A Mágia Iskolája

⚜️Chapter 3⚜️

       Amikor odaértem a házunk elé, észrevettem Sophia kocsiát a felhajtón. Nagyot sóhajtottam. Fogalmam sem volt, hogy mondjam meg a nagynénémnek, hogy el kell mennem egy iskolába, ami ki tudja hol van és fogalmam sincs mikor jövök vissza legközelebb. Biztos voltam benne, hogy aggódni fog és nem enged el. De itt már nem maradhatok tovább. Nem bírnék ki még egy hetet ebben a városban. Túl sok az emlék. Persze Sophiát szeretem és a világért sem bántanám meg, de ő nem anya. Mindent megtesz azért, hogy boldog legyek és mindenem meglegyen, de ez itt nem menne. Valami húzott engem afelé az iskola felé és nem volt okom rá, hogy ne menjek. 

     Végül nagyot sóhajtottam és lenyomtam a kilincset. Rögtön megcsapott a paradicsom és oregánó vegyes illata. Hallottam a konyha felől a zenét, ami azt jelentette, Sophia tényleg itthon van és épp nekem főz vacsorát. Kicsit összeszorult a torkom, ahogy arra gondoltam nemsokára már nem lesz ilyen sem többé, ha elmegyek. Pislogtam párat, majd összeszedtem magam és bementem a konyhába. 

-Szia Harmony! Milyen volt a suli?-kérdezte Sophia mosolyogva. Kék farmert viselt egy fehér inggel, amire egy rózsaszín kötényt kötött, hogy ne legyen paradicsomos. Vöröses haját kontyba fogta a feje tetején, amit egy ceruzával rögzített. Fáradtnak, de vidámnak tűnt. Fogalma sem volt, hogy ezzel az egyszerű, szokásos kérdéssel mennyi mégtöbb, megválaszolatlan merült fel.

-Sophia, beszélnünk kell.-mondtam kicsitt határozottlanabbul, mint akartam. Valószínűleg borzalmasan nézhettem ki, mert rögtön lehervadt a mosoly az arcáról. 

-Mondd csak.-szólt halkan, de még mindig kedvesen. 

-Nagyon sokat köszönhetek neked azóta, hogy anya elment...-kezdtem bele óvatosan, és mindent elmeséltem neki. Azt, hogy hogyan találkoztam az igazgatónővel, hogy hogyan fagyasztotta meg a termet, hogy miket mondott velem, és egy különleges erővel kapcsolatban, és mindent egészen addig, hogy végül arra jutottam, hogy szeretnék elmenni abba az iskolába. A pultra támaszkodva hallgatott. Az arcáról szinte semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni, de végül megszólalt.

-Sejtettem, hogy téged is megkeresnek. Hiszen anyukád és apukád is az Eximiába járt. Sőt, én is. Bár mivel a 14. szülinapod után nem történt semmi, gondoltam lehet, hogy te nem vagy ilyen. Reméltem, hogy te lehetsz máshogy különleges. De úgytűnik nem. És tudom, hogy nem tudlak megállítani és úgyis elmész abba az iskolába, de szeretném, ha nem azért mennél, mert nem akarsz itt lenni. -itt tartott egy pillanatnyi szünetet, majd folytatta-Hanem azért, mert anyukád is ezt akarná.-úgy látszott befejezte, mert lehajtotta a fejét a pultra. Fogalmam sem volt mit kéne mondanom. Teljesen új megvilágításba került az egész. Most már még jobban menni akartam. Mindent hátrahagytam volna. 

-Mikor megy a repülőd?-kérdezte végül Sophia, miközben felegyenesedett. letörölt néhány könycseppet az arcáról és elmosolyodott.-Kiviszlek a reptérre, hogy ne kelljen taxit fizetned.-Szinte fel sem fogtam amit mondott. A nyakába ugrottam és olyan szorosan szorítottam magamhoz, ahogy csak tudtam.

 -Te vagy a legjobb nagynéni.-Suttogtam nagyon halkan a fülébe, mire ő is elmosolyodott. 

-Kezdj el pakolni, én meg addig összeszedek néhány fontosabb dolgot, ami majd kellhet.-mondta, majd sarkonfordult és elindult a garázs felé. Én gyorsan felsiettem az emeletre és kinyitottam a bőröndöm. Beledobáltam minden ruhám, majd egy másik táskába a könyveim. Azok nélkül egy tapodtat se mozdulnék. Gyorsan megnéztem mennyi folyadékot lehet felvinni a gépre, és e szerint kezdtem el válogatni a tisztálkodószerek és sminkcuccok között.

     Pár óra múlva teljesen kész voltam. Átvettem a ruhám egy sima farmerre és pulcsira, hogy ne fázzak majd a repülőn. Megfogtam a bőröndöm kallantyúját és kihúztam a szobámból. Mielőtt lekapcsoltam volna a lámpát, utoljára körbenéztem. A sötétlila falakat rózsaszínre festette a lemenő nap. Az ágyam bevetve, a lepedő lehúzva róla. Mellette az éjjeliszekrényen ezúttal nem sorakoztak elolasásra váró könyvek. Semmi nem volt rajta. A szekrényem kívülről nem változott, de delül szinte teljesen üres volt. A sarokban a gördeszkám állt magányosan. Kinéztem az ágyam fölötti ablakon a szomszéd diófára. Amikor kicsi voltam rengetegszer felmásztam rá. Most ő is az ősz színeire festett levelekkel állt némán az udvaron. Sóhajtottam egyet, majd lekapcsoltam a lámpát és elindultam lefelé a lépcsőn.