógépet és a tévét. Én is szeretnék valami ésszerű magyarázatot, de nincs – jelentette ki, Ralph azonban megrázta a fejét. – Hetek óta próbálom megtalálni rajta a fogást, de... úgy tűnik, tényleg nem hazudik. Teljesen véletlenszerűen ír le pillanatokat, nem lehet ott mindenhol – nevetett tanácstalanul, és mielőtt Ralph közbe szólhatott volna, folytatta. – És nem is követ, teljesen be van zárkózva lakásába. Nem perverz, és nem pszichopata, maximum depressziós.
– Ez...
– Tudom – válaszolta Isaac, és komolyan Ralphra nézett. – Nézz szét! Nem fogsz találni semmit. Vagy ha igen, legalább kevésbé lenne frusztráló ez az egész... Képzeld magad az én helyembe!
Nem csodálkozott, hogy párja tényleg azzal tölti az időt, hogy mindent átkutat. Nem hibáztatta érte. Türelmesen várt, nem csatlakozott, a gyanút is kerülni akarta, hogy bármit eltüntethet közben. Jobb híján ült fél délelőtt az asztalnál, és figyelte, ahogy Ralph lassan ugyanolyan tanácstalanná válik, mint ő maga.
– Valamit még árulj el, kérlek – Ralph visszaült hozzá, és a mobilra meredt az asztalon. – Ki az a Robbie?
Isaac rajtakapottan fordította el a tekintetét. Teljesen elfelejtette, hogy az üzenetekben róla is szó volt, nem arra koncentrált, amikor megmutatta.
– Egy barátom.
– Barát? – kérdezett vissza Ralph kétkedve, Isaac pedig végre újra felpillantott rá. Nem akarta hazugsággal kezdeni, de tisztában volt vele, hogy az igazság is fájni fog.
– Már csak az.
– Szóval... – kezdett volna bele Ralph, de Isaac türelmetlenül közbevágott.
– Emlékszem, hogy én bontottam az óvszert az utolsó alkalommal. Most alig van benne. Te sem unatkoztál, nem igaz? – támadt vissza, mire Ralph zavarba jött, ezzel pedig megadta a választ.
– Felejteni próbáltam – mentegetőzött, Isaac pedig keserűen bólintott.
– Én túlélni.
– Túlélni?
– Konkrétan utcára tettél – felelte Isaac, Ralph pedig lehajtotta a fejét. – Az összes barátunk közös, hozzájuk nem mehettem, mind melléd állt. A munkahelyemről kivágtak pont azon a napon, de már el sem tudtam mondani, mert nem volt rá alkalmam. A tartalékomból nem sokáig futotta bármire is, egy éve minden megtakarításomat átutaltam a felújítás miatt. Valahol aludnom kellett, úgyhogy az első alkalom utánad a pénzről szólt – folytatta őszintén, figyelve, ahogy párja összerezdül. Remélte, hogy ez most tényleg kettejük titka marad, de a saját szerencséjét ismerve, ebben nem bízott túlságosan. – Aztán találtam egy olcsó motelt, és amikor onnan is kiraktak, becuccoltam Wayne-hez. Mentem volna haza anyámékhoz? Ha nem vágják rám az ajtót abban a pillanatban, amikor meglátnak, utána sem biztos, hogy maradhattam volna.
– Sajnálom.
Ralph keze megremegett, és ő megsajnálta a férfit. A kézfejére csúsztatta a tenyerét, és lágyabban folytatta.
– Nem a te hibád. Robbie-t részben azért szedtem fel, hogy Wayne-t teszteljem. Nem gondoltam volna, hogy végül barátok leszünk, azt hittem, egy-két alkalomnyi szórakozás után nem lesz miről beszélni. De jó srác, tervezem vele tartani a kapcsolatot.
– Jól van – bólintott Ralph. Isaac közelebb húzta a széket, hogy elérje a férfit. Végigsimított az arcán, kényszerítette, hogy a szemébe nézzen.
– Hányadán állunk? Velem vagy?
Túl gyorsan peregtek a másodpercek, Ralph azonban csak némán nézte őt, mielőtt kiszakította volna magát az érintéséből.
– Ez nekem nagyon meredek – mondta olyan hangsúllyal, hogy Isaac szemét ismét marni kezdték a könnyek. – De attól még nem mész többé sehova.
Isaac megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, pedig fel sem tűnt neki, hogy benn tartotta. Ralphhoz hajolt, hálásan csókolta a férfit, engedte, hogy az érzelmei végre felszínre törjenek, Ralph pedig döbbenten bámulta a kicsorduló könnycseppet..."