Szentjánosbogaram [KuzuPeko fanfic]

Nyerő számok: 06 20...

Rendezett szobában, rendes kislány. Ez eddig nektek is úgyhangzik, mint egy vers, igaz? Csakhogy ez a kislány épp csupán egy törölközővel takarja testét és a nőiességét igazoló idomait tekintve már nem is számít kislánynak.

- Drágám kezdj el készülődni végre! Már Peko is régen elkészült és az öcsédék is mindjárt itt lesznek! - hasított a Pekoyama család háziasszonyánák hangja a csendes kis házikóban.

- Aha, persze már rég elkészült. - gúnyolódott maga elé suttogva Peko - Ha elkészült volna akkor nem csak az üres falát bámulná, várjunk csak mi a franc az a poszterem mögött?

- Peko gyere, itt vannak nagybátyádék!

Az anyja hangjára kicsit megfagyott benne a vér, de újra keringésnek indult, amikor realizálta, hogy még mindig csak egy törölköző van rajta.
Gyorsan magára rántotta a gúnyáját, viszont a hajára már nem akadt ideje így kiengedve hagyta.
Épphogy kinyitotta szoba ajtaját, nagynénje már egyből a nyakába termett.

- Jaj Peko-chan, olyan gyönyörű vagy kiengedett hajjal! - ölelgette halálra.

- Pedig csak nem volt időm befonni. - mondta a már tőle megszokott halk nyugodtsággal Peko.

- Szerintem többször kéne kiengedned! - mosolygott rá kedvesen majd ereszett kicsit a szorításon.

[...]

Egyhangúan zögykölődtek a kocsiba. Kinn nem volt semmi nézelődni való (mivelhogy már besötétedett), benn pedig nem volt beszélni való.
Lassan lefékezett a kocsi és megérkeztek az étteremhez. Takaros kis hely volt. Az egész mintha fából lett volna, fényfűzérek, melegen világító ablakok, szentjánosbogárkák. Talán az utóbbiak kivéve, mivel azok akkor is ott vannak ha nem kellenek, meg akkor is ha kellenek, mindenhez ész kellett, hogy ilyen összehangoltra tervezzék.
Pekoék választása szerint egy szabadtéri asztalnál foglaltak helyet. Ugyan kezdett lassan lehűlni a levegő,de a társalgás elvette róla a figyelmet. Pláne mikor megjöttek az ügyfelek.

Fekete öltöny, alatta patyolat fehér ing, amit egy nyakkendő is díszít. Oh, és az a fekete nadrág. Ennél elegánsabban el se tudta volna képzelni azt a bizonyos idegent.

- Szép estét!

- Szép estét! - köszöntették egymást a felnőttek.

- Fuyuhiko, lennél szíves? - mosolygott gyilkosan a Kuzuryuu család asszonya.

A felszólításra sóhajtott egyet, de engedelmeskedett anyja kérésének.

- Szép estét kívánok! - hajolt meg, ahogy az illem kívánja.

- Peko! - bökte oldalba egyszem lányát.

- Jó napot! Mármint estét... Szép estét! - nyögte ki Peko. Mondhatjuk nem tartózkodhatott a helyzet magaslatán, de elnézzük neki, hiszen nem olyan könnyű rögtönözni, mikor épp csak felkeltettek a gondolataidból és azt se tudod melyik nemi oldalt erősíted.

Mindenki egy kuncogással elintézte, csak egy valakiből tört ki a falakat megrázó kacaj.

- Hát ezt jól megkavartad, kisanyám! - szorította meg a lány vállát nem is foglalkozva anyja mérges tekintetével, ami a tiszteletlenség miatt jött elő.

[...]

- Pftt, milyen hülyeség, hogy pont az üzleti részből hagynak ki! - puffogott Fuyuhiko, mivelhogy elküldték őket a gépjárműkhöz, amíg lefolyik az üzletelés.

- Anyámék nem szeretik, ha belefolyok ilyen pénzzel kapcsolatos ügyekbe. - magyarázta Peko egy kis szégyennel. Bocsánatot kéne kérnie, hiszen csakis miatta küldhették ki a fiút is. Hogy ő ne legyen magányos. Valójában semmi értelme nem lett volna a sajnálatnak. Talán csak Peko vált volna kicsit nyugodtabbá azzal kapcsolatba, hogy nem fogják őt megutálni.

- Tch, az én szüleim se szeretik, pedig hamarosan a maffia vezetője leszek! - dicsekedett.

- Oh, értem..- hagyta rá Peko. Valljuk be, erre mi sem tudtunk volna mit mondani.

- Van telefonod? - váltott gyorsan témát, amint észlelte, hogy társa nem tudja tovább vinni a beszélgetést.

- Igen. - Peko sose volt a bő válaszok híve.

- És itt is van?

Válaszát a táskájában kezdte keresgélni, majd felmutatta a készüléket.

- 06 20... - diktálta szépen sorrendbe a számokat.

- Mit csináljak ezekkel a számokkal? - pislogott Peko.

- Ez a számom. Írd be gyorsan a névjegyzékedbe, már ha szeretnéd..

Na összehoztam egy rész legyetek boldogak!

Puszi. <3