A Mágia Iskolája

⚜️Chapter 1⚜️

     A szeptemberi hideg szél csak úgy tépte a szobám ablakát, amikor hajnalban felkeltem. Félálomban kinyitottam a szemem és nagyot sóhajtva átfordultam a másik oldalamra. Még nagyon korán volt. Lett volna időm még aludni, de már nem tudtam a hangos vihartól. Megdörzsöltem az arcom és lassan felültem az ágyban. Hatalmasat nyújtózkodtam, majd kicsit instabilan, de felálltam. Átsétáltam az asztalomhoz, mert tegnap este rátettem a telóm töltőre, és az azóta is ott volt. Megnéztem a kijelzőt és pontosan 5:05-öt mutatott. Teljesen kedvetlenül indultam el a konyha irányába, hogy egy finom kávéval kezdjem a napot, de a mozdulatsort félbeszakította az ajtó. Pontosabban a sarka, mert ahogy lassan battyogtam volna ki a szobámból útban volt, én pedig még mindig nem kapcsoltam fel a lámpát, ezért a következő lépésnél belerúgtam egy nagyot. Némán szidkozódva fogtam meg a kislábújjam, hogy ellenőrizzem, eltört-e, de szerencsére csak szimplán baromira fájt. Fél lábon ugrálva jutottam el végül a konyháig, ahol feltettem a kávét főni, majd a pultra támaszkodtam.

- Boldog szülinapot Harmony.-mormogtam az orrom alá magamnak. Ez volt az első születésnapom úgy, hogy nincs itt anyu. 

     Régen ilyenkor ő keltett engem, én pedig boldogan ébredtem. Kinyitottam az ajándékaimat, majd felöltöztem, és ő vitt be a suliba. Mindig tökéletes nap volt. Most viszont nincs ajándék, nincs fuvar, viszont van egy jó kis vihar odakint, amiben elgyalogolhatok a gimiig. Szuper. Most a nagynénémmel, Sophiával élek. Van egy kisebb könyvesboltja itt, Cladrose-ban. Rengeteget járok oda, mert megnyugtat a könyvek illata és a halk zene, ami a kis bolt körüli éttermekből jön. Sophia mindig azt mondja, ha a sulira is koncentrálnék legalább annyit, mint a könyvekre, kitűnő lehetnék. Mondjuk nem mintha most rosszak lennének a jegyeim, de valahogy a nagynéném mindig is sokat látott bennem. De ez nem azt jelenti, hogy el is várja, és ezért nagyon hálás vagyok neki, főleg most, hogy anyu elment. Elég nehéz az iskolára koncentrálni, mert mindig előjönnek a régi emlékek. Ahogy régen hintáztatott és nagyokat kacagott rajtam, amikor sikítottam, ha a magasba kerültem. De soha nem lökött nagyot. Mindig figyelt és a távolból is vigyázott rám. Szeretném azt hinni, hogy most is ezt teszi, csak fenntről. Nézi minden lépésem és megóv, ha bajba kerülök.

     Ideje volt elkezdenem készülődni, mert addig is legalább lekötöm magam valamivel. Nagyon nem kívántam most ezt a szülinapot. Legszívesebben egész napra bezárkóztam volna a szobámba egy sorozattal, és hagytam volna, hogy ez a nap is elmúljon. De ezt sajnos nem tehettem meg, mert várt rám a suli. Így is hiányoztam már eleget. A visszabaktattam a szobámba, kinyitottam a szekrényem és leültem elé. Fekete ruha, fekete ruha hátán. Kb 5 perc gondolkodás után levettem a legfelső polcról egy sima pulcsit meg egy fekete farmert, majd megittam a kávém és szépen lassan felöltöztem. Aztán bementem a fürdőbe, megmostam az arcom, egy laza lófarokba felkötöttem a barna hajam, majd feldobtam egy egyszerű, és nem túl látványos sminket. Ennyi. Ez voltam én. Ma kimondottan nem akartam feltűnősködni, szóval ez amolyan "kérlek ne vegyetek észre" külső akart lenni. Remélem beválik.

     A gimim nem volt messze, kb 10 perc gyalog, szóval még volt egy kis időm. Viszont ötletem az nem, hogy mivel töltsem. Végül elővettem a telóm és felmentem az instára. Hát ez kb 2 percig tartott, mert azonnal eluntam magam. Semmi értelmeset nem tudnak feltölteni az embereket. Úgy döntöttem elindulok, max kicsit korábban ott leszek, mint szoktam. Van ez így. Az előszobában lehalásztam a fogasról a (csak azért is fekete) kabátom, felvettem a Sneakerem, felkaptam a táskám meg a kulcsom, és kiléptem az ajtón a hideg őszi levegőbe. Az tökéletesen tükrözte a hangulatom (mint ahogy általában. Ezt mindig is furának tartottam). Borús és hideg volt. Kicsit fújt a szél, de mivel közel volt a suli nem vettem fel sapkát, csak megindultam a járdán. Néma csendben gyalogoltam az utcákon. Figyeltem ahogy a madarak felszállnak egy közeli fáról, és átrepülnek egy másikra. Minden normálisnak tűnt, pedig közel sem volt az. De itt még nem érzékeltem, a jeges fuvallatot és a vészjósló károgást. Pedig biztosan volt. Teljesen egyhangúan sétáltam az iskola épülete felé. 

     A suliba érve még alig láttam valakit a folyosókon. Hát igen. Még mindenkinek korán volt. Aztán beültem a termünkbe és lehajtottam a fejem a padra, azzal a szándékkal, hogy ott alszok tovább az első óráig, ami történelem volt.

     Pontban 8-kor megszólalt a csengő és belépett a tanár. Én fáradtan néztem fel és elkezdtem előszedni a cuccaim, amikor kopogtak az ajtón. Mindenki egy emberként fordult arra. Mrs. Thompson odament és közben valami olyasmit motyogott az orra alatt, hogy "Na vajon melyik késett már megint?" De amikor kinyitotta nem egy diák állt a küszöbön. Egy magas, tiszteletet parancsoló tekintetű nő volt. Barna haját a tarkóján erős kontyba fogta és földig érő utazókabátot viselt. Lassan és félelmetesen vizsgált végig minden arcot a teremben, amikor a szeme egyszercsak megakadt az utolsó padsorban. Rajtam. Hát persze. Én, ha lehet méglejjebb süllyedtem a székemen.

-Harmony White?-kérdezte úgy, mint aki pontosan tudja ki vagyok, csak szeretné tesztelni, hogy én is tudom-e. Sajnos tudtam.

-Én vagyok.-feleltem halkan, szinte suttogva. A nő egy határozottat bólintott, majd csak ennyit mondott:

-Kövess.

     Én reagálni sem tudtam, mire megfordult és már kinnt is volt a teremből. Kérdőn néztem Mrs. Thompsonra, de ő úgy nézett ki,mintha megdermedt volna. Érdeklődve vizslattam körbe, és láttam, hogy senki sem mozdul. Kicsit furán éreztem magam, de elindultam az ajtó felé. Az egész osztály kővéválva ült a helyén. Senki nem mondott semmit. Végül amikor kiléptem a történelem teremből kicsit fellélegeztem. Itt valami nagyon nem oké.

     A mellettünk lévő terem üres volt, és meg is találtam a titokzatos nőt. A tanári aztal teljesen egyenes háttal, és a tekintete szinte égett. Fogalmam sem volt, hogy ki ő és mit akarhat, szóval eléggé féltem. Szinte remegett a kezem, megint leültem vele szemben. Amint elhelyezkedtem a kezét nyújtotta felém.

-Harmony White. Én Alicia Blakwell vagyok. De kérem szólítson Mrs. Blakwell igazgatóasszonynak.

-Öhm... Nagyon örvendek.-mondtam kicsit furán. Igazgató? Mégis minek az igazgatója? És mit akar tőlem? Nagyon várom, hogy nem azt közli, hogy tesz róla, hogy előremenőleg, az érettségi után se vegyenek fel sehova. Mert erre az ő támogatása nélkül is sok esély van, de így komolyan megijedtem volna.

-Gondolom fogalmad sincs, hogy ki vagyok, Harmony. Még nagyon kicsi volt, amikor utoljára találkoztunk.-mondta teljesen hangon-Részvétem édesanyád miatt. Régről ismerem Ennát. Az egyik legjobb tanítványom volt.-Na jó. Kicsit összezavardotam. Nem is kicsit. Eléggé. Honnan ismeri anyát ez a nő? Honnan tudja, hogy én ki vagyok? És még mindig nem tudom minek is az igazgatója pontosan.

-Biztosan rengeteg kérdésed van.-mondta, mire én hevesen bólogatni kezdtem- Hát jó. Akkor kezdem az elején... Az Eximia Varázsiskola igazgatónője vagyok. Biztosan észrevetted már, hogy te kicsit más vagy, mint az itteni emberek. Te nem vagy medio.

-Elnézést, mi nem vagyok?-néztem furán

-Medio. Így hívjuk az átlagos embereket. A latin mediocris szóból ered. De nem ez a lényeg. Te különleges vagy. Képességekkel rendelkezel. Ezek eddig lappangtak csak, de most, a születésnapodon felerősödtek. Fogalmad sincs mennyi ideje kerestünk téged Harmony...