Meleg nyári nap volt. A csapat éppen strandolni készült, mikor Dorka telefonja meg szólal.
- Haló.
- Szia Dorka. Gyertek azonnal az irodámba. Szólált meg az igazgató úr.- Ki volt az? Kérdezte Annus.
- Az igazgató. Válaszolt Dorka.
- Már megint mit akar. Nem tud várni egy napot. Mondta Jáhel csüggenten.
- Tudott Jáhel, hogy mi a felelősségünk. Mondta Émi.
- De mi is emberek vagyunk és nem robotok. Mondta Jáhel, már erre napra készült.
- Megyünk és nem akarok ki fogást hallani. Mondta Nasi határozott hanggal.
- Rendben. Mondta Jáhel le hajtott fejjel.
Mindenki össze rakta magát és az irodánál találkoztak. Bekopogtak és bementek.
- Egy újabb küldetés vár rádok.
- Milyen? Kérdezte Ben.
- Egy foglyot kell át szállítani az Észak sarki börtönbe.
- Hogy miii! Mondta Jáhel meg lepődve. Neee. Szomorodott el.
- Kérem folytassa. Mondta Tia.
- Ti csak felügyelitek az egészet. Nem is fogtok találkozni a rabbal. Arra egy másik csapat lesz aki erre specializálódott.
- Csak ennyi a feladat. Ez eléggé könnyű. Mondta Ré. Erre az igazgató elmosolyodott és felnevetett.
- Ne vegyétek fél vállról. Akik oda kerülnek mind veszélyesek. Itt van az akta menjetek le a csapat vezetőjéhez. Ennyi lenne mehetek.
A csapat ki ment. Annus megnézte a csapat vezető nevét.
- Tudjátok ki az. Mondta lepődöen Annus.
- Na ki az? Kérdezte Lily.
-Max a vezető.
- Hogy miii!! Lepődött meg mindenki.
El mentek az öltözők felé. A folyosón sétálva az egyik szobából jött Max.
- Héj, Max! Kiabált oda Ben.
- Szia barátom. Mi járatban erre.
- Mi leszünk a felügyelő csapat. Állt előbbré Nasi.
- Szuper. Reggel indulunk.
Másnap reggel neki vágtak elmentek a börtönben ahol a rab vár rájuk az át szállításra. Három kocsi volt középsőben a rab és pár őr, első kocsiban a többi csapat tag és a harmadikban a felügyelő csapat.
- Kit szállítunk át? Kérdezketük egymástól. Meg szólal a sofőr.
- Nem is tudjátok. Lepődött meg.
- Miért kit? Kérdezte Ré.
- Medoxot a legveszélyesebb bűnözőt.
Lepődött meg a csapat. Émi a padlót nézte és egy emlék ugrottbe neki még kis korából.*Éminek az Északi sarkon élt néhány rokona és néha a nyarat ott töltötte. Először ott találkozot Madoxxal, akkoriban ő tartotta rettegésben a helyett még kezdő volt, de már félelmetes ereje volt. Egyik nap mikor jött haza a vásárlásból a rokonai háza lángban ég, mindent el dobott és oda futott és akkor még pillantotta rokonai testét és Madoxot a lángokban. Második észrevette és felé kezdett sétálni, ahogy ki sétált a bőre meg sem égett. Farkas szemet néztek, a rendőrség még zavarta őket és Madox elmenekült. Émi azóta sem velete el.*
Émi olyan mélyen elgondolkodott hogy Tia 10x szólt hozzá már a vállát lökdöste. Émi visszatért a való világba.
- Minden rendben van? Kérdezte Tia.
- Hm.
- Itt vagyunk már. Fogta meg Tia Émi vállát. Ránk nézett Émi és még is nyugodtott. Mindenki ki szállt és a helyére ment. Ha legalább 50 katona volt ott akkor. Madox szép türelmes léptekkel halad előre, láncok borították a testét. Lábát, kezét, nyakát össze láncolva. Fejére egy zsák húzva. Mikor el halad mellettünk felénk fordult, mintha fel ismert valakit. Jól ellenőriztek mindent 2x és indulásra készen. Két napig utaztak amíg el nem érték a kikötőt onnantól hajóval mentek tovább, eddig minden rendben volt. A hajó út 1 hét kb. Mindenkinek volt feladata senki sem pihent. Hatodik napon az út harmadánál tartottak. Csendes volt a víz, szél sem fúj. A kapitány parancsot adott ki:
- Mindenki legyen résen!
Mindenki a normálnál jobban figyelt bármi rezzenésre. Ben az árboc kosárban figyelt. Ré az orvosi szobában pakolt. Dorka, Annus, Émi és Jáhel a hajó fedélzetén jártak és nézték a nyílt vizet. Nasi és Tia lent a raktárban váltották az őröket. Lily a Max-szal beszélte át a tervet ha még érkezünk. Mikor már a nap lemenőben volt és a fény viszonyok csökkentek valami furcsa hang szólalt meg. A hajó bal oldalán.
- Dorka hallod ezt a hangot? Kérdezte Annus.
- Igen. Honnan jön?
Ki hajoltak meg nézni, de nem láttak semmit a felszínen.
- Biztos a víz alól jön. Mondta Annus miközben vissza hajoltak. Közben Jáhel és Émi meg érkezett.
- Hallotátok? Kérdezte Émi.
- Igen. Mi lehet ez? Kérdezte Annus
Ekkor Nasi csatlakozott.
- Lányok készüljetek! Megtámadnak minket! Mondta lihegve.
- Mi? Ki? Hogyan? Kérdezte Jáhel.
- Hol van Tia? Kérdezte Dorka
- Elment szólni Max-nak.
Ekkor hirtelen Ben ugrott Dorka és Annus háta mögé egy pajzsot képezve a bal karjából.
- Lányok figyeljetek már oda! Kiabálta le a fejüket. A lányok kapcsolták és ellen támadásba kezdek. A másik csapat már rég küzdött az ellenféllel.
- Mit akarhatnak? Kiabálta Annus.
- Hát persze. Kiáltott fel Émi. A többiek nem értették. Dorka, Jáhel gyertek felém. Bólintottak és követték Émit le a raktárba. Lefutotak a lépcsőn már Lily és Max ott voltak. Az ellenseggel harcoltak.
- Meg jött az erősítés! Kiabálta el magát Émi.
8 az 5 ellen harc lett. Mindenki harcolt mindenkivel még Madox is néhány ütést be vitt valakinek. Az egyik ellenség egy bombát helyezed el a hajó falára és egyet a cellára robbantani készült. Az egész pillanatok alatt történt a hajóba víz került és Madox ki szabadult. A hajó elsüllyedt és az ellenség és Madox meg szökött. A roncsok a vízben szét szóródtak Max és csapata nagyrésze eltűnt, meg halt és meg sérült, sikerült egy csónakot szerezni akiket tudtak össze gyűjtöttek. Ben és a lányok valamennyire túl éltek. Tia egy mentő csónakot talált mindenkit össze szedtet. Néhány karccal mindenki meg úszta.
- Mi volt ez az egész? Kérdezte Ré.
- Hát ami történt. Nem világos. Mondta Jáhel idegesen.
- Jáhel fogd vissza magad. Csillapította le Lily.
- Meg akarták szöktettni Madoxot. Mondta Dorka.
- De honnan tudtak erről. Gyanakodott Nasi.
- Biztos tégla van köztünk. Jegyezte meg Tia.
- Nem mondasz hülyeséget. Mondta Émi.
- Ezen rá érünk máskor beszélni inkább nézétek! Dorka az ujjával mutata az irányt egyenesen egy jég hegynek mennek neki. Jáhel tűz csovát lő ki a jég felé, Ben és Nasi a lapáttal félre lökig így ki kerülték a jég hegyet.
- Hát ez közel volt. Mondta Ben.
- Keressünk szárazföldet. Mondta Ré két négy levegő vétel között.
- Ha tartjuk az eredeti irányt holnapra meg is érkezünk. Mondta Lily a térképet nézve. Elindultak közben a roncsok közül ami úszót és hasznos volt be rakták a csónakba. Már rájuk sötéteted egész éjjel eveztek fel váltva.*******************************************
Legújabb kaland a csapat az fagyos északi sarkon rakatva, közben sok minden történik új gonosz a láthatáron. Ez nem lesz egyszerű a csapat vékony jégen táncol.Remélem tetszik az új történet nem lesz túl hosszú attól függ majd hogy írom meg remélem azért így is tetszeni fog nektek. Boldog Új Évet!!! És jó olvasást!
YOU ARE READING
Kilenc természeti elem [Szünetel]
FantasyNyolc lány és egy fiúról szól a könyv. Mindannyiuknak van képessége ami egy ős régi mágiához tartozik. A mennek az évek fejlődnek, egyre több és nehezebb gonoszok jönnek. És ráfognak jönni hogy nekik egy hatalmas feladatuk van. Ha érdekel olvasd el...