Képtelen történet

2. fejezet

2.


"Isaac lehangoltan baktatott hazafelé. Újabb kudarc, pedig annyira beleélte magát, hogy most sikerülni fog...
Legalább a huszadik interjún volt túl az elmúlt egy hónapban. Az ajánlólevelei ellenére sem kellett sehová, ráadásul mindig úgy vizslatták a papírjait, mintha minimum hamisította volna őket. Ő pedig hamar rájött, hogy pont elég volt egyszer megtennie, a regénynek hála sosem mossa le magáról, már sehol sem hisznek el neki semmit...
Kerülgette a depresszió. Ralph nem vette fel a telefont, akárhányszor próbálkozott, a közös barátaik is hárítottak, sőt minden programot lemondtak, ha nagy nehezen sikerült is rávennie őket valamire. Úgy érezte, nem maradt senkije és semmije. Pár táskányi cucc, egy olcsó motel koszos szobájában, mert csak arra futotta. Még a végén kénytelen hazamenni az anyjáékhoz, azt pedig nem bírta volna a büszkesége. Annál már az is jobb lenne, ha leugrana a hídról...
Morcosan tapogatózott a zsebében megrezdülő mobil után, és mérgesen pillantott a kijelzőre, amikor végre a kezébe akadt.
– Mit akarsz?
– Sajnálom az interjút.
Isaacnek elakadt a lélegzete. Pár másodperc alatt rengeteg érzelem szakadt rá, le kellett hunynia a szemét, hogy egy kicsit megnyugodjon. Dühés kiábrándultság munkált benne, a tetejébe pedig kiderült, hogy ez a nyavalyás pasas még ennek a szenvedésének is tanúja volt.
– Képzelem.
– Tényleg. Őszintén.
– Ne haragudj, de nem tudom elhinni – felelte Isaac kétkedve. – Szóval, erről honnan tudsz? Mert az még mindig meredek nekem, hogy csak úgy hipp-hopp megjelenek a fejedben.
– Pedig ez az igazság. – Isaac türelmetlenül felsóhajtott, mire a hang a vonalban gyorsan folytatta. – Bebizonyítom.
– Aha, hogyan?
– Gondolkodom – jött a válasz, de Isaacnak nem volt ideje visszaszólni valami cifrát. – Menj be valahová, igyál meg valamit! Akárhol. Nyilván elég nehezen kameráznám be a várost, de azért válassz valamit, ahol sosem voltál. Bár nem tudom, hogyan kamerázhatnék be egy céget, ahova behívnak.
– Úgy, hogy te intézed.
– Szörnyen paranoiás vagy.
– Csodálkozol?! – sziszegte Isaac, de azért fontolóra vette a férfi szavait. Körbenézett, és nem messze meglátott egy kávézót. – Jól van. Akkor szó szerint kérem vissza, mit beszélek a pincérrel, mit rendelek, milyen színű a tapéta.
– Rendben.
Isaac köszönés nélkül letette, és visszasüllyesztette a telefont a zsebébe. Szapora tempóval szelte át az utcát, és magabiztosan nyitott be az üvegajtón. Két szempár rögtön követte, ahogy rövid köszönés után az egyik asztalhoz sétált, és kiszámított mozdulattal leült. Nem kerülte el a figyelmét, hogy a felé induló pincért visszatartja a másik, és széles mosollyal lép hozzá.
– Mit hozhatok?
Isaac levette a napszemüvegét, és hosszan a fiatal pincérre nézett, mielőtt az itallapnak szentelte volna a figyelmét.
– Egy eszpresszót kérek.
– Édesítővel vagy cukorral?
Isaac újra felemelte a tekintetét. Az előbbi csere felkeltette az érdeklődését, úgy döntött, tesz egy próbát, hogy legalább részben megmentse ezt a pocsék napot. Kikezdett a fiúval.
– Melyiket ajánlanád?
– Az attól függ, mennyire vagy édesszájú – vágta rá a pincér, mire Isaac ismét végigmérte. Általában bejöttek neki a szőkék, bár az ennyire rövidre nyírt frizura annyira nem, mert nem tudott a tincsekkel játszani, miközben...
– Akkor döntsd el te. És nem haragszom, ha egy telefonszámot is kapok mellé.
Élvezte az általa kiváltott enyhe zavart.
– Sajnálom, de foglalt vagyok.
– És ez gond?
A pincér nem válaszolt, csak biccentett, majd a pulthoz ment, és amíg a kávéja készült, Isaac elővette a telefonját.
– Kíváncsi vagyok, megadja-e a számát.
Isaac hitetlenkedve meredt maga elé, mielőtt megcsóválta volna a fejét.
– Kilencven százalékra saccolom. Ennyivel viszont nem úszod meg, kérem a többi részletet!
Még akkor is a hívással volt elfoglalva, amikor megkapta a kávéját. Hálásan pillantott a fiúra, és kissé csalódottan fedezte fel, hogy nem kapott a rendelése mellé extrát. Igazság szerint azt sem értette, mi ütött belé. Általában flörtölt, de sosem ment ennél tovább, mióta azonban Ralph kidobta, és ő felfogta, hogy tényleg vége, komolyan vette a lehetőségeket. Csak épp senki sem volt elég jó fél óránál több időre feledtetni vele mindent. Már amikor a saját szórakozásáról szólt a dolog...
– Én biztosra vettem, hogy megadja – fejezte be a beszámolót a férfi a vonal végén, mire Isaac halkan felnevetett.
– A számlát még nem hozta ki – válaszolta, majd újabbat kortyolt a kávéból. – Ha elviszem egy körre, azt is megírod?
– Azt mondtad...
– Szó szerint idéztél mindent. Nem vagyok hülye. Tuti, hogy leírtad – vágott közbe Isaac türelmetlenül, mire jó néhány másodpercnyi csendet kapott. – Ha az engedélyem nélkül ki mered adni, tényleg megbánod!
– Nem fogom.
– Helyes – zárta rövidre Isaac, majd megszakította a hívást, és kérte a számlát. Nem csalódott, rövid üzenet állt az alján egy számsor és egy név kíséretében.



Nem számított rá, hogy Robbie ilyen tüzes lesz. Szinte még az ajtót sem zárta be, máris azon kapta magát, hogy a falnak dőlve csókolóznak, egy perccel később pedig rajta szinte nem is volt ruha. Megfordította a helyzetüket, enyhe lökéssel ezúttal ő taszította a falhoz Robbie-t, majd a mellkasának nyomta az egyik kezét, mielőtt lustán elvigyorodott.
– Értékelem, hogy ennyire rám vagy indulva, de kicsit lassíts – szólalt meg. Nem várt választ, újra a fiú szájára tapadt, és bár ezúttal is ugyanolyan odaadást tapasztalt, sokkal nyugodtabb lett a tempó.
– Mire vagy vevő? – kérdezte később, amikor már csupán egy alsóban feszültek egymásnak.
– Bármire... – suttogta Robbie a szájára olyan vágyakozással, hogy Isaac tetőtől talpig belebizsergett.
Az ágyra zuhantak. Isaac a matracra szorította Robbie kezeit, de úgy tűnt, a fiút nagyon felhúzza vele, így tényleg csak akkor engedte el, amikor tovább akart lépni.
– Fordulj meg! – kérte, Robbie pedig azonnal teljesítette a kérését.
Isaac húzta az időt. Egyébként is ráérősen szerette, de most érezte, hogy a partnere is erre vágyik, és ha nem mondta volna, hogy van valakije, biztosan arra tippelne, hogy hónapok óta senkivel sem volt.
Elégedetten heveredett le Robbie mellé. Lehunyta a szemét, nyújtózott egyet, mielőtt a mobiljáért nyúlt. Hirtelen jött az ötlet, bár szex közben is eszébe jutott, hogy mi van, ha...
„Izgalmas fél órám volt."
Csak ennyi. Ha a pasas tényleg végignézte, úgyis tudja, miről beszél. Ha nem, akkor pedig felmerülhet újra a kérdés, mégis honnan tud a lépései egy részéről. Erről esélye sem lehetett, hirtelen hozták össze a találkozót.
„Szerintem több is volt az a menet."
Isaac egy pillanatra megdermedt. Szóval tényleg...
„Láttál?"
A válasz szinte azonnal megérkezett.
„Igen."
Isaac beharapta a száját, mielőtt ismét gépelni kezdett. Nem is értette, miért akarja tudni, amikor épp zavarban kellene lennie a ténytől, hogy nem voltak egyedül szex közben.
„Tetszett?"
„Nem vagy te kicsit perverz?"
Isaacnek nem kellett sokat gondolkodni a visszavágáson.
„Nem én kukkolok..."
„És mennyire szántad nekem a műsort?"
Isaac elmosolyodott, de mielőtt folytathatta volna, Robbie megszólalt, a hangja pedig elég mogorván csengett.
– Kinek írsz?
– Bocs – tette le a telefont Isaac. Nem akart bunkó lenni, bár talán pont eléggé jelzésértékű volt a dolog.
– Húzzak el?
– Hm – fordult a fiú felé Isaac, de nem maradt rá esélye, hogy kifejthesse a mondanivalóját. Gondolatban elátkozta a hülyeségét. Ráért volna később is az üzenet, csak túlságosan erősnek bizonyult a kíváncsisága.
– Értem. – Robbie felkelt, lassan öltözni kezdett, Isaac pillantása pedig végigszaladt rajta. Voltaképp... – Ne nézz így, ezek után nem duplázok.
– Ezt hogy érted? – lepődött meg Isaac. A döbbenet kiülhetett az arcára, mert Robbie keze megakadt a mozdulatban, céltalanul tartotta a kezében a pólóját. Aztán sóhajtott egy nagyot, mielőtt a szemébe nézett volna.
– Kicsit sértő, ha rögtön a kurva mobilodat nyomkodod szex után. Még akkor is, ha ennyi volt.
– Nem akartalak megbántani – próbálkozott Isaac, de Robbie megvonta a vállát, és magára húzta a felsőjét, mielőtt a nadrágjáért nyúlt.
– Mindegy.
– Akkor töröld ki a számom, ha nem akarod megtartani. – A srác felé fordult, Isaac pedig elfojtotta az arckifejezése láttán feltörni készülő vigyort. – Ha mégsem voltam halálosan bántó, talán hasznát veheted.
– Meggondolom – bólintott Robbie némi mérlegelés után. – Csak aktív vagy?
– Kapcsolaton kívül általában igen.
– Kapcsolatban nem?
– Egy idő után bevállalóssá válok – mosolygott Isaac, megborzongatva a fiút a gesztussal.
– És mire utazol?
– Alkalmi. Esetleg többalkalmas. Még nem vagyok túl három éven – felelte Isaac, kockáztatva a szép este végét, de sosem hazudott ilyesmiben. Sosem hitegetett senkit.
– Értem.
– Szóval, ha engedsz szóhoz jutni... – Isaac felkelt, a fiúhoz lépdelt, szorosan hozzásimult. – Nem bánom, ha nem húzol el. Általában egyébként nem gyógyulok rá a telefonomra, szex után főleg nem. Kapok esélyt bebizonyítani?
Kapott. Az ágyon csókolóztak már percek óta, és neki kezdett egy apró hang suttogni, hogy nem jó irányba tartanak.
– Szeretsz összebújni szex után?
– Igen. Bocs, ha te nem, de annyira hiányzott már... – válaszolta Robbie, miközben még közelebb simult, az ujjai lustán simították Isaac bőrét, vészesen közel merészkedve érzékeny részekhez.
– Hazudtál azzal, hogy foglalt vagy?
– Nem. Csak épp... két hónapja hozzám sem ért, de előtte is akadoztunk már – mesélte Robbie kiábrándultan, Isaac pedig kapott az információn.
– Mióta tart?
– Másfél év.
– Akkor miért nem hagyod ott, ha már nem működik? – faggatta Robbie-t. A fiú kicsit arrébb húzódott, átgondolta, mielőtt újra megszólalt.
– Az első normális kapcsolatom, azért. Az első, aki nem csak kihasznál. Én pedig így hálálom meg neki. Mit műveltem...
Isaac jobbnak látta elapasztani a kétségbeesést. Arra most neki sem volt szüksége, hogy vigasztalnia kelljen Robbie-t, amiért összefeküdt vele, amikor nyilvánvalóan annyira vágyott rá, hogy alig bírt magával. Figyelemelterelésnek szánta, de túl jól sikerült, kapkodva húzta le partneréről az imént felvett ruhákat.
Fél órával később pedig ott állt a becsukott ajtó előtt, azon merengve, voltaképp miért is nem dobta ki a fiút rögtön az első menet után. Abba próbált bele sem gondolni, hogy talán ő is ugyanannyira igényelte a közelséget, mint Robbie. Pont ezért reménykedett benne, hogy utoljára látta..."


– Hogy áll az új regényed?
Wayne gondterhelten dőlt hátra a fotelben. Erre a kérdésre létezett egy egyszerű és egy bonyolult válasz, de fogalma sem volt, melyikkel rukkoljon elő. Legszívesebben az utóbbival kezdte volna, de akkor Erica biztosan orvoshoz küldi.
– Folyamatban – felelte végül óvatosan, de a nőnek felcsillant a szeme, és ő sejtette, hogy ennyivel bizony nem ússza meg.
– Mutasd!
– Még nem.
Erica meglepetten húzta össze a szemöldökét, Wayne pedig felkészült a vitára. Egyelőre esze ágában sem volt kiadni a kezéből a meglévő részeket.
– Miért nem?
– Még kérdéses.
– Micsoda? – faggatta a nő egyre kíváncsibban, Wayne pedig érezte, hogy elgyengül. A hajába túrt, igyekezett úgy megfogalmazni, hogy legalább egy kicsit kevésbé tűnjön őrültnek a dolog, de akárhányszor nekifutott, kudarcot vallott.
– Nem tudom, hogyan mondjam...
– Akkor csak ide vele!
Wayne frusztráltan fújta ki a levegőt, aztán úgy döntött, nem érdekli tovább. A laptopjáért ment, Erica kezébe nyomta, majd leült vele szemben, és feszülten várakozott. A nő csendben olvasott, Wayne pedig utálta, hogy ezt csinálja. Jobban örült volna, ha csak átküldi neki, hogy ne az első reakcióját kapja, pedig máskor szerette látni, milyen hatást vált ki. Erica egyszerre volt az ügynöke és a legnagyobb rajongója, legalábbis állítólag.
A nő hümmögve csukta le a laptopot. Nem nézett Wayne-re, a férfi pedig sejtette, hogy épp feldolgozza az olvasottakat. Aztán felpillantott rá, mielőtt a táskájáért nyúlt.
– Megengeded?
Wayne válaszképp hamutálat nyújtott neki, Erica pedig rágyújtott. Már majdnem végigégett a cigaretta, amikor hajlandó volt végre ismét megszólalni.
– Ez elég meredek kezdés.
– Tudom.
– Honnan jött? – értetlenkedett Erica. – Eddig totál hihető sztorit írtál. Ezt ezek után azért nehezebb lesz eladni...
– Nem biztos, hogy sor kerül rá.
Erica úgy bámult rá, mintha meghibbant volna, és Wayne arra gondolt, talán így is van. Sőt, néha kifejezetten arra jutott, hogy nincs más magyarázat. Próbálta bebizonyítani Isaacnek, hogy mindez valóság, miközben kétségbeesetten igyekezett meggyőzni magát is ugyanerről.
– Ezt most hogy érted?
A nő hangjából sütött a neheztelés, Wayne akaratlanul húzta összébb magát. Nem szerette, ha leszidták, és most úgy érezte, ez fog történni. Pedig nem követett el semmit, legalábbis nem szándékosan. Inkább megkísérelt terelni.
– Te mondtad, nem eladható.
– Nem pont így fogalmaztam.
– Ez volt a lényeg – jelentette ki Wayne. Erica újabb szálat húzott ki a dobozból, vörös körmei között szinte világított a cigaretta. Amikor a szőke tincsek közé túrt velük, Wayne egyszerűen ijesztőnek találta az összhatást.
– Nem lehetne kicsit valósághűbb a folytatás? Oké, értem, nagyon életszerű lett az első kötet, de... muszáj ezt lerombolni? – nézett rá Erica, a férfi viszont megrázta a fejét. – Ez jön?
– Mit szólnál, ha... – Wayne elakadt, aztán még bátortalanabbul folytatta. – Ha azt mondanám, azt írom le, ami megtörténik velem?
Erica arcán tanácstalanság suhant át, de gyorsan rendezte a vonásait, és Wayne sejtette, hogy ez nem jelent jót. A nő egy árnyalatnyit közelebb hajolt.
– Megint problémáid vannak? Gyógyszer, pia, vagy ezúttal súlyosabb?
Wayne majdnem felnevetett keserűségében. Voltaképp nem várta el, hogy higgyen neki, de muszáj volt megpróbálnia. Most azonban feladta.
– Ne is figyelj rám. Kialvatlan vagyok, de józan.
– Remélem, kialszod.
– Akkora szerencsém nincs – vágta rá Wayne, de amikor Erica meg akart szólalni, gyorsan megelőzte. – Jelentkezem, ha haladok valamire, oké? Kéne egy kis nyugalom, hogy... átlássam.
– Jól van. Tudod, hogy velem lehet beszélni. – Erica elnyomta a csikket, majd felkelt a kanapéról, és az ajtó felé indult. – Azért ha mégis gond lenne...
– Szólok.
– Rendben.
Miután Wayne kikísérte az ügynökét, az íróasztalához ült, és morcosan bámulta a laptopját. Néhány napja nem villant be egyetlen kép sem Isaacről, amit általában úgy könyvelt el, mintha semmi izgalmas nem történne a férfival. Most azonban meglepetten döbbent rá, hogy aggódik.
Elővette a mobilját. Az üzenetváltások legalább azzal kecsegtették, hogy mégsem a fejében játszódik le mindez. Rosszabb pillanatiban viszont arra gyanakodott, esetleg saját maga küldi az üzeneteket...
Talán mégis orvoshoz kellene fordulnia, amíg nem késő. Bárhogy is szeretné, ez nem lehet a valóság...