Folytassuk onnan ahonnan majdnem véget ért... ~5sos FF~

15.

A vonat erős fékezéssel állt meg a pályaudvaron engem ébredésre kényszerítve. Egy halk puffanással estem vissza a szék háttámlájára. Joel mellettem felnevetett.
-Próbáltalak hamarabb felkelteni, hogy ezt elkerüld, de egyszerűen ki voltál ütve.
Halkan morogva szedtem össze magam körül a cuccaimat, Joel pedig kézen ragadva vezetett le a vonatról. A majdnem tizenegy órás út után végre jó érzés volt jobban kinyújtóztatni magam. A hajnali hűvös idő viszont nem éppen volt jó választás az adott ruházatomnak. Joel észrevette ahogy kissé borzongtam, és rögtön átkarolt engem.
-A telefonod elég sokszor rezgett... - törte meg a csendet egy idő után, miközben épp a nagybátyja háza felé tartottunk. - Csodálkoztam is, hogy nem keltél fel rá. Engem nem igen tudott hagyni. - tettetett sértődöttet. Mosolyogva ráztam meg a fejemet rá.
-Ne haragudj, elfelejtettem lenémítani. - vettem elő a készüléket közben, hogy lecsekkoljam ki miatt nem tudott Joel aludni. Rengeteg nem fogadott hívás és üzenet Michael-től, valamint egy-kettő hívás Luke-tól. Calum és Ashton felé semmi. Mélyen sóhajtottam, majd inkább csak visszacsúsztattam a zsebembe a telefonom.
-Biztos, hogy jó ötlet volt? - kérdezte aggodalommal a tekintetében. - Mármint... elég dühösek lehetnek most.
-Legyenek! Bár jogtalanul azok. Most csak azért vagyok szar nekik, mert nem hagyom, hogy beleszóljanak az életembe. Megértem, hogy csak megakarnak védeni a fájdalmaktól, de ez így nem megoldás, amit ők csinálnak! Nem akarom most őket látni.
-És akkor most mi a terv? Nem veszed fel a telefont, nem beszélsz velük, csak még idegesebbek lesznek és utána?
-Aki leginkább keresett is csak Michael volt!
-Hát... Az is több mint a nulla! Egyáltalán most mit fogsz kihagyni, hogy eljöttél velem Melbourne-be?
-Egy pár interjút... - sóhajtottam. Idegesen túrt a hajába.
-Ani!
-Biztos vagyok benne, hogy falazni fognak nekem! Legalább Michael! Tudják nagyon jól, hogy mi mivel járhat, és azért remélem, hogy addig a szintig még nem süllyedtek el.
Mindeközben elértünk a nagybátyja házának a verandájáig, ahol megálltunk, hogy a beszélgetésünkkel még véletlen se zavarjuk fel a házat. Láttam Joel-en ahogy zsörtölődik a mondandómon.
-Beszélhetnénk most másról inkább? - sóhajtottam egyet. Ő pedig bólintott.
-Szóval... Hogy állsz a dalokkal? Már ha szabad ezt még megkérdeznem! - emelte fel védekezően a kezét.
-Szabad... és őszintén? Nem túl jól. Lehet a segítségedet kérném majd a zeneírásban. Meg az lehet elveszi a fejemet attól a szituációtól, amiben most vagyok a srácokkal...
-Azt mondtad, nem akarsz beszélni erről most!
-Tudom! Tudom... - túrtam a hajamba, majd csak néztük egymást. Halvány mosolyra húzta a száját.
-Hiányzott már ez... - suttogta, miközben közelebb lépett felém, és egy tincset tűrt a fülem mögé. A szemem automatikusan lecsukódtak a gyengéd érintésre. Kevés ideig tudtam a kissé eufórikus érzésben lebegni, mivel hirtelen bevillant az emlékkép, ahogy Ash a hotelnél szintén ugyanezt csinálta. Hátrébb léptem egy lépést, amivel Joel-t összezavartam.
-Joel... - suttogtam az előkívánkzó könnyekkel küzdve.
-Kérlek! - húzott vissza magához a derekamnál fogva. - Nem fogok csinálni semmit, megígérem! Csak szeretnék közel lenni hozzád... - döntötte a homlokát az enyémnek. Én ismét eltoltam magamtól finoman.
-Inkább menjünk be a házba, és aludjunk még egy kicsit. Aztán majd eldöntjük mi lesz. - kérleltem. Erősen méregetett, majd megadva magát, beinvitált a házba.

***

-Mhm Melvin, ez isteni finom! - szúrtam a villámat egy újabb falat palacsintába. - Még mindig nem csalódtam a palacsinta készítésedben!
Halkan felkuncogott. Joel kómás feje bukkant elő a konyhába.
-Ah, jó reggelt öcskös! - borzolta meg a fejét Melvin. - Ani már vagy egy órája lent van, te meg lustálkodsz itt! A végén még nem marad időd megmutatni a csoda helyeket a környéken!
-Oh ugyan, bőven ráérek! - mosolyogtam rá. Ekkor ismét megszólalt a telefonom, amin Michael neve villogott. Kinyomtam a hívást, és lefordítottam a telefonom. Melvin szűkös szemekkel nézett végig rajtam.
-Biztos vagy te benne? Nagyon keresnek téged...
-Keressenek. Egyedül Michael keres, és szinte százszázalék biztosra tudom, hogy mit mondana ha felvenném a telefont, szóval kihagyom. Arra leszek egyáltalán kíváncsi, hogy a saját bátyám óhajt-e velem beszélni. Vagy Ashton, most hogy két hónap után valamit hajlandó volt mondani nekem. - fejeztem be az utolsó falatokat.
-Tényleg nem lesz jó vége ennek... - sóhajtott Joel miközben leült mellém, és megkezdte Melvin által elé tett reggelijét. A telefonom ismét csörögni kezdett Michael nevét villogtatva. Morogva raktam repülő-üzemmódba az eszközt.
-A kis barátod hívott megint? - Joel látva az arckifejezésemet, még mielőtt bármit mondhattam volna, közbeszólt.
-Szerintem, beszéljünk inkább másról, és hagyjuk Anit ezzel a témával! - tette a kezét Melvin vállára, várva a válaszát. Miután bólintott egyet, felém villantott egy mosolyt. Pironkodva néztem az üres tányéromra.
-Nagy bunkó lennék, ha azt mondanám első körben menjünk vásárolni? Hacsak nincs valami csoda folytán a méretemben nálatok női ruha. Mégsem akarom az elkövetkezendő napokat ebben a ruházatban tölteni, sem rám öt számmal nagyobbakat. Nem bántásból! - nevettem fel.
-Persze! - karolta át a vállamat. - Kifizetem mindazt, amit te választasz.
-Jajj, azt azért már ne! - néztem fel rá kétségbeesetten. - Erre nem akarlak kérni! Kifizetem én!
-Ani. - tette mosolyogva a kezét a vállamról a combomra, és lágyan megszorította azt. Az édes világoskék szemeit bámulva sóhajtottam egyet.
-Legyen... - adtam be a derekam, ő pedig büszkén fejezte be a reggelijét.