A csapat egy teljes napig meg állás nélkül ment. Már éjfél el múlt mire meg látták a gonoszok főhadiszállását.
- Meg érkeztünk. Kiabált Ben.
- Szuper. Mondta meg könnyebülve Annus.
- Itt mára meg állunk. Mindenki pihenjen ki magát.
Dorka le ugrott a lóról és kezét a talajra helyezte. Megnézte hogy rajtuk kívül nincs-e más a közelben.
- Tiszta a terep.
A lovakat egy fához kötőszték. A cuccaikból egy kört alkotak és nyugovóra tértek.Jáhel egy szoba közepén ébred. Körbe nézve, mint egy varázslói szoba volt. Poros könyvek, minden féle fura tárgyak, egy hatalmas üst, koponya és csontok. Jáhel két fa cölöb közé volt láncolva. A padlón egy csillag szerű rajz volt rajzolva, mint egy ritula képen. Ekkor az ajtó kinyílt az egyik szolga volt az kezében egy tál víz abban rongy másik kezében egy kenőcs volt.
Jáhel mögé ment hogy a sebet el lássa. Csúpa vér volt az egész háta ahogy mosta le a vért a lány egyre jobban látszótt a helye is. Egy jó nagy seb lett ahol el találták Jáhelt.Jáhel sebe ahhoz képest hogy pár órája keletkezett gyorsan be gyógyult. Döbbent meg a szolga lány.
- Sebeed... Mondta remegő hangon.
Jáhel nem szólt semmit csöndben maradt. A lány a kenőcshöz nyújt, amit rá kend a sebre és annak környékére.
- Meg vagyunk. Mondta ahogy pakolta össze a cuccát, fel állt és a kijárathoz ment és ki ment. Jáhel megint egyedül marad és síri csend lett. Jáhel gondolatai a barátai felé szálltak. Ekkor egy hatalmas ajtó csapodás hallatszott. Dafné suhant be a szobába.
- Na lássunk neki! Jáhel mint aki ott sem lenne csöndben figyelte. Könyvekben keresett egy varázsigét. Minden könyvet át olvasót, aztán kb 13 könyv után lassabb lett a mozdulatai, mintha meg könnyebült.
- Meg van. Mondta elmosolydva.
Ekkor az egyik szolga lány jött be. Dafné a kezébe adta és még mondott neki valamit.
- Ad oda Kleonnak. Súgta a fülébe. Jáhel a papírt nagyjából meg tudta nézni. A varázsige nevét tudta meg: Manipuláció.
- Mire kell az neki? Mit tervez? Kérdezte magában.
- Na most te jössz. Mondta Dafné nagy mosollyal Jáhel felé fordulva.A nap már magasan jár. A csapat szép lassan fel kelt és össze szedte magát. Meg reggeliztek és meg beszélik közben a tervet.
- Először fel kell mérni a terepet. Ezt Ré és Dorka dolga lesz. A levegőből Nasi meg nézi az őrök létszámát. Ha az is meg van a többiek követi őket.
- Houtam adóvevőket használjuk azt komunikációhoz.
- Rendben. Kezeket össze. 1... 2... 3...
- Gyerünk. Mondták egyszere.
Ré és Dorka a földön mentek felderíteni, Nasi a levegőben nézett körül.
- Srácok találtam egy könnyű bejutatási helyet. Vége. Mondta Nasi.
- Indulunk. Vége. Válaszolt Dorka és Ben.
A bázis keleti oldalán jutottak be.
- Váljunk szét. Mondta Émi. Szétváltak egyesével így nagyobb eséllyel találják meg Jáhelt.Jáhel megdöbbenve és ijedtve nézett rá.
- Nem kell félni gyors lesz és fájdalmas.
- Mit akarsz tőlem, te némber.
Dafné ezen fel kapva a vizet arcon csapta Jáhelt.
- Kezdjünk neki. Mondta és fel kapott egy krétát az asztalról. Tele rajzolta Jáhel testét mindenféle szimbólumal. Vissza rakta és egy könyvet vett fel és rakta rá egy könyv állványra. Meg kereste a varázslatot és elkezdte föl olvasni. A krétával fel írt szimbólumok világítani kezdek, nagy szél vihar támadt a szobában. Jáhel hátából egy fényeség kezdett meg látszódni, és egyre fényesebb is lett. Kábel testét szép lassan a tűz mágia el hagyja. Dafnénak a terve hogy ki szívja a mágiát mások testéből és fel használja azt. Már fél úton járt az ügy amikor kettő kéz kinyúlt a hátból, hogy meg fogja az tűz erőd és vissza húzza. Sajnos nem sikerült a próbálkozás, Dafné meg szerezte amit akart. Az mágiát egy kristály a zárta, ami piros színű volt. Jáhel teste, ahogy el veszítette az erejét olyan gyenge szinte mintha ki tépték egy részét és nem tudna fel állni. Jáhel már mozdulni sem tudott.
- Végre meg van az első. Már csak három darab kell és a tervem egyik része kész. Mondta mosolyogva, közben a tűz kristályt bámulta. Dafné ki sétált a szobából. Ekkor valaki ismerős ugrott be Émi és Annus volt az. Látták, hogy Jáhel mozdulni sem tudott.
- Jáhel, jól vagy? kérdezte Annus aggódva.
- Csukva van a szeme. Eszméletlen állapotban van. Mondta Émi.
- Gyorsan el kell innen vinnünk. Mondta sürgetve Annus
- Én ki szabadítom, de addig szólj a többieknek.
- Rendben. Bólintott Annus.- Srácok, meg van Jáhel. Vége.
- Rendben. Vége. Mondta Ben.
- Jól van? Vége. Kérdezte Lily.
- Pontosan nem tudjuk, de nagyon rossz állapotban. Eszméletlen. Vége.
- Hol vagytok pontosan. Vége. Kérdezte Tia.
- Egy szobában a nyugati szárnynál. Vége.
- Én és Tia oda menjünk. Vége. Mondta Ré.
- Rendben. Vége.- Ré és Tia jönnek erősítésként. Mondta Annus Éminek, aki már a láncokat megfagyaztotta és le törte azokat.
- Rendben. Segíts. Kérte meg Annust. Át karolták Jáhelt és el indultak vissza.Dorka és Nasi egy olyan terembe érték, ahol minden féle kristály volt névvel ellátva.
- Milyen sok kristállya van Dafnénak.
- Hát igen.
- Gyere nézd van még valami erre. Mondta Nasi. Egy másik szoba volt az amihez titkos ajtó vezetett. A szobában csak egy kő szikla állt aminek a tetején tároló szerű volt. Közelebb mentek.
-Ez mi lehet? Kérdezte Dorka.
- Nem tudom. Fotózuk le és még mutatjuk a többieknek.
- Rendben.Ben minden szobába be nézett. Az egyik szoba érdekesnek látszott jobban körbe nézett ott. Egy dolgozó szoba volt az. Az író asztalon sok papír, könyv, tervrajzot talált. A könyvek mágia történetek főleg a természeti elemeknél volt nyitva, néhány varázsigét receptel foglalkozott. A papírok inkább jegyeztnek tűntek. A terv rajzok egy tároló vagy erőforrásnak látszott. Ben ezeket lefotózta és mikor már indult ki fele futás hangokat hallott. A fülét az ajtóhoz rakta és fülelt. A léptek lassabbak lettek és egy hang szólalt meg.
-Gyertek gyorsan, ki kell jutnunk.
Fel ismerte a hangot ez Tia hangja volt. Ben az ajtót gyors ki nyitotta.
- Ti? Kérdezte.
- Gyere segíteni üldöznek minket.
- Majd én elintézem.
- Rendben. Gyere utánunk azonnal.
A lányok mentek tovább, Ben ott maradt hogy nyerjen egy kis időt. A lányok közben találkoztak Dorkával és Nasival.
- Menjünk utánatok. Mondta Dorka.
- Ben is jön nemsokára. Mögöttük van. Mondta Tia és mentek tovább Dorka és Nasi a hátuk möggött ment. Nemsokára Ben is csatlakozott és nemsokára vissza érték a kiindulási ponthoz.
- Lily hol van? Kérdezte Annus.
- Nem tudom. Én nem találkoztam vele. Válaszolt Ré.
- Ahogy én sem. Mondta Ben.
- Senki? Kérdezte Émi. A többiek csak a fejünket rázták (jobbra balra).
- Vissza kell menni érte! Mondta Nasi.
- Én veled tartók. Keressük meg. Mondta Émi.
- Ok.
Nasi és Émi vissza mentek meg keresni Lilyt. A többiek vissza mentek a táborba. Ahogy vissza érték Jáhelt le fektették és Ré meg vizsgálta, addig Annus, Dorka, Ben, Tia a tábor tűzhöz ültek meg beszélni mit találtak. Ben kezdte:
- Én találtam könyveket, tervrajzokat és jegyzeteket. A legtöbb témája a természeti mágia, mágiák kinyerése, és egy rajz egy tároló vagy erőforrás doboz.
- Úh ilyet mi is láttunk a egy titkos szobában. A szobában kristályokkal volt tele nevükkel ellátva. A tárgynak négy üres helye volt. Mondta Dorka.
- Mi amikor még mentettük Jáhelt előtte még vártuk amíg ki jön Dafné és ezeket hallottuk: "Egy már meg van, már csak három darab kell és a terv készen áll."
- Lassan kezd összeállni a kép. Mondta elmeregve Dorka. Közben Ré jött ki a sátorból.
- Minden rendben van? Kérdezte Tia.
- A képességét el besztette. Nagyon gyenge még.
- Mi a franc. Fel fog tudni épülni? Kérdezte meg csodálkozva Annus.
- Igen fel fog épülni, de nem lesz olyan, mint rég. Amúgy szeretne valamit elmondani gyertek be. Mind be mentek.
- Mit szeretnél mondani Jàhel? Kérdezte Ben.
- Lily veszélyben van.
- Ezt hogy érdet? Kérdezte tovább Tia.
- Egy bűbájal akarja át venni az elméjét.
- Mi?! Miért?! Lepődött meg Dorka.
- Azt nem tudom.
- Nasi és Émi nagy veszélyben vannak akkor. Mondta Annus ijedt arccal.
- Azonnal vissza kell mennünk! Erre ki mentek a sátorból mindenki. És a főhadiszállás felé rohantak amilyen gyorsan csak tudtak.********************************************
Következő rész folytatom. Még ennek a küldetésnek 3-4 része lesz. De nem befejezés lesz hanem folytatom a csapat fejlődését és új gonoszok elleni harc lesz. Addig is jó olvasást!!😘
YOU ARE READING
Kilenc természeti elem [Szünetel]
FantasyNyolc lány és egy fiúról szól a könyv. Mindannyiuknak van képessége ami egy ős régi mágiához tartozik. A mennek az évek fejlődnek, egyre több és nehezebb gonoszok jönnek. És ráfognak jönni hogy nekik egy hatalmas feladatuk van. Ha érdekel olvasd el...